Századok – 1980

Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V

822 JF.MNITZ JÁNOS lizmussal, ellenforradalmi munkakészséggel csinálni nem lehet. Igazi nemzetközi mozgalom csak olyan szervezetből sarjadhat ki, amelynek részei, tagjai maguk is nemzetköziek és forradalmiak. Ezek a meggondolások teszik lehetetlenné a II. Internacionálé feltámasztását. Ma az internacionalizmusnak és a sovinizmusnak, a forradalomnak és ellenforradalomnak heves küzdelmében teljesen lehetetlen az olyan szervezet, amelynek egyformán tagjai lennének az orosz kommunisták és a lengyel szociáldemokraták, a német többségiek és a német függetlenek."10 Rónai e kérdésben az osztrák ausztromarxistákhoz hasonlóan ítélte meg a nemzetközi munkásmozgalom helyzetét — s fő vitapartnerének, nagy szellemi hatása folytán is, ebben a kérdésben is Kautskyt tekintette. Kautsky egyik legfőbb érve a II. Internacionálé újjáélesztése mellett az volt, hogy a nemzetközi munkásmozgalom súlypontja 1914-18 után Angliába tolódott át ismét, márpedig az angol Munkáspárt a II. Internacionálé mellett áll, ha ezt támadnák, akkor azt csak jobbra, a polgári pártokhoz taszítanák. Érdekes ezzel kapcsolatban felidézni Rónai érveit, aki az angol Független Munkáspárt radikálisabb állásfoglalásaira utalt, s azt remélte, hogy az angol munkásmozgalomban ezek lesznek a mérvadóak, (de ez ugyanúgy tévedésnek bizonyult, mint az angol kommunisták, s általában a kommunista mozgalom reménye, hogy a kommunista szervezetek rövidesen maguk körül tömöríthetik az angol munkásságot). Rónai a II. Internacionálé felélesztésével kísérletezőket opportunistáknak és sok esetben nacionalizmussal fertőzötteknek tartotta, a III. Internacionáléban viszont szerinte az orosz párton kívül csak kisebb súlyú frakciók, vagy nem túl befolyásos országok pártjai tömörültek. E két Internacionálé között azonban jelezte, hogy befolyásos pártok egész sora (az olasz, francia, a német független szocialisták, a spanyol és amerikai szocialisták) otthagyta a II. Internacionálét, de nem csatlakoztak a III-hoz sem, s a világ összes forradalmi szocialistájának tömörítésén fáradoznak. S itt következik az újabb momentum Rónai cikkében, ami jellemző helyzetére és akkori felfogására. Rónai egyaránt vitatkozott kommunistákkal és Kautskyval, s egyszerre tekintette járhatatlannak mind a II., mind a III. Internacionálé platformját — de mégis fájdalmasabban érte a baloldali bírálat, mint a jobboldali. Egyszerűen megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy kommunista részről a centristákat élesebben bírálják, mint az opportunista jobboldali szociáldemokrata vezetőket. Ennek a jelenségnek külön figyelmet szentelt, s hosszabban írt arról, hogy ma is az a beállítás, mintha a „centrumpártokat" és a kommunistákat a demokrácia és diktatúra eltérő megítélése választaná el egymástól. Ehelyütt utalt arra, hogy a Kommunista Internacionálé III. nemzetközi kongresszusa után a kommunisták is már másképpen vélekednek a parlamenti keretek hasznáról, értékéről. Az eltérést így nem ebben látja, hanem a diktatúra eszközének felhasználásában, abban, hogy Rónai szerint a kommunisták, a munkások kisebbségére támaszkodva is megkísérlik a szocializmus megvalósítását. Több sérelmes pontot sorakoztatott ezután fel, aminél a legfájóbb az volt, hogy a munkások által is becsült pártokat egyszerűen „sárga szervezeteknek", vezetőiket árulóknak minősíti. így olyan embereket és szervezeteket is eltaszít magától a kommunista mozgalom, akik különben készségesen fellépnek az orosz forradalom védelmében, és ' "Rónai Zoltán: Az Internacionálé kérdése. Világosság. 1920. szeptember 8.