Századok – 1980
Figyelő - Buza János–Csató Tamás: Történelemoktatásunk néhány kérdése a Közgazdaságtudományi Egyetem felvételi vizsgatapasztalatainak tükrében 661/IV
674 FIGYELŐ Tananyagcsökkentés Áttekintve az eddigieket, elodázhatatlanul felmerül a kérdés: miért alakult a történelemtanítás eredménye az eddig vázolt módon, mi lehet az oka, mi a magyarázata ennek a folyamatnak? Nem tudjuk e kérdéseket kikerülni, bár tudatában vagyunk, hogy az okok szövevényes hálójára e keretek között csupán nagyon korlátozottan lehet rávilágítani (inkább csak villanásnyi megemlítésre van mód). Azzal is szembe kell néznünk, hogy nemcsak a történelem, hanem a többi (vagy legalábbis igen jelentős számú) tárgy esetében jelentkeznek ilyen - a diszciplína, a tantárgy sajátosságainak megfelelően módosult formában, ám a lényeget tekintve nagyon is hasonló — jelenségek, jogos elégedetlenséget kiváltó problémák (a más felvételi tárgyak tapasztalatairól olvasottak, hallottak ezt bőségesen alátámasztják). Erről egy percre sem feledkezhetünk meg, bár a továbbiakban is kizárólag a történelem tárgyra korlátozódunk. A történelemtanítás eredményeinek taglalásakor az utóbbi évek egyik kézenfekvő magyarázata a tananyagcsökkentés, amelynek különböző előjelű hatásait kiemelve lehet indokolni a tapasztalatokat. Nem vitatható: ha valamelyest is javult a tanulók tényanyagtudása, akkor ebben nagymértékben közrejátszott az, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen csökkentett anyag tudásáról van szó. De ha a megértés, az összefüggések felismerése terén mutatkozó romlásra — legjobb esetben is: stagnálásra — gondolunk, akkor feltárul a helyzet ellentmondásossága. Köztudott: a tananyagcsökkentés bevezetésére a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1972. évi, az állami oktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól hozott határozata nyomán, arra való hivatkozással került sor. Idézzük hát fel röviden a párthatározat idevágó megállapítását: „A tananyagokat felesleges lexikális adatokkal, részletekkel terhelik, gátolva ezzel az alapvető ismeretek szilárd elsajátítását, az alkalmazási készségnek, mindenekelőtt a gondolkodásnak és a gyakorlati érzéknek a fejlesztését."2 1 Ezután újból szembenézve a fenti, számszerűen is kimutatott eredményekkel, azt kell megállapítanunk, hogy az idézett sommás elemzésben körvonalazódó célkitűzésnek éppen a lényege sikkadt el. Hiszen mi mást érthetünk a történelem tanulása esetében „az alapvető ismeretek szilárd elsajátításán", mint a legfontosabb tények és azok összefüggéseinek, a belőlük kiolvasható törvényszerűségek együttes megismerését, megértését, összehasonlítását (eközben valósul meg a gondolkodás fejlesztése) és megjegyzését. Ami viszont a lexikális adatok elhagyását illeti, a tapasztalatok egyre szilárdabban támasztják alá azt a nézetet, hogy ennek mértéke túlzott volt, távolról sem korlátozódott a „feleslegesekre", s a túlhajtott csökkentés éppen az eredeti célkitűzés megvalósítását nehezítette, veszélyeztette, hiúsította meg. A határozat ugyanis hangsúlyozta, hogy „az iskolának nem úgy kell válaszolnia a tudomány gyors fejlődésére, hogy a változó ismeretek mind nagyobb tömegét tanítja, állandóan bővítve tananyagát. A tudományos-technikai fejlődés mai szakaszában iskoláink csak úgy felelhetnek meg a társadalmi követelményeknek, ha az alapvető ismeretek tanítására törekszenek, ha a tanulók gondolkodását fejlesztve kialakítják a továbbtanulás igényét, és képessé teszik őket a folyamatos önművelődésre."22 S ez a történelem tárgy esetében csak akkor valósulhat meg, ha a tanulók az oktatás eredményeként képessé válnak arra, 21 Oktatáspolitikai határozatok. .. 298. í2 Ua. 305.
