Századok – 1980
Folyóiratszemle - Abherve Bertrand: Az 1919. júniusi párizsi vasas sztrájk okai 890/V
890 FOLYÓIRATSZEMLE S ez csak egyik vetülete Martinet sokoldalú tevékenységének, mert az iskolák szervezése, előadások tartása mellett az Humanité irodalmi rovata vezetőjeként és kritikusaként sokszor kellett megszólalnia „bonyolult-' irodalmi kérdésekben. N. Racine sorra felidézi értékeléseit a francia irodalom jeles képviselőiről, majd felidézi azt is, hogy Martinet - ugyanúgy, mint Gorkij és Romain Rolland az I. világháború éveiben - sorozatot tervezett a forradalmárok és a klasszikus szocialista gondolkodók írásainak megismertetésére. E sorozatban egyaránt helyet kapott volna Marx. Lenin és Luxemburg oldalán Lasalle és Bakunyin mellett a francia úttörők hosszú sora (Marat, Babeuf. Blanqui és Proudhon) majd Varlin, Vermorel, Sorel és Pellotier is. S ezek után természetes volt, hogy felkarolta az olyan munkák kiadását, mint Brupbacher és Nettlau Bakunyin-életrajza, Rosmernek az I. világháború kora munkásmozgalom történetét tárgyaló munkája, Frőlichnek a németországi forradalomról szóló írása, s megrendeléseket is adott ismert, veterán szocialistáknak, szindikalistáknak (Monatte, Dommanget) különféle témák megírására. N. Racine hangsúlyozza, hogy Martinet felelős poszton, a kultúrpolitika irányítójaként is látta, hogy a kultúra kényes területe nem azonos a pártpropagandával, ennek követelményeivel, de puehenno pesszimizmusát és individualizmusát is elutasította. (l.e Mouvement Social. 1975. április-június. 58-78. I.) J. BER TRAND ABHER VE: AZ 1919. JÜNIUSI PÁRIZSI VASAS SZTRÁJK OKAI Abherve széles síkon vizsgálja a sztrájk okait. A vasasok forradalmi tradíciói mellett gondosan elemzi, hogy milyen volt a helyzet a vasiparban, megállapítva, hogy a háború és a háborús gazdaság miként mozdította elő a további tőkekoncentrációt, hogy a háború és a békegazdaságra való átállás jelentős infrastrukturális beruházásokat követelt, mindennek azonban elsősorban a nagyvállalatok tudtak eleget tenni. A háború során a munkásság helyzetében is lényeges változások történtek. Bár Abherve hangsúlyozza, hogy a vasasokat viszonylag kevésbé érintette a háború, mivel a hadigazdaság, a fegyverkezési ipar termelési követelményei azt is megkívánták, hogy a szakmunkásokat megtartsák a helyükön, mégis a háború súlyosan érintette életkörülményeiket, a hadiiparba is betódultak a nők és szakképzetlen munkások, ami helyzetüket rontotta. Mindez azután összefüggött azzal, hogy ugyanúgy, mint Angliában, a fémipari szakmunkások szintén különlegesen harcos réteget képeztek. A politikai célok mellett azonban a gazdaságiak ugyancsak nagy szerepet játszottak a vasasok követelései között. Már csak azért is. mert az életszínvonaluk és reálbéreik ekkoriban rohamos gyorsasággal estek. Az 1914-es 100-as indexhez képest az árak 1919. januárra 28-ra, áprilisra 242-re, júniusra 252-re emelkedtek. Ehhez járult a munkanélküliség, amely elsősorban a leszerelésekből adódott: 1919 januárban még csak 1300 munkanélkülit tartottak számon Párizsban, de ezek száma 1919 májusára 15 000-re emelkedett. Ezek az okai annak, hogy 1919 tavaszára az elégedetlenség oly viharos sztrájkmozgalomban robbant ki. s hogy a CGT vezetőinek mérséklő fellépései (Jouhaux-t és Merrheimet egyaránt ideértve) ellenére a május 1-i tüntetésekkor heves összeütközésekre is sor került, aminek mintegy 600 sebesült áldozata volt. Ugyanakkor Abherve aláhúzza, hogy az iparra jellemző ..infrastrukturális különbségek" következtében a munkásság reagálása is nagyon eltérő lehetett. De más különbségek is adódtak - amelyek még jelentősebbeknek bizonyultak. így politikai nézeteltérések keletkeztek a CGT vezetői, s a párizsi vasas szakszervezet között. Ez utóbbiak ugyanis a sztrájkmozgalom kiszélesítéséért léptek fel - a CGT központi irányítói ellenében. Abherve semmilyen vonatkozásban nem egyszerűsíti le a problémákat. Olyannyira nem, hogy Jouhaux esetében aláhúzza: a háború idején ő a ..szent egység", a nemzeti összefogás híve volt, de ezt már akkor is összekapcsolta azzal a követeléssel, hogy társadalmi reformokat vezessenek be, a tőkésekre ezt rákényszerítsék, többek között a 8 órás munkanap rendszerét, továbbá azt, hogy a szakszervezeteknek helyet biztosítsanak az üzemek életében, sőt vezetésében. Ilyen összefüggésben volt jelentős, hogy miként foglalnak állást a rendkívül nagy országos befolyással rendelkező vasasok a forradalmi vagy reformista út megválasztásában. S ugyancsak ezért volt jelentős, hogy a CGT volt baloldali vezetői, Merrheim és Dumoulin ekkor a Jouhaux-vonal mellé állt. S ugyancsak így értékelendő, hogy miért siettette még a május 1-i nagy tömegtüntetések előtt Merrheim a tőkésekkel való tárgyalásokat, s azt, hogy a vasas szakszervezet és a vasas munkáltatók között megállapodás szülessen - amit végül is nagy sebtiben április 17-én írt alá. Az egyezmény aláírása azonban a vitákat nem szüntette meg. Az egyezmény ugyan egyfelől valóban előírta a 8 órás munkanap bevezetését - de ez nem járt a bérek emelkedésével -, s a CGT «
