Századok – 1980
Tanulmányok - Péter Katalin: Az erdélyi társadalom élete a 17. század első felében 575/IV
590 PÉTER KATALIN méhsört. Mindezekhez a legkülönbözőbb kádakat, vékákat, korsókat, tálakat és más, tároláshoz szükséges eszközöket készítenek. A jobbágymunka e számbavétele nyilvánvalóan nem teljes; a falusi iparosok műveleteit egyáltalán nem tartalmazza. Holott a sokszínűséghez azok is hozzátartoznak, hiszen a jobbágymesterek is tartanak fenn gazdaságokat, ahogyan - viszont - csonka a jobbágyporta háziipar nélkül. A 16. század végétől alakuló jobbágyi sokoldalúságot az európai technikatörténet e korban jellegzetes mozzanatai kísérik. Az a. változás tudniillik, ami a munkaeszközök specializálódásában, az egymástól lassan elváló munkafolyamatokhoz való alkalmazkodásukban nyilvánul meg. Ezt az átalakulást tulajdonképpen a termelés valamelyik alapvető ágával kellene szemléltetni. Nincsen azonban rá - Erdély viszonyai között — mód, egyszerűen azért, mert a maguk tárgyi valóságában sem a munkaeszközök, sem — természetesen — a műszaki leírásuk nem maradt ránk. Az élet egyetlen szektoráról vannak csak hozzávetőlegesen pontos információink, a konyháról. Ezek leltárai külön megnevezett, tehát nyilvánvalóan eltérő kialakítású, de közel azonos funkciójú tárgyakkal vannak tele. Fánksütő, bélessütő, palacsintasütő serpenyőket említenek egymás mellett. Szőrszita és vesszőszita van egy konyhában. Közönséges, kenyérdagasztó és cipószakasztó asztalról tudnak a forrásaink. Ezeken kívül könnyen adódik még a kapa — irtókapa és a vaslapát — úttisztító lapát páros, kertészek holmija között. Többet azonban már módszeres kutatással kellene előkeríteni. És bizonyosan lehetne is találni, mert a konyha és a kert szerszámai, a mindennapi élethez legközelebb állók, mindig is a munkaeszközök fejlődésének legtipikusabb jegyeit viselik magukon. A 17. század eleji Erdélyben a szakosodás általános tendenciáját tükrözik. A specializált munkaeszközök jelenléte a jobbágyok környezetében még jobban érzékelhetővé teszi azt a tényt, ami egyébként e többlet nélkül is nyilvánvaló, hogy a feladataik ellátása tapasztalatok, készségek és tudás hatalmas együttesét igényli. Az időjárás változásaira utaló meteorológiai jelenségektől a növénynemesítés szabályszerűségein át a különböző faanyagok megmunkálásának mikéntjéig terjedő, és igen szerteágazó tartalmú műveltséget kell birtokolniuk. Ennek az összetevőire éppen úgy a termékeiből következtetni, mint az elméleti műveltségnél. Könyvek, szónoklatok, versek helyett azonban itt egy-egy ház, egy gazdaság, egy jól berendezett éléskamra a műveltség meglétének eredménye. A parasztság e tapasztalati, vagy gyakorlati műveltsége természetesen mindig is létezett. A tartalma azonban soha nem összetettebb, mint éppen ebben a 17. század eleji időszakban. Az összefüggés világos: akkor kell legsokoldalúbbnak lennie, amikor a jobbágymunka alkalmazása a legáltalánosabb. A második jobbágyság viszonyai között. Ezen az egyértelmű oksági kapcsolaton kívül azonban semmit nem tudunk a keletkezéséről. Nem ismerjük hagyományozásának csatornáit sem. Mindössze az bizonyos, hogy nem írásban történt. Egyáltalán: nyilvánvaló, hogy ez a gazdag gyakorlati műveltség az olvasással, könyvekből elsajátítható műveltséggel semmilyen kapcsolatban nincsen. Az elméleti műveltség hordozói sem alakulásához, sem terjedéséhez nem járulnak hozzá. Szakkönyvek a gyakorlati tudnivalókról nem születnek; személyes kontaktusba pedig a kétféle műveltség birtokosai igen ritkán kerülnek.
