Századok – 1980

Tanulmányok - Urbán Aladár: Reformtörekvések és történelmi tanulságok 26/I

REFORMTÖREKVÉSEK ÉS TÖRTÉNELMI TANULSÁGOK 31 de meg nem választható) polgárok között, s ahol a legújabb alkotmány sem oldotta meg a kérdést, így „apodicticai biztossággal lehet is állítani, hogy a franczia jövő revolutiót ezen választási kérdés fogja előhozni, mert békés úton jutni ilyesmihez nem szokás".16 Mint ismeretes, az 1848 februári párizsi események igazolták ezt a megállapítást. Csatlakozik a francia választási rendszer kritikájához ifj. Pázmándy Dénes, az 1848. évi képviselőház leendő elnöke is, aki azonban azt az angol választási törvénnyel együtt marasztalja el. „Frank- s Angolhonban — írja „Népképviselet" című vezércikkében — az lehet választható, kinek pénze van; mert ezen népek alkotmányainak alkotói azt hívék, hogy olly egyén szeretheti csak tántoríthatatlanul hazáját, kinek nemcsak valamije, hanem sokja van. S ím előttünk a példa! e két óriási alkotmányos nép nem nyughatik, forradalmat forradalom vált..." Pázmándy tehát az 1841—42. év chartista mozgalmai miatt az 1832. évi angol Reform Bili hatékonyságát is kétségbe vonja, mert szerinte az is az olyan rendszabályok sorába tartozik, amelyek „a fölindult elemeket egy időre lecsillapítani igen, de üdvhozó állandó belcsendet teremteni nem képesek".17

Pázmándy számára azonban nem a párhuzam és nem is a Széchenyi által magasztalt Anglia elmarasztalása a fontos, hanem a tanulság, amelyet inkább sugall, mint kimond: az alkotmányos reformok csak akkor vezethetnek megnyugtató eredményre, ha azok a nép nagy többségét érintik. Ezért beszél arról, hogy bár Magyarországnak alkotmánya van, „az alkotmányos nemzet" (ti. a nemesség) csak néhány százezer fő, míg „a népnek, mely a nemzetet teszi, honunkban alkotmánya nincs".1

8 A francia fejlődésről szólva a Pesti Hírlap hasábjain külön téma volt a központosítás, amelynek sajátságos és a kortársi Európa számára szinte egyetlen igazi példáját a francia polgári fejlődés mutatta. Mivel a feudális sokféleség helyébe lépő központosítás elméletileg ugyan kívánatosnak tűnt, de Magyarország adott, Ausztriától függő helyzetében csak növelte volna a Bécstől való függést, az ellenzék egy része „az ősi alkotmány": a megyék municipiális jogának a védelmezését tartotta szükségesnek. Ezt szolgálta Pulszky Ferencnek, az 1848-as minisztérium későbbi államtitkárának a centralizációról szóló cikksorozata, amelyben elismerte, hogy a történelmi fejlődés mindenütt a centralizációt erősítette, nem volt kivétel ez alól sem a monarchia, sem a köztársaság. Eredményeként a hatalom kevesek kezébe összpontosult. A centralizáció a rendet szolgálja, mutat rá a cikkíró, de következménye a bürokrácia és a teljes demoralizáció. Érezve, hogy a kép túl sötét, Pulszky befejező cikkében hozzátette: természetesen bizonyos területeken szükség van a központosításra. Ilyenek az igazságszolgáltatás és börtönügy, valamint a közlekedés.1 9

A már idézett névtelen cikkíró ezt követően arról értekezett, hogy a centralizációt nem kell azonosítani az abszolutizmussal, mert a franciák egyszerűen a központi kormányt értik alatta. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy csak a francia központosítás biztosíthatott Párizsnak olyan szerepet, hogy a „revolúciók fészke" legyen — amelyet például Lon-16

Csendes: Levél-cyclus... X. PH 1842. No. 143. "PH 1842. No. 193. 18

PH 1842. No. 193. Ezzel teljesen egybehangzó „Csendes" egy korábbi értekezése, amely elmarasztalja a franciákat, hogy a választójog kapcsán ingadoztak „a birtok és kapacitás" között; egyben óvatos javaslatot tesz a képviselőiekéi szemben támasztandó hazai követelményekre; PH 1842. No. 144. 19

PH 1842. No. 116-117. Pulszky egyébként idézi Alexis de Tocqueville-t, Michael Chevalier-t és utal Karl T. Welcker Staats-lexikonára is.