Századok – 1980
Beszámoló - Berend T. Iván: A történettudomány társadalmi hasznossága 110/I
116 BESZÁMOLÓ KSH, 1978.) A tudóscsoport a világgazdaság 2000-ig várható jövőjét elemezte. Bár nem célom a munkálat végeredményeit összefoglalni, néhány főbb elemére elkerülhetetlenül utalnom kell. A munkálat egyik elemeként a kutatók olyan számításokat végeztek, hogy mi történne a század hátralévő évtizedeiben, ha az elmúlt (és jelen) időszak növekedési tendenciái folytatódnának a - 15 régióra osztott és csoportonként vizsgált - világban. Álljunk meg máris egy pillanatra. Ez a vizsgálati művelet klasszikusnak tekinthető közgazdasági módszerre, az extrapolációra épült. Közgazdák rendszeresen alkalmazzák ezt előrejelzéseikhez, vagy a hosszú távú tervezés során. Ismerik természetesen korlátait, de nem nélkülözhetik. S érdemes megjegyezni, hogy éppen ezen módszer alkalmazása esetén folyamodnak leginkább a történelemhez. Csakhogy furcsa történetiséggel állunk szemben. Az extrapoláció eredménye ugyanis attól függ, milyen a bázis-időszaknak választott periódus növekedési görbéje. Ha meredekebben felfelé ívelő, akkor a jövő is magasabbra szárnyal, ha lassabban vánszorgó, a jövő kilátásai is lejjebb csúsznak. A bázis-időszak tehát sorsdöntő a következtetés levonásához. S milyen tudományos szempontok szigorú kritériumai szerint határozzák meg a bázis-időszak hosszát? Ezen még csak nem is törik a fejüket. Gondolkodás nélkül az éppen legutóbbi, legalább két évtizedes időszakot, esetleg a legutóbbi, valamilyen jelentősebb esemény (mondjuk világháború) által határolt korszakot választják anélkül, hogy bármilyen bizonyíték vagy érv szólna amellett, hogy éppen és csakis az ebben a két-három évtizedben érvényesülő növekedési tendenciák folytatódhatnak a jövőben. Hogy a megelőző két-három évtizednek, esetleg egész évszázadnak is befolyása lehet a jövő két évtizedére, hogy a még korábbi korszakokról ne is beszéljek. S miközben a közgazdák a legjobb törekvésektől vezérelve extrapolálnak bizonytalanul, megalapozatlanul kiragadott közelmúltat, a történészek közönyösen nézelődnek, s nem tartják magukat érdekeltnek a kérdésben. De haladjunk tovább. Az említett tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben az elmúlt időszak növekedési tendenciái folytatódnának, akkor az 1970-ben fejlett és elmaradott országok között fennálló fejlettségi szintkülönbség, ami 12:1 arányt mutatott, 2000-re is ugyanezt a súlyos egyenlőtlenséget tükrözné. Rendkívül szerteágazó és alapos vizsgálatokkal azonban a tudóscsoport igyekezett feltárni a kedvezőbb fejlődési tendenciák reális lehetőségeit és az ennek érvényesítéséhez szükséges konkrét tennivalókat. Megvizsgálták az ezredfordulóig rendelkezésre álló nyersanyag- és energiaforrásokat és az általuk megnyitott, illetve behatárolt lehetőségeket. Főbb termékcsoportok szerint elemezték a várható világpiaci ármozgásokat. Számításba vették a már jelenleg is rendelkezésre álló technológiai lehetőségeket, azok alkalmazhatóságát az ipar termelékenységének emelésében vagy a mezőgazdaságban, a lehetőségek felmérése nyomán — s hadd említsem ezt a részletet, — arfa a következtetésre jutnak, hogy az elmaradott országokban az ezredfordulóig lehetséges újabb földterületek bevonása és a termelékenység háromszorosra emelése révén a mezőgazdasági termelés ötszörösre növelése. Számoltak a népesség számának várható alakulásával, a tőkeáramlás mintegy 20 %-os növekedésével, sőt, nagy körültekintéssel hasznosították az elmúlt egy-két évtized társadalom-vizsgálati eredményeit is, amennyiben leszögezték a radikális belső társadalmi reformok, földosztás, társadalmi szerkezet- és intézményátalakítás elengedhetetlen belső szükségességét is.
