Századok – 1980
Tartalomjegyzék - Szász Zoltán: A világosi fegyverletételtől az őszirózsás forradalomig 404/III
AZ 1849-1G TERJEDŐ KORSZAKRÓL 409 sáért bírálta, hanem a kiegyezés céljáért és osztály tartalmáért, azért, hogy 1867 megalkotói a konszolidációt, az új berendezkedést egyre több reakciós tartalommal töltötték meg. A rendszer működésének szempontjából fontosnak látszott annak a hangsúlyozása, hogy a hatalmat kézben tartó uralkodó osztályok mily en áttételekkel tudták hegemóniájukat a szélesebb tömegek felett biztosítani, s ennek érdekében a .középosztály" — a polgári társadalmak e fontos követítő rétegének - újabb vizsgálatára hívta fel a kutatás figyelmét, rámutatva, hogy annak tömörítő magva nem a kispolgárság,18 hanem a középbirtokos dzsentri volt. A dualizmus későbbi válságát a helyi és átmeneti konfliktusok és politikai megrázkódtatások sorozatának ábrázolta. A másik markáns álláspont a gazdasági fejlődés szempontjából kisebb jelentőséget tulajdonított az 1867. évi kiegyezésnek, és rámutatott az 1848. évi polgári forradalom és az abszolutizmuskori gazdasági fejlődés kevéssé méltányolt indító hatására, néhány év jó gabonatermésére, továbbá az európai konjunktúra egyik szakaszának tetőzésére, mint az 1867 utáni látványos hazai fellendülés okára. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a dualizmussal Magyarország az európai kapitalista fejlődés változatainak egyik legrosszabbikára kényszerült, melynek igen súlyosak voltak mind gazdasági, mind társadalmi következményei. Ez a felfogás sem vitatta, hogy a magyar és osztrák uralkodó osztályok számára a kiegyezés megalapozott volt, de fontosnak tartotta leszögezni, hogy elsősorban nem nagy objektív erők műve, hanem sokkal inkább céltudatosan dolgozó, meghatározott osztályálláspontot képviselő politikai erők produktuma volt, mellyel szemben mind az akkori politikai élet szférájában, mind pedig az annak peremén elhelyezkedő rétegekben — kispolgárság, parasztság — jelentős ellenállás vagy ellenszenv nyilvánult meg. A vita, melynek évekig voltak utórezgései, mindenekelőtt a további kutatási feladatok kijelölésével, a dogmatikus historizálás helyett a történeti megközelítés igényének felvillantásával, a társadalomtörténeti megközelítés magasabb szintre emelésével fontos funkciót töltött be a korszak historiográfiájában. A hatvanas évek elejétől történetírásunk — az egyes szerzők közötti jelentős felfogásbeli és módszerbeli különbségek ellenére — mélyebb és átfogóbb európai történelmi folyamatok részeként ábrázolja 1867 helyét a polgári forradalom korának lezárásában. 1964-ben újabb nemzetközi konferencia adott lehetőséget a továbblépés eredményeinek első megfogalmazására. Ez az időszak egyébként is kedvezett az ún. Monarchiakutatásnak. A nyugati polgári történetírásban is tisztulni kezdtek az álláspontok, könnyebben külön lehetett választani a hajdani Habsburg-birodalmat történeti képződményként kezelő vizsgálatokat a politikai indíttatású nosztalgia-irodalomtól, mely utóbbi valaminő követendő eszményt fedezett fel benne. Másfelől a KGST felvirágzásának korát jelentették ezek az évek, kétségtelenül megnövelték az érdeklődést a hajdani nagyobb gazdasági egységek története iránt. A Budapesten tartott konferencia a Habsburg Monarchia 1900 és 1918 közötti történetének gazdasági és politikai" aspektusait egyaránt új színekkel gazdagította. Az agrártörténet területén a magyar tanulmányok a történeti statisztika módszerével vizsgálták az egész birodalom agrártársadalmát, felvillantva az összehasonlító társadalomtörténeti kutatás szükségességét, kimutatva, milyen súlya volt a paraszti népességnek az egyes országokban, s hogyan változott az az utolsó 4 évtizedben. Kitűnt, hogy a nagy gazdasági fejlődés nemcsak a birodalom nyugati felének népeit favorizálta, hanem az elmaradottabb felében is gyors lendületet vett az iparosodás, 1 'Balázs Béla: A középrétegek szerepe társadalmunk fejlődésében. Bp. 1958, Kossuth Kiadó, 234 L 6 Századok 1980/3
