Századok – 1980
Tartalomjegyzék - Gyarmati György: Történetírásunk a felszabadulás utáni korszakról 466/III
492 A FELSZABADULÁS UTÁNI TÖRTÉNETÍRÁSUNK tikus átalakulás eddig ismertetett kérdésein túl a proletárdiktatúra időszakának legfőbb eredményeit is tárgyalja. Emellett beszámol arról is, hogy a nagyhatalmi erőviszonyokban és politikai kapcsolatokban bekövetkezett változások hogyan vezettek nálunk a többpártrendszer tudatos felszámolására, hogyan jutott végeredményben egyugyanazon sorsra a koalíció baloldalához tartozó Nemzeti Parasztpárt, a koalícióval lojális és az azzal szembehelyezkedő polgári ellenzéki pártok. Az egypártrendszer kialakulásával párhuzamosan szűnnek meg, vagy vesztik el tényleges jelentőségüket a demokratikus közélet olyan intézményei, mint a nemzeti bizottságok, a szakszervezetek, vagy 1949-es átalakítása után a népfront, mivel — a könyv megfogalmazásával élve — a kommunista párt „önmagán kívül nem is tartott igényt semmilyen más erő közreműködésére a politikai küzdőtéren". Sőt, a helyi önkormányzatok és egyben a központi végrehajtóhatalom szerveként életrehívott tanácsrendszer is egyre inkább a párt adminisztratív gépezeteként működött. A szerzői kollektíva részletesen tárgyalja, hogy mik voltak a szimptómái az „éleződő osztályharc" időszakában a „reakciós elemek" először a megváltozott összetételű és politikai karakterű koalíción, majd a két munkáspárt egyesülésével létrejött kommunista párton belüli keresésének, és ezzel összefüggésben hogyan került sor olyan közismert kommunista politikusoknak, mint Rajk László, és másoknak több „hullámban" történt törvénytelen börtönbevetésére, internálására, vagy igazságtalan kivégzésére. Sztálin 1953. márciusi halálát követően a szovjet politikában megfigyelhető változásokkal összefüggésben az év nyarán az „új szakasz" politikájának a meghirdetésével láthatóvá lett, hogy a Rákosi-féle hatalomgyakorlási módszer és eltorzult gazdaságpolitika felváltható egy reálisabb irányvonallal. Ez azonban — mint a könyvből kitűnik — a kommunista pártvezetésen belül mindinkább eluralkodó koncepcionális és személyes ellentétek miatt képtelen volt megerősödni, s helyette egy fokozatosan mélyülő belpolitikai válság bontakozott ki, amely csúcspontján, 1956 októberében ellenforradalmi megmozdulásokkal is súlyosbodott. Az 1956 novemberétől Magyar Szocialista Munkáspárt néven újjászerveződő kommunista párt szovjet katonai segítséggel konszolidálta a proletárdiktatúra rendszerét. Elítélve a megelőző időszakot jellemző szektás, dogmatikus, illetve revizionista ideológiai irányzatokat és ennek a törvényességet sértő gyakorlati következményeit, reálisabb, a hazai viszonyoknak megfelelő politikai gyakorlatot folytatva, elérte, hogy a hatvanas évtized elejére Magyarországon befejeződjék a szocializmus alapjainak a lerakása. A könyv szerzőinek érdeme, hogy tulajdonképpen megelőző részletkutatások publikációkban realizálódó eredményeit nélkülözve vállalkoztak e korszak politikatörténeti képének a felvázolására, még inkább felhíva ezzel a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen az ötvenes évek módszeres, igényes, az események gyökeréig hatoló és a történtek mozgatórugóit is feltáró kutatása. A már említett gazdaságtörténeti kitekintések mellett politikatörténészeink is vizsgálták a kelet-európai országok jelenkor történetének egyes kérdéseit. Ezen belül a régió egészét vagy nagy részét érintő témákat említjük először. Balogh Sánor tanulmánya foglalkozik a szövetséges nagyhatalmak második világháború utáni, a közép-, és délkeleteurópai legyőzött országokkal szembeni politikájával.9 2 Több tanulmány tárgyalja az 9 2 Balogh Sándor: A közép- és délkelet-európai legyőzött országok a szövetséges nagyhatalmak politikájában a második világháború befejezésekor. Tudományos Közlemények 1971. 4. sz.
