Századok – 1980
Folyóiratszemle - Williams M.: A német imperializmus és Ausztria 1938 323/II
323 FOLYÓIRATSZEMLE hatására megindultak a Magyarországgal kötendő egyezmény előkészítő megbeszélései is. „De abban a pillanatban, mikor megkapta (ti. Stojadovic) a Cianóval kötött szerződést, cinikusan félbeszakította a magyar követttel folytatott tárgyalásokat. Biztosította magát a Bulgáriával kötött paktummal, a Mussolinitői kapott garanciák és Hitler barátsága miatt kevély Stojadovic egyszerre semmit nem akart Magyarországtól" írja a szerző. Számára az egyezmény már nem volt fontos, és arról beszélt, kitart a Kisantant mellett, s Jugoszlávia nem fog egyezményt kötni Magyarországgal. A védelem és a kollektív biztonság elhanyagolását a Kisantanthoz való hűséggel, a Magyarországgal kötendő egyezmény elutasításával álcázták. Annak ellenére, mutat rá Vinaver, hogy Stojadovic Hitler és Mussolini unszolása ellenére sem akart Magyarországgal semmiféle egyezményt kötni, a két ország viszonyát normális, jószomszédi színvonalra emelte. A tengelyhatalmak sem merték túlságosan sürgetni az egyezmény megkötését, mivel számukra inkább megfelelt egy egyezménytől húzózkodó, mint egy szerződést tető alá hozó, de ennek következtében polarizált Jugoszlávia. A Hitler-Horthy találkozó a fasiszta blokk végleges kialakulását jelentette Közép-Európában. Magyarország elfogadta a német követeléseket a Jugoszláviával és Csehszlovákiával folytatandó politikát illetően. Az olasz lecsatlakozás pedig, hangsúlyozza a tanulmánya végén a szerző, olasz nyomást is jelentett a magyar-jugoszláv egyezmény megkötése irányába. Ez Prága számára a háború előkészítését, Jugoszlávia számára pedig a semlegességet és a fasiszta blokkhoz történő fokozatos közeledést jelentette. ,,Az európai béke széttörésének előkészítése kényszerítette a két fasiszta diktátort, hogy közelítsék Magyarországot és Jugoszláviát." így vált a második világháborút előkészítő európai változások korában a két ország viszonyának normalizálódása a versailles-i Európa széttörésének részévé. A. S. E. (Casopis za suvremenu povijest, 1974. 2. sz. 63-92. I.) M.WILLIAMS: A NÉMET IMPERIALIZMUS ÉS AUSZTRIA, 1938 Az Anschluss nem két egyenrangú ország egyesülése, hanem Ausztria durva beolvasztása volt a német birodalomba. A német nácik nem értették meg, hogy a nyelvi azonosság ellenére az osztrákok önálló nemzetet alkotnak, saját történelmük, nagy hagyományú tudományos és kulturális életük van. Az Anschluss után az osztrákok hamarosan másodosztályú állampolgárrá váltak saját hazájukban. Az osztrák nácik, élükön Seyss-Inquarttal, egy autonóm rendszerre számítottak, ehelyett egyszerű tartományi státuszt kaptak. Rövid idő alatt bevezették a birodalmi törvényeket. Március 15-től az osztrák kormányt tartományi kormányként a berlini belügyminiszter alá rendelték. A korábbi tartományokat körzetekké (Gau) szervezték át, amelyek 1939 áprilisától közvetlenül Berlinhez tartoztak. Hitler egy idő után még az Ausztria helyett bevezetett „Ostmark" elnevezés használatát is megtiltotta. Az Anschluss után néhány nappal rendkívül széles körű jogokkal felruházva megkezdte működését a Gestapo és az SD. Majdnem valamennyi vezető pozícióba birodalmi németek kerültek. Josef Bürckelt, miután sikeresen megszervezte az április 10-i népszavazást, Hitler az újraegyesítés teljhatalmú birodalmi biztosának nevezte ki. Rajta kívül Göring és Frick belügyminiszter is fontos jogokat kapott. Seyss-Inquart formailag ugyan az első ember maradt, de mindenben Bürckelttől függött. De nemcsak a vezető beosztásokba ültettek birodalmi németeket. Mindenhol és minden szinten valósággal elárasztották Ausztriát. Hitler számára Ausztria megszerzése gazdaságilag is igen jelentős volt. Fontos nyersanyagokhoz (pl. mangán, fa), nagy ipari kapacitáshoz, nagyszámú szakképzett munkaerőhöz jutott. Megnyílt a behatolás útja Délkelet-Európába. Az osztrák nemzeti bank átvételével Németország nagy devizakészletekhez jutott. Rövidesen megtörtént a teljes - igen kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező - osztrák bankrendszer beolvasztása. A
