Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V

998 BELLÉR BÉLA bármilyen hit, vallás vagy felekezet szabad gyakorlatát, amely nem ütközik a közrendbe vagy közmorálba, és felségjogai alatt álló semmilyen személyt nem enged zaklatni életében, szabadságában, boldogulásra való törekvésében amiatt, hogy valamely hithez, valláshoz vagy felekezethez tartozónak vallja magát." Ebből a wilsoni elvből született meg aztán a minden kisebbségi szerződésben megtalálható két cikkely. „ ... ország minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy felekezetet, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyakoroljon, amennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és a jó erkölcsökkel nem ellenkezik." — „Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen nyilvános állások, hivatalok, méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen állampolgárra sem lehet hátrányos." Wilson második alapelve a következőképpen hangzott: állam kötelezi magát és elvül elismeri, hogy szuverenitása alá tartozó minden faji és nemzeti kisebbségnek ugyanazt a bánásmódot és biztonságot nyújtja, úgy jogilag, mint tényleg, amelyet népe faji és nemzeti többségének biztosít." Ennek az igazi wilsoni módra elvont általánosságban megfogalmazott elvnek szerződésbe iktatása már több gondot okozott a bizottságnak, mint az első, de az alapelv végül mégiscsak bekerült a szerződésekbe a következő megszövegezésben: „ ... ország kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja."7 A nagyszabású erőfeszítések tehát meglehetősen sovány eredménnyel jártak. Létrejött egy kisebbségvédelmi szerződés, amelyet a szövetséges és társult főhatalmak először — a békeszerződéssel együtt — Lengyelországgal kötöttek meg, majd ennek érvényét később Csehszlovákiára, Magyarországra, Romániára, a Szerb—Horvát—Szlovén Királyságra és Görögországra is kiterjesztették. A többi állam közül, ahol kisebbségek élnek, a balti államok - Litvánia, Lett- és Észtország - vállaltak megfelelő kisebbségvédelmi kötelezettségeket. Még ilyenfajta jogvédelemben sem részesültek Franciaország, Belgium, Dánia és Olaszország (német) nemzetiségei. A kisebbségvédelmi szerződések magva a jogi és a tényleges egyenlőség biztosítása mindazon állampolgárok számára, akik egy és ugyanazon népi, vallási vagy nyelvi közösséghez tartoznak. A törvény előtti egyenlőség önmagában véve minden demokratikus alkotmány elengedhetetlen feltétele. A kisebbségvédelmi szerződések azonban ezen túlmenően kizárnak minden olyan kivételes törvényhozást vagy eljárást a közigazgatás részéről, amely valamelyik kisebbség ellen irányul. Az állampolgári egyenlőség bázisán a nemzetiségi szabadság is bizonyos mozgásteret kap. Biztosítva van a szabad nyelvhasználat az élet minden területén, azzal a megszorítással, hogy az állam egy hivatalos nyelvet (langue officielle) vezethet be. Az anyanyelv használatánál a bíróságok is könnyítéseket alkalmaznak. A kisebbséghez tartozóknak joguk van saját költségükre jótékonysági, vallási és szociális intézményeket, valamint iskolákat és egyéb nevelési intézményeket létesíteni, vezetni, felügyelni, és ezekben nyelvüket szabadon használni, vallásukat szabadon gyakorolni. Ezenkívül az állam maga is köteles könnyítéseket tenni az anyanyelvi oktatás érdekében minden olyan helyen, ahol a 7Baranyai: i. m. 3-4.