Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Horváth Pál: Bevezetés az összehasonlító jogtörténet alapelemeibe (Ism.: B. Kállai István) 1055/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1055 HOR VÁTH PÁL: BEVEZETÉS AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTÖRTÉNET ALAPELEMEIBE Közgazdasági és Jogi Kiadó. Bp., 1979. 468 1. örvendetes, hogy a szomszéd népek történetének feltárását célzó törekvések a hazai jogtörténetkutatásnak is ösztönzést adtak az ugyancsak sokrétűen jelentkező' feladataink törlesztésére. A szerző korábbi munkássága jelezte már az idevágó várakozásainkat (Ld. a Kelet- és közép-európai népek jogfejlődésének főbb irányai. Bp., 1968), a most megjelent mű azonban újszerűségével is magára vonja a figyelmet. Ez az újszerűség már a mű témamegragadásában jelen van, amikor is a szomszéd népek modern (polgári) kori jogtörténetét az összehasonlító jogtörténetben rejlő lehetőségekkel párosítja a szerző. A szerző a munka bevezetőjének szánta azt a terjedelmes elemzést, amely a magyar jogtörténetírásnak az összehasonlító kutatómunkához való viszonyát tárta fel (A magyar jogi historizmus alapvető áramlatainak viszonya a jogfejlődés összehasonlító vizsgálatához.) Egy sokrétű tudománytörténeti prológust jelent ez az indítás, amely az összehasonlító törekvések előzményeinek feltárásán túl szélesebb értelemben a magyar jogi historizmus fejlődéséről is képet alkot. A szerző ebben a fejezetben bizonyítja, hogy a Habsburg-udvar művelődéspolitikája hosszú ideig akadályozta a modern jogtörténet önállósulását, ugyanakkor igényes historiográfiai kutatásokkal tárja fel a módszeres jogtörténeti kutatómunka megteremtését célzó törekvéseket, amelyek jóval megelőzték a jogtörténettudomány hivatalos elismerését, és gyakran az összehasonlító kutatómunka haladó elemeit is magukban foglalták. A 19. század első felében főként a romantikus nacionalizmus ösztönözte a jogi gondolkodókat a magyar jog históriájának feltárására. A jogtörténeti kutatómunka alapozói azonban hamarosan felismerték, hogy a történelmi jog (a feudális jog) a társadalmi progresszió akadálya lett. Innen fakadt a magyar reformkor liberális jogi historizmusa, amely a felvilágosodás eszméit továbbfejlesztve, a jogfejlődés összehasonlító szemléletét emelte magasra. A neoabszolutizmus a középkorcentrikus szemléletű történeti jogi iskola (Wenzel G.) befolyásának kiterjesztésére törekedett, amely végül is a 19. század második felében kifejlődő hazai jögtörténettudományunkat tartósan deformálta. A jogtörténetírás reakciós nacionalizmusa azonban főként a századforduló után vált súlyos tehertétellé, amikor már az ún. egyetemes európai jogtörténet felszámolására is sor került. A hazai jogtörténet reakciós nacionalizmusát ettől kezdve a szomszéd népekkel való szembenállás jellemezte a polgári korszak végéig. A szerző ezt a rendkívül összetett historiográfiai fejlődést nyomon kíséri a szocialista jogtudomány fellépéséig, és folyamatosan feltárja a magyar jogi historizmus legfontosabb irányzatainak viszonyát azokhoz a törekvésekhez, amelyek egy szélesebb (és tudományosabb) jogtörténeti világkép kialakítását célozták. A mű második fejezete (A jogfejlődés összehasonlító vizsgálatának szerepe a jogtörténetben) szervesen kapcsolódik a fent vázolt historiográfiai konzekvenciákhoz is. A szerző abból indult ki, hogy a modern jogtörténetírás további előrelépése szorosan összefügg a módszertani követelmények tisztázásával. A törekvés jogosultságát abból is eredezteti, hogy a hazai jogtörténet ez ideig sem rendlkezik módszertani megalapozó kutatásokkal. Való igaz, hogy a jogtörténészek a történeti módszertan, ill. a történeti segédtudományok (a diplomatika, a paleográfia, a sfragisztika) adta lehetőségekkel éltek hosszú ideig szinte kizárólag. Az utóbbi évtizedek nemzetközi tudományos (módszertani) eredményeit felhasználva célszerű tehát, hogy a jogtörténeti kutatómunka metodikai követelményeit tisztázzuk. Az újabb nemzetközi tudományos eredmények jó alapot adnak a szerzőnek, hogy az összehasonlító kutatómunka módszertani követelményeit rendszerbe foglalja. Korábbi kutatásaira is támaszkodik (így a Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből. 1974), amikor az ún. regionális komparatisztika különös jelentőségét hangsúlyozza a szerző, majd a mű elemző összehasonlító vizsgálódásai felé irányítja a figyelmet, mondván, hogy a közép- és kelet-európai, polgári jellegű jogcsoport (amely a késleltetett burzsoá jogrendszer szélesebb régiójaként nyert megfogalmazást) három alrégióra osztható, nevezetesen a porosz-német-osztrák joghatások területére, az európai Oroszország polgárosodása alapján kifejlődő alrégióra és a Balkánon kialakuló jogterületre. Az újkori magyar jogfejlődés történelmileg a fent megjelölt jogcsoportrégiókkal került kapcsolatba, amiből