Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1148 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS azonban Stirner és Nietzsche neve, hogy azután a nácizmus teoretikusai később egy sor új felfedezést is tegyenek Herdertől Fichtéig és Hegelig, sőt szellemi elődöt véljenek találni a 13. században született Eckehart mesterben csak azért, mert kidolgozta a német nyelvű egyházi-vallási terminológiát. A német politikai gondolkodás atmoszférája, ami távolról sem azonos a „szellemmel", a fantáziálás számára már akkor is meglehetőst kedvező, amikor Hitler 1913-ban először teszi a lábát német földre. A német politikai életben 1871 után a konzervativizmus nyeri meg a csatát, olyannyira, hogy a polgárságot képviselni hivatott National-Liberale Partei maga is a konzervativizmus felé halad. Az egység megteremtését közvetlenül követő szakaszban a konzervativizmus szülte azonnal szembetalálkozik a szociáldemokráciával és szélesebb értelemben véve a szociális problémával, s megszületnek az első válaszok (elsősorban a katedraszocializmus kereteiben). Ε szakasz, amelyet újkonzervativizmusnak is neveznek, már hidat alkot a radikalizálódás felé. Az átvezetés egyik jellegzetes személyisége Adolf Stöcker evangélikus udvari lelkész. Az általa alapított Christliche Soziale Arbeiterpartei (1878) és az ugyancsak általa kezdeményezett Antisemitenliga (1879)16 először tűzte egy konzervatív szervezet elé a tömegek, mindenekelőtt a munkástömegek megnyerését. Szociális reformprogram mellett ezt elsősorban az antiszemitizmussal igyekezett elérni, s ezzel már meg is adta a receptet minden utódjának. Stöcker azután minden náci „elmélet" és program egyik hivatkozási alapja lesz. Egy másik, Hitler és főleg Rosenberg által sokat idézett korabeli német szerző Paul Anton de Lagarde, aki a német sorsot a germán és a zsidó princípium harcával jellemezte és egyik megteremtője volt a pángermanizmusnak.17 Az etnikai, nyelvi, történeti német egység, a koraközépkori nagy német birodalom iránti nosztalgia szerzője viszont Julius Langbehn, aki az elsők között fogalmazta meg a később közhellyé vált gondolatot, miszerint azok, akik a tradicionális német társadalomba nem illeszkednek be, valójában a nemzet ellenségei és a nemzetkaraktertől idegenek.18 A fasiszta ideológia hivatkozási bázisa azt is elárulja, hogy az imperializmus nacionalizmusa nem fűződött kizárólag egy vagy néhány nemzet történetéhez. A 19. század második felében a demokratikus nemzeti érzelmek a „klasszikus fejlődés" vidékein is hódító nacionalista áramlatokká alakulnak át. Az angol, a francia nacionalizmus önelégült és pökhendi, hiszen alapvetően sikeres (az 1870-es vereség ellenére ez mondható a gyarmatbirodalmát építő Franciaországról is), a német imperiaÜsta törekvésekben azonban mély elégedetlenség, gyűlölet és az elégtétel vágya keveredik a tehetetlenség, a visszaszorítottság érzésével. Áthatja az elmaradottság, a későn érkezés tudata, s ez abban is kifejeződik, hogy önigazolásért a messzi múlthoz kell hogy forduljon. Ezért azután archaizál, és historizálóvá válik. Közben azonban saját imperiaÜsta törekvései elméleti alátámasztására - az alapvető imperiaÜsta rokonság révén — kényelmesen hagyatkozhat francia, angol, sőt még svéd szerzőkre is. A fajelmélet és a térelmélet nem volt német gyártmány, az antiszemitizmus nem volt néhány ország privilégiumának tekinthető, az etatiz-"L: K. Wawrzinek: Die Entstehung der deutschen Antisemitenpartei (1873-90), in: Historische Studien 1927. No. 168. 17Paul Anton de Lagarde: Deutsche Schriften, I—II. 1878-81. 1 'Julius Langbehn: Rembrandt als Erzieher, 1890 (névtelenül)
