Századok – 1980

Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV

546 ZIMÀNYI VERA 1541-ben egy megrendült, a korábbiakhoz mérten elszegényedett, de az egykorú Magyarországon belül még mindig a legnépesebb városegyüttest képviselő Buda és Pest került immár végérvényesen török uralom alá. Ugyanez évben jutott török kézre Szeged is. 1543-ban Székesfehérvár, Esztergom, Pécs, 1544-ben Visegrád osztozott e sorsban, Tata, Komárom, Győr, Pápa, Veszprém pedig végvárakká lettek. A török megszállta területekről észak felé menekültek a vagyonos polgárok, amennyire tehették, tőkéjükkel együtt. így pl. tudjuk, hogy Szeged gazdag, tekintélyes kereskedői Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatba költöztek. Fontos magyarországi városok sora esett ki a fejlődésből, és az amúgy is kevés szabad királyi városunk száma nyomasztóan lecsökkent. Nem kedveztek a magyarországi városiasodásnak a nemzetközi gazdasági fejlődés nagy áramlatai sem. Ha már a 15. század második felében, a 16. század elején megtört a hazai iparosodás lendülete, akkor a 16. század folyamán kibontakozó agrárkonjunktúra végképp nem ösztönözte a hazai ipart arra, hogy kitörjön a céhes keretekből, hiszen a nemzetközi áralakulások következtében ugyanannyi szarvasmarháért vagy borért most már jóval több posztót vagy fémeszközt lehetett importálni, mint korábban. Ez a helyzet még több iparcikk behozatalára ösztönzött, az agrárkonjunktúra pedig anélkül múlt el, hogy a mezőgazdasági termékekért befolyt pénzt az iparba fektették volna. A szomszédos cseh-morva és sziléziai területeken a délnémet tőkések még a 15. században posztómanufaktúrákat létesítettek, és bedolgozórendszert szerveztek. A morvaországi városokban a 15. század közepén és a 16. század derekán egyaránt a polgárságnak 55-65%-a volt iparos, és textilipari termékeiknek nem kis részét szállították külföldre. E fejlett munkamegosztást tükröző, exportiparral rendelkező városokban ugyancsak magas színvonalú volt a városlakók ellátását szolgáló élelmiszeripar is. A magyarországi városok ezzel szemben a középkorban elérhető fejlődésnek csupán az alsó határáig értek el, s ezen a szinten merevedtek meg, mind az egyes városok belső fejlettségét, mind pedig az ország életében betöltött szerepét tekintve. Mindazonáltal európai városok voltak, ezt a városkép is tükrözte. Valamennyiüket városfal és erődítményrendszer övezte, amelynek a jelentősége csak nőtt a török időkben. Ugyanakkor a fejlődés megtorpanására utal az a tény is, hogy a körülkerített városterület nagysága s a város szerkezete nagy többségükben nem változott a század folyamán, legfeljebb a külvárosok kis házai sokasodtak meg helyenként. A főtéren — a vállalkozói alapítással keletkezett városoknál a szabályos négyszög alakú ún. gyűrűstéren, a Ringen — vagy annak közvetlen szomszédságában a középületek sorát találjuk: a templomot, a városházát, a vásárcsarnokot, a hússzékek sorát, az árusok fabódéit, a fürdőt. A gyűrűstér a város kereskedelmi és társadalmi életének, a jogszolgáltatásnak, a városi adminisztrációnak, a látványosságoknak a színhelye, beleértve a bűnösök pellengérre állítását és kalodában történő közszemlére tételét is. E főteret a város vagyoni és társadalmi elitjének a lakóházai szegélyezték, amelyek egyben a város legnagyobb és legszebb házai is voltak. A kórház és a szegényház viszont a városfalakon kívül helyezkedett el. A városon belüli munkamegosztás fejlettségének bizonyos fokmérője, hogy mennyire különültek el az egyes iparágak telephelyek szerint is a városon belül. Ez irányban is történtek lépések. Kassán a kézművesek nem különültek el lakóhely szerint, legfeljebb jelenlétük mértéke változott az egyes utcákban. A mészárosok és kovácsok valamelyes tömörülése mutatható ki a Mészáros és Kovács utcákban. Az ötvösök és a jómódú szabók egy része viszont vagyonossága miatt lakott a Ringen. Az északi bányává-