Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Márkus László: A legújabbkori magyar sajtótörténetírás módszertanáról; különös tekintettel az 1919–1944 közötti magyar sajtó történetére 884/V
A LEGÚJABBKORI SAJTÓTÖRTÉNET MÓDSZERTANÁRÓL 891 össze, mindez a sajtóban is tükröződött. Elsősorban a politikai gondolkodás rétegződéséről van itt szó, annak szükségességéről, hogy a kutatás során felderítsük a legmélyebben rejtőző, gondolkodásra és magatartásra jellemző kategóriák harcában a történeti folytonosságot, s lehántsuk az új formai jegyeket a leplezett régi tartalomról. A sajtó szerpét ebből az aspektusból is szemügyre kell venni a helyes világnézeti tájékozódás érdekében. E gondolkodási és magatartásbeli kategóriák történeti folytonossága ugyanis - alapos elemzés során — kitapintható összekötő kapocs a társadalmi tudat mozgásában, illetve ennek megfelelően sajtóbeli megnyilvánulásaiban. Hogyan volt lehetséges az ellenforradalmi rendszer viszonyain belül a sajtóban — a legmagasabb szakmai színvonalon — ellátni ezt a funkciót, erre fényes példa Bálint György publicisztikája. b) A magyarországi sajtó- és eszmetörténet összefüggéseinek és kölcsönhatásának döntő érintkezési állomását meghatározni és a kutatás során az anyaggyűjtés és értékelés csomópontjait kijelölni — a következő láncszem. Itt elsősorban arra gondolunk, hogy a magyar politikai gondolkodás történetében — a kelet-európai fejlődés már jelzett sajátossága következtében — a nemzeti és a társadalmi kérdés jelentették a döntő kristályosodási problémát. A nacionalizmus és konkréten a magyar nacionalizmus, mint a magyarországi politikai gondolkodás egyik legjelentősebb kötőanyaga történetének elemzése és ábrázolása eszmetörténetírásunk egyik központi feladata. (Nem végezhető el természetesen mindenfajta, tehát a többi kelet-európai nacionalizmus mélyreható és egyidejű kritikája nélkül.) Ehhez kapcsolódik sajtótörténetírásunk számára e problematika sajtóbeli tükröződésének beható vizsgálata, akárcsak a nemzeti elv, illetve nacionalista törekvések és a társadalmi demokrácia gondolatának összefüggései, illetve konfliktusai, azok sajtóbeli megnyilvánulásai — minden oldalon. c) Különös figyelmet érdemel a politikai gondolkodás és a sajtó viszonya az ellenforradalmi korszakban. Az antanterők — a királyi Románia hadserege — leverték a magyarországi szocialista forradalmat, és az ismét hatalomra került volt uralkodó osztályok csoportjai a tömegek érzelmeire akartak elsősorban hatni; a kapitalizmus restaurációjának ideológiai megalapozásához tehát elsősorban irracionális eszmei fegyverzet vált szükségessé. így lett az ellenforradalmi államelv, a keresztény-nemzeti gondolat ideológiai fegyver az uralkodó elit tudatformáló apparátusának birtokában. Ez az államelv — kiforratlanul ugyan — lényegében a fasizmusban testet öltött ideológiát tartalmazta, tagadta nemcsak a szocialista, hanem a polgári demokratikus fejlődés szükségességét is, az osztályharc történelmi realitásával a „fajok” harcának irracionális elméletét szegezte szembe, a klerikalizmus és nacionalizmus, tehát a vallási és „faji” előítéletek képezték a „nemzetnevelés” kötőanyagát. A keresztény-nemzeti államelv likvidálásra ítélte a társadalmi tudatban a progresszió minden árnyalatát, elsősorban a marxizmus teljes gondolatkörét, de támadta a polgári liberalizmust is. Az ellenforradalmi államelv döntő kötőanyagának megmaradt a nacionalizmus (ennyiben folytatása volt a „közjogi” politkai gondolatnak), de most már nyíltan antiliberális bázison. A társadalmi tudatban a legnagyobb feszítő erőt az objektív helyzetet kifejező gazdasági-társadalmi elnyomás és a nemzetiségi, kisebbségi sérelmek, tehát az eltiport forradalmak és Trianon imperialista békediktátuma jelentették. Az ellenforradalmi államelv teoretikusainak és propagandistáinak, tehát a keresztény-nemzeti gondolat sajtójának a taktikája arra irányult, hogy — amint nevezték — „a nemzeti szerencsétlenségért”, a baloldalt állítsa bűnbaknak (magyar Dolchstoss- 10 Századok 1979/5
