Századok – 1980
Közlemények - Mészáros István: Az első hazai állami népoktatás-reform (1845) 229/II
KÖZLEMÉNYEK Mészáros István: AZ ELSŐ HAZAI ÁLLAMI NÉPOKTATÁS-REFORM (1845) A magyar neveléstörténet egyik nagy korszaka kezdődött 1777-ben, s végződött 1848 márciusában-áprilisában. Ebben a korszakban királyi rendelkezés alapján három jelentős állami közoktatásügyi dokumentum jelent meg: a Ratio Educationis 1777-ben, a Ratio Educationis Publicae 1806-ban, végül 1845-ben a „Magyarország elemi tanodáinak szabályai." Jól kielemezhető okai vannak annak, hogy a hazai neveléstörténeti kutatások kezdete óta — tehát az elmúlt száz esztendőben — bő irodalma támadt az 1777-i Ratio Educationisnak, szövegét magyarul is kiadták; nem foglalkozott viszont érdemleges kutatás az 1806-i Rario Educationis Publicae-vel, fordítása máig sincs (jóllehet, jelentősége azonos 1777-i elődjével, sőt azt sok vonatkozásban meg is haladja); az 1845-i elemi népiskolai szabályzat szövegét, tartalmát pedig talán még a szakemberek is alig ismerik, pedig ez nem csupán egy jó szándékú, lelkes tervezet vagy javaslat — amilyen sok született ebben a korban is —, hanem a hazai alsó fokú oktatási intézményrendszer első hatályos állami rendezése. Úgy véljük, joggal nevezhetjük állami rendelkezésnek mindhárom szabályzatot (szemben a hasonló célú korábbi és korabeli egyházi-felekezeti dokumentumokkal), bár ezek az országgyűlés közreműködése nélkül jöttek létre, és az uralkodó felségjogára hivatkozva rendelte el végrehajtásukat a helytartótanács. A reformkor kiváló magyar politikusai — jól ismert a tény - a nemzeti függetlenségért és a polgári haladásért vívott küzdelmükben kivétel nélkül fontos szerepet tulajdonítottak a közoktatásügy korszerűsítésének. A bécsi udvar viszont mereven ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar közoktatásügy feletti rendelkezés jogát királyi felségjogként érvényesítse. Ez a feszültség sajátos ellentmondásos helyzetet teremtett a reformkori művelődéspolitikában. Az országgyűléseken többször szőnyegre került a közoktatásügy, ezek során számos felvilágosult, nemzeti szellemű, liberális, esetenként demokratikus perspektívájú javaslat, tervezet fogalmazódott meg, de ezek megmaradtak javaslatnak-tervezetnek, mert az uralkodó nem tartotta a magyar országgyűlést e tanügyi kérdések rendezésében illetékesnek; ugyanakkor azonban számos olyan hivatalos rendelkezés jelent meg e felségjogra hivatkozva, amelyeket az államhatalmi szervek ténylegesen meg is valósítottak, s amelyek megvalósulása — az objektív értékelés ezt bizonyítja — kétségtelenül a magyar közoktatásügy fejlődését szolgálta. Érdemes ezért tüzetesebben szemügyre venni ezeket a reformkori királyi rendelkezéseket, és fel kell tárni megvalósulásukat; az elmúlt évtizedekben ugyanis a kor iskolaügyével foglalkozó szerzők jobbára csak a ténylegesen ugyan meg nem valósuló, de eszmeileg 5*
