Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
970 DIÓSZEGI ISTVÁN és az igazságot csak részlegesen tartalmazó iratot az Andrássynak tulajdonított szempontok ismeretében fogja vallatóra. A dokumentum, amelyről beszélünk, nem más, mint az 1876. december 26-án a pétervári követnek, Langenaunak küldött utasítás.37 Ez eredetileg egy Novikovnak szánt emlékirat volt, amelyben Andrássy összefoglalta az osztrák-orosz érintkezés tartalmi problémáit, de aztán túlságosan őszintének találta ahhoz, hogy az orosz államférfiakkal megismertesse. Mint Langenaunak írta, arra viszont alkalmas, hogy a követ belőle az osztrák kormány által követett politika vezérgondolatait megismerhesse. A keletkezés körülményeit ismerve, joggal kételkedhetünk ugyan a teljes őszinteségben, a dokumentum azonban mindenképpen érdemes a figyelmes analízisre. Kiderül először is belőle, hogy Aehrenthal tévedett, amikor azt állította, hogy Andrássyt rászedték. A külügyminiszter számolt azzal a lehetőséggel, hogy Oroszország háborúja esetleg szláv forradalommá változik, és a cárizmus nem lesz olyan helyzetben, hogy adott szavát, a szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul betartsa. Ugyanez a probléma volt ez, amelyet az uralkodó a november 13-i konferencián felvetett, s ma már nem lehet eldönteni, hogy melyikük agyából pattant ki a gondolat. Nincs nyoma azonban annak, hogy Andrássy, ahogy Dóczi neki tulajdonítja, valami nagy optimizmussal és bizakodással nézett volna e lehetőség elé. Erősen érvelt amellett, hogy a háború ilyen fordulata Oroszországnak is hátrányos, de nyilvánvaló, hogy nem az orosz érdekek iránti méltányosság mozgatta. Semmi biztosíték nem volt arra, hogy a Monarchia ezt a háborút kedvezőbb feltételek mellett vívhatja meg, mint azt, amelytől az orosz aktivizálódás első jelentkezésekor visszahőkölt. Dóczi másik állítása, miszerint Andrássy azt várta, hogy az oroszok háborúja majd a Monarchiának érlel gyümölcsöket, hasonlóképp ütközik az idézett levél soraival. Ilyen meggondolások akadtak az osztrák vezető körökben, s mint láttuk, az uralkodó sem volt mentes ezektől a hátsó gondolatoktól, a külügyminiszter azonban volt olyan előrelátó, hogy megértse: túlságosan nagy a kockázat. Számára a kapcsolatfelvételnek csupán negatív célja volt: az, hogy ezáltal a Monarchia és Oroszország összeütközését megakadályozza. Egyébként a külügyminiszter saját politikai krédóját már az idézett levél első mondataiban megvallotta. Nem volt ez egyéb, mint annak a keleti válság megindulása óta hangoztatott elvnek a leszögezése, miszerint a balkáni fejlemények belső bontakozása kívánatos, és a hatalmak érdekeivel az egyezik a legjobban, ha kivárják a török birodalomnak nem is a távoli jövőben bekövetkező spontán összeomlását. A nagy politikai koncepció, amit Dóczi a külügyminiszternek tulajdonít, így 1876 őszén nem volt egyéb, mint kényszerű és szkeptikus igazodás a várakozása ellenére alakult kedvezőtlen fejleményekhez. 37 Beilage ad Depesche von 26. Dezember 1876 an Baron Langenau. HHStA Wien. Min. des Aeußern. Polit. Archiv. I. Alig. К. 453. Közli Leidner, Fritz: Die Außenpolitik Österreich-Ungarns vom Deutsch-Französischen Kriege bis zu Deutsch-Österreichischen Bündnis, 1870-1879. Halle, 1936. * A bécsi számvetés ismeretében könnyűszerrel megállapítható, hogy a barátságos hangvételű uralkodói levél jócskán szimulált, és az Oroszország iránti baráti érzés a császárvárosban valójában nem létezett. Az uralkodó a Monarchia megnagyobbítását 57—63.
