Századok – 1980
Tanulmányok - Paulinyi Oszkár: A bányajoghatóság centralizációjának első kísérlete Magyarországon 3/I
12 PAU LIN YI OSZKÁR öder, Salii. Schlaher, akiket Prozinowski és Haller Ruprecht név szerint is ezüstcsempészekként bélyegeztek meg, a legjelentékenyebb vállalkozók közé tartoztak.58 Mint esküdtek mindhárman tagjai voltak a város hatalmi szervének, aminek ekkoriban a városi tanács tekintendő. Mi sem természetesebb, mint hogy a városbíró és a tanács védelmére kelt a csempészésben kompromittált tisztségviselő társaknak. Nem riadtak vissza attól sem, hogy az utóbbiak ellene emelt vádakat letagadják.S 9 E magatartásukkal azonban igen visszás helyzetbe kerültek. Mihamar rá kellett ébredniök, hogy a tágabb közvéleménynek vehető országgyűlési körökben nem az egyes polgárokat, hanem magukat a városokat tekintették vétkeseknek. „Kevés a barátunk és a magyaroknál is felette rossz a hírünk, mintha mi tennőnk az országot szegénnyé" — íiják a körmöcbányaiaknak.6 0 Még ennél is nagyobb baj volt, hogy a csempészésben részes vállalatos urak fedezése miatt mint a körmöcbányai kamara birtoklójával, a királynéval viszonyuk éppen akkor vált feszültté, amikor a leginkább rá lettek volna utalva jóindulatára. A beváltási ár felemelése volt szőnyegen. Eltekintve a bányaműveléshez szükségelt anyagok árának emelkedésétől, a negyvenes években a termelési költségek főként az aknák mélyülése és az ezzel járó vízveszely miatt érezhető mértékben megnövekedtek. A bányarészesek (Gewerken) és a vállalatos urak nem találták meg számításukat az érvényben volt beváltási ár mellett, amely bruttó 5,50, illetőleg a választási díj levonásával nettó 5,25 f volt.6 1 A városoknak Guglinger, a körmöcbányai jegyző által a királynak Wormsban benyújtott kérvénye már valósággal fenyegetődző hangot üt meg. Kijelentik, hogy az ezüst beváltási árának felemelése nélkül vagy a bányavárosokat lesznek kénytelenek a vállalkozók elhagyni, vagy a fennálló törvényes rendelkezéseket kell áthágniok.62 Ugyanakkor a városok tisztában voltak vele, hogy a döntés egyedül és kizárólag a királynétól függ.6 3 Küldötteik ismételt tanácskozásaikon végül arra az egyöntetű megállapításra jutottak, hogy kedvező választ kérelmükre csak úgy várhatnak, ha az ezüstcsempészés ügyében megbánást tanúsítva fordulnak a királynéhoz; így remélhetik az elnéző megbocsátást.6 4 Megfelelő utasításokkal ellátva 1545 januárjának derekán a körmöcbányai Eysker Györgyöt és Selmecbánya jegyzőjét menesztik küldötteikként a királynéhoz Németalföldre.6 5 A fogadtatás meglehetősen hűvös volt. Első reagálásként a királyné ráparancsolt a bányavárosokra, hogy főembereinek és tisztjeinek engedelmeskedjenek.6 6 Ahhoz is 5"Paulinyi, mint a 15. jegyzetben, 562.1. 67. jegyzet, 565 és 567.1. s 'Mint fentebb a 37. jegyzetben. 6 "AMBSt, mint a 7. jegyzetben, Acta, 1545. január 16. 61 Péch, minta 16.jegyzetben, 190-191.1. 62 AMB$t, mint a 7. jegyzetben, Acta, 1545, másolat a hó és nap kelte nélkül. Hogy április havában nyújtották be, erre a királynak ugyanitt 1545. április 30. kelet alatt elfekvő' válaszából következtethetünk. - Vö. a bányavárosok országgyűlési követemek adott utasítást 1545. január 27-ről-.Monumenta comitialia regniHungáriáé, II. köt., 1537-1545, 643-644.1. 63 A tárgyalások egy későbbi fázisában a körmöcbányaiak írják Selmecbánya tanácsának, hogy felesleges pénzfecsérlés ez ügyben küldötteket meneszteni a királyhoz, miután a királyné személyes rendelkezése nélkül, pusztán a király parancsára egy kamarai alkalmazott sem lenne hajlandó magasabb ezüstbeváltási ár fizetésére: AMBSt, mint a 7. jegyzetben, Acta, 1545. november 26. 64 Uo., 1545. január 14. Körmöcbánya tanácsa Selmecbányáéhoz. 6S Uo., 1545. január 14. és 16. Körmöcbánya tanácsa a Selmecbányáihoz. 66 Uo., Brüsszel, 1545. február 22.
