Századok – 1980

Történeti irodalom - Püspöki Nagy Péter: Zseliz város címere (Ism.: Fügedi Erik) 690/IV

691 TÖRTÉNETI IRODALOM A helynévnek eddig két magyarázata volt: 1.) a Siliz puszta személynévből (Melich) és 2.) a szláv íelezo = vas szóból eredeztette Zseliz nevét. (M. Kucera) Püspöki Nagynak sikerült bebizonyítani, hogy az első megoldás a helyes, a helynév alapja pedig a magyar Sil = Sün szó, s valószínű kialakulásának kora 930-950 közé tehető. Az érvelés során Püspöki Nagy nemcsak a Zseliccel rokon kifejezéseket (Zsély, Süly, stb) veszi tekintetbe, hanem felhasználja az „azonos szemlélet" elvét, azzal rámutat a helység tágabb környékén található állatnevekből - nyilván személynéven keresztül - vett helynevekre (Farkasd, Ebed stb) Az „azonos szemlélet" elvének alkalmazása ebben a formában talán még kicsit bátortalan, de biztosan nagy jelentőségű, mert nem egy elszigetelt helynevet magyaráz csupán, hanem egy egész helynévcsoportot, s ezzel a strukturális vizsgálat felé tesz fontos lépést. Ha az elv alkalmazása a terület többi helynevére is kiterjed, nagyban növelheti a helynevek településtörténeti tanúságtételének hitelességét. Kevésbé szerencsés a templomalapításról szóló fejtegetés. A jelenleg is álló gótikus templom -Vesszős György híres és az irodalomban oly sokat emlegetett külön-ítéletével - a falfestmények szerint a 14. század végén épült, de tudunk egy ezt megelőző Szent György-templomról is (legkorábbi említése 1274). Bonyolulttá teszi a kérdést, hogy a templomot 1730 rekatolizálták, s ma védőszentje Jakab apostol. Püspöki Nagy az uradalmi levxltárban egy 1747. évi összeírásában azt a megjegyzést találta, hogy - amint azt a templom „belsejében olvashatjuk" - építője „II. Attának nevezett nádor volt az 1081. évben" (219. 1), s azt igyekszik bizonyítani, hogy ez a megjegyzés hiteles és nem a krónika somogyi Zselicjakabra vonatkozó értesülésének átvétele. Az igen szellemes érvelés sajnos elfogadhatatlan. Az 1730 utáni, ma a primási levéltárban őrzött canonica visitatiók (első 1738) mind megemlítik az uradalom által 1747-ben feljegyzett adatot, de mind egyöntetűen Bonfinira hivatkoznak. Az uradalmi „hagyomány" útja így világos: őskrónika - Bonfini, ahonnan Pázmány jegyzékén át, vagy akár közvetlenül kerülhetett a visitatióba, s onnan az uradalom tisztviselőjéhez. Egyetlen alkalommal sem állítja egyik visitator sem, hogy ez a templom belsejében feliraton olvasható. Nehezen fogadható el a Zselizi család „Bény nemzetség"-nek minősítése. Püspöki Nagy ugyanúgy elfogadja a családnak a Hontpázmány nemzetséghez tartozását mint Györffy György, de új névvel látja el, ami felesleges, sőt zavaró. Az végleg nem áll, hogy Lévai Cseh Péter a Bény nemzetséghez tartozott volna (vö. Századok, 1901. 332-338). Igen érdekes Püspöki Nagynak az a kísérlete, hogy a különböző adásvételi szerződések alapján Zseliz 13/14. századi mezőgazdaságilag hasznosított területét megállapítsa (60-70). A kutatók nagy része ezt a kérdést nem tárgyalja, ha ugyan egyáltalán észreveszi az adat használhatóságát. Pedig ezeknek elsőrangú fontosságot kell tulajdonítanunk. Jelen esetben valószínűtlen, hogy az ekealj mértékegységgel a mezőgazdaságilag hasznosított területet határozták meg, mert az oklevél portio possessionariáról beszél. Azzal mégis egyetértek, hogy a részbirtokok nem ölelték fel a mocsaras részeket, s így azt tartom valószínűnek, hogy az egyéni birtoklás területét kapjuk meg, amelynek összegében a mocsaras rész (mint közös bútok) nem szerepel. A kötet parádés része teljesen új szempontok szerint készült és - Szakály Ferenc kutatásai alapján (Paraszt vármegyék a 17. és 18. században. Ért. 49. Bp. 1969) - két látszólag független jelenség közötti kapcsolat meglétét bizonyítja. A 16-17. században a falujelvények, a „szimbólumok - az ekevas és csoroszlya - kizárólagosan csak azokon a területeken jelennek meg, ahol parasztvármegyék is működtek" (182). A variációt a két jelvénynek egyedüli vagy más jelvényekkel (pl. kalász, csillag stb) való kombinációja jelenti; az idők folyamán beálló változások pedig tudatos szabályozás eredményeként jöttek létre. így választható szét a parasztvármegyék keletkezési és alakulás kora (1543-1606) ésvirágzásuk ideje (1606-1653). Befejezésül meg kell említenünk a kötet szép kiállítását, jól tervezett és rajzolt tábláit és illusztrációit, köztük két oklevél hasonmását. Fügedi Erik