Századok – 1980

Történeti irodalom - Ila Bálint: Gömör megye I. A megye története 1772-ig (Ism.: Gunst Péter) 687/IV

689 TÖRTÉNETI IRODALOM terjedelmével Gömör megye középkori történetének szinte teljességét nyújtja, a megszállástól és a betelepüléstó'l egészen a 18. század utolsó harmadáig. A maga egészében nagyszerűen példázza egy ilyen közigazgatási egység keretében a település- és gazdaságtörténet-társadalomtörténet összeötvözéséből eredó' számos előnyt a kutatás számára. Egy viszonylag rövid ismertetés keretében nem lehet felsorolni mindazt az új tudományos eredményt, amit IIa Bálint monográfiája tartalmaz, s amit elsősorban azok tudnak majd értékelni, akik valamilyen probléma kapcsán veszik kezükbe a kötetet, vagy akik esetleg majd példának tekintik hasonló megyei monográfiák készítésekor. Itt csupán néhány új, eddigi tudásunkat gazdagító eredményére kívánunk rámutatni, valamint több olyan módszertani értékű megfogalmazására, amelyeknek újszerűsége elsősorban abból adódik, hogy a szerző történeti látásmódja az elmúlt évtizedek során jelentősen kitágult. így a településtörténeti kutatói módszerek társadalomtörténeti gazdagodásának köszönhető a nemesi településű vidék formálódásának életszerű megközelítése (107 1.-tól), a várjobbágyok-serviensek rétegének ábrázolása (114-117. 1.), a falukialakulási folyamat érzékeltetése. Telitalálat a nemesi életformának elszórt adatok alapján történő bemutatása, a nemesi életszínvonal érzékeltetése (127-130.1.) Rendkívül izgalmas a névadás törvényszerűségeinek vizsgálata általában is, de különösen a gömöri bányavidék kapcsán, ahol tetten érhető pl. az, mint kapnak magyar nevet az uradalmak falvai, még akkor is, ha a lakosság nyilvánvalóan szláv volt (171-173. 1.). IIa Bálint általában arra törekedett, hogy műiden olyan tényezőre felhívja a figyelmünket, amely szerepet játszott a névadás folyamatában, de külön is utalnunk kell arra a szép elemzésre, amelyben bemutatja a kereskedelmi kapcsolatok névadást formáló hatását (174.1.), valamint arra a példájára, melynek révén bizonyítja az összeíró személyének nagy jelentőségét, azt, milyen módosulásokat okozhat ugyanazon népesség névanyagában az összeírok különbözősége (bev.). Bizonyos gazdaság- és társadalomtörténeti folyamatok tulajdonképpen csak akkor értékelhetők valóságtartalmuknak megfelelően, ha nemcsak kisebb területen: egy község, vagy egy-egy uradalom keretében vizsgálja őket a történész, hanem nagyobb körzetben, adott esetben megyei szinten. IIa Bálint monográfiája számos példáját nyújtja annak, mennyire hasznos az ilyen vizsgálat. Másképpen aligha mutathatta volna ki, hogy a megye betelepülése döntő szerepet játszott a társadalmi szerkezet kialakulásában. A nagybirtok ugyanis csak azokon a területeken jutott túlsúlyra, amelyek all. századi települési folyamaton kívül feküdtek (a nemesi többségű terület a megye déli részén terült el), a nagybirtokszervezet pedig elsősorban a megye erdős részein, a királyi adományterületen, éppen ezen adományok következtében (221.1.). De számos hasonló elemzéssel találkozunk, elég csak arra utalni, milyen árnyalt képet tud nyújtani pl. Mátyás jobbágyvédő politikájának konkrét érvényesülésére, annak egyidejű bemutatásával, hogy a nagyhatalmú Zápolyaiakkal még az ő idejében sem volt tanácsos ujjat húzni A mátyási állam adóterheinek pedig nem kis szerepe volt abban a pusztásodási folyamatban, amelyet a 15. század végén állapít meg (221, 234.1.). Kiemelkedik a monográfiában a parasztság 16-18. századi helyzetének, gazdasági és társadalmi (valamint etnikai) viszonyainak részletesés árnyalt elemzése. IIa Bálint munkája hívja fel a figyelmet arra a körülményre, hogy a kisebb nemesi birtokosok aránylag hamar belátták, a török háborúk körülményei közepette engedményeket kell tenni jobbágyaiknak, ha azt akarják, lîtSgy a népesség egyáltalában fennmaradjon. Ezzel magyarázható az az adóengedmény, amiben jobbágyaikat részesítették (246.1.). Igen bőségesek azok az adatok, amelyek a népesség számának csökkenését mutatják be, s módszertanilag is figyelemre méltó annak elemzése, hogy a megye török által nem érintett területeiről a török kiűzése után az ország mely vidékeire költözött a lakosság, valamint az, hogy Gömör megye területére honnan települt új lakosság (374-375. 1.). Méltatásra érdemes annak bemutatása is, hogy az elvándorlások következtében a visszamaradt népesség helyzete mennyire hátrányosan alakult (376.1.). Ennek a folyamatnak tudatában meglepő eredmény, hogy a 17-18. század folyamán aránylagosan sokkal kevesebb falu pusztult el, mint a 16. században (380.1.). A 17. század jobbágyvédő intézkedéseinek összefoglaló szemrevételezése is a monográfia által felmutatott újdonságok közül való. A kisebb nemesi birtokosok nem változtatnak korábbi még a 16. században kialakított, a megelőzőnél mérsékeltebb adózási rendszerükön, a nagybirtokosok azonban rákényszerültek arra, hogy engedményeket tegyenek a jobbágyoknak, mégpedig másképpen, mint korábban a kisbirtokos nemesek tették. Az új rendszer még a 17. század közepén az árenda bevezetése lett, amelynek visszásságait végül is, az 1689. évben a jobbágygazdaságok teherbíróképességét figyelembevevő fejadó és a terménykilcnccd szüntette meg. Ezek az elvek lényegében már az 1650-es években