Századok – 1979
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Társadalmi és nemzeti kérdés az utolsó erdélyi rendi országgyűlésen 851/V
KT UTOLSÓ ERDÉLYI RENDI ORSZÁGGYŰLÉSRŐL 857 automatikusan jusson függetlenségéhez. Amikor Batthyány május közepén fegyverbe szólította a székelységet, hogy a Délvidéken lépjenek fel a magyarság érdekében, akkor Puchnerhez írt levelében az „összmonarchia” érdekét hangoztatta.20 Azon a napon pedig, amikor összeült a diéta, az uralkodó megerősítette Batthyány — egyébként az erdélyi liberálisok részéről helytelenített — felszólítását, és mind a gubemiumot, mind az erdélyi főhadparancsnokságot István nádor, magyarországi királyi helytartó fennhatóságának rendelte alá.2 1 De ennek híre csak június 7-én érkezett meg Kolozsvárra, amikor a futár már az udvar felé tartott az unió törvénnyel. A diéta ugyanis nem késett óriási lelkesedéssel kimondani az uniót, amelyet a szász követek mellett a román követek és Lemeni püspök is, küldőik és nemzetük nevében elfogadtak. Kolozsvár örömmámorban úszott. Az erdélyi magyarság ünnepelt. A Kolozsvári Híradó fejléce alatt vastag betűk hirdették: „Magyarországnak 300 év óta legdicsőbb napja május 30-a 1848.” (...) „Jogegyenlőség, béke és testvériség a hon minden polgárai közt, faj, nyelv és valláskülönbség nélkül!” Petőfi egyik legdrámaibb hangvételű versében köszöntötte a nemzeti újjászületés beteljesedését. Az ünnepi hangulat legyőzhette a nemzethalál rettegését, de nem szoríthatta háttérbe az aggodalmakat s a népek sorsát alakító törvényhozó munkát. Hiszen a szász közvélemény jelentős része és a tömegbázissal rendelkező román nemzeti mozgalom főerői elutasították az uniónak ezt a formáját. 3, Az uniótörvény és a nemzeti mozgalmak Már a diéta előtt is egyre inkább számot kellett vetni azzal, hogy a különböző nemzeti mozgalmak nem azonosulhatnak csak az egyik eszményeiben. Míg a magyarok a nemzetiség kultusza mellett az egyéni szabadság követelményét helyezték előtérbe, a jellegében és érvelésében egymástól eltérő román és szász nemzeti törekvések hangadói nemzetiségük, etnikai közösségük jogi alanyként való elismerését is követelték, azt hangoztatva, hogy az egyén csak közössége emancipálódása útján lehet szabad. A harc nyelvhasználati jogokért indult és folyt, hogy a közéleti nyelvhasználattal széles tömegek művelődését és az értelmiség térfoglalását biztosítsák. A nyelv a hatalom és a presztízs szimbólumává lett, helyzete a nemzet helyét jelölte a nemzetek egymáshoz való viszonyában. A kérdést súlyosbította, hogy a három nemzeti mozgalom, eltérő módon és mértékben, gyakran egyazon területre (vagy területekre) tartott igényt. Már a 40-es évek nyelvharcában kiderült, hogy „a három rend távol állt a modem egyenjogúság gondolatától. A nemesség és a székelyek a magyar nyelv egyeduralmát akarták, és azok a szászok, akik a német nyelv egyenlőségéért felléptek, sem a szászvárosi magyarok, sem a szászföldi román községek részére nem akarták az anyanyelv-használatot biztosítani, a régi területi jog koncepciója határozta meg a magatartást. . .”22 Ugyanez a mozzanat értékelhető a román nemzeti törekvésekben, amikor például 1849 júliusában a legyőzött magyarok 1QKőváry László: Okmánytár 13. A magyar változatban „összes monarchiáról” írt Batthyány, de a németben természetesen Gesammtmonarchieról volt szó. Hofkriegsrat, Präs. MK 1848: 2108. 2lKőváry:i. m. 15-16. 22 Friedrich Teutsch: Geschichte der Siebenbürger Sachsen für das sächsische Volk. Hermannstadt 1910. III. k. 160-161.
