Századok – 1979
Történeti irodalom - Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. A német népcsoport-politika és Magyarország 1938–1945 (Ism.: Tokody Gyula) 728/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 731 elutasították az ország elhagyásának gondolatát, s ebben a magatartásban a szociális biztonság játszott döntő szerepet, objektíve azonban a fasizmussal való szembenállás lehetősége is benne rejlett. De Hitler tervei 1939-ben még a Volksbund vezetői részéről sem kaptak elismerést. Ám nem a magyar hazához való ragaszkodás okából, hanem azért, mert az itt élő németek kitelepítése révén biztosra vehetően meggyengült volna a délkelet-európai német expanzió helyi bázisa és e térség részbeni germanizálásának az esélye. Ezt a tervet viszont, amelyet német politikai körökben is sokan vallottak magukénak, a magyar vezetők elfogadhatónak ítélték, hiszen a nem államhű németektől való megszabadulást és - tekintettel arra, hogy a telepítési akciók elsősorban a nincstelen német parasztokban keltettek reményeket - feltehetően a szociális feszültségek csökkenését várhatták tőle. (63., 67. o.) Jellemző, hogy Hitler saját telepítési terveinek sikere érdekében nemcsak megértő volt ezzel az állásponttal, hanem még arra is késznek mutatkozott, hogy összejátsszon a délkelet-európai országok fasiszta kormányaival. A terveket ugyan a háború menetében beállott változások húzták keresztül, de nem hagyható figyelmen kívül a német kisebbség szembenállása sem, amelyet még a Volksbund is kénytelen volt akceptálni, hogy befolyását fenntarthassa. (237-438. 1.) A kitelepítés, amelyből később kiürítési akció lett, valamint az SS-toborzás mellett a német birodalom hazánkkal kapcsolatos politikája is időnként ellenkezést, rosszallást szült a Volksbund soraiban. A háborús érdekek szempontjából Németország számára fontos volt ugyan a magyarországi német népcsoport felhasználása gazdasági és katonai téren egyaránt (a könyv igen érdekes beszámolót ad a Volksbund háborús gazdasági tevékenységéről), még fontosabb volt azonban a magyar uralkodó körök hatékony együttműködésének biztosítása. Az ellentétek elmélyülését mindkét fél igyekezett elkerülni, a hivatalos német politika ezért gyakran türelemre, követeléseit tekintve némi mértéktartásra intette a Volksbund vezérkarát. Tilkovszky könyve ezeket az ellentéteket, vitákat is felderítette. A Volksbund vezetői persze - a nézetek és szempontok különbségei ellenére - alkalmazkodtak a „magasabb” célokhoz és érdekekhez, de bizonyára abban a meggyőződésben, hogy az engedékenység politikája csupán átmeneti lesz. Hiszen ugyanazon politikai törekvés különböző oldalairól volt itt is csupán szó, következésképpen nem az ellentét, hanem az együttműködés, az egyetértés dominált minden alapvető kérdésben a birodalmi vezető szervek és a Volksbund között. összefoglalóként arra a következtetésre jut az olvasó, hogy Tilkovszky Lóránt történetírói erényei: az alaposság, a források szorgalmas felkutatása, precíz elemzése és rendszerezése, az események szinte teljességre törekvő dokumentálása, egyszóval a feltételen hitelességre törekvés eredményeként nemcsak arra kaptunk tudományos választ, hogy mi is volt tulajdonképpen a Volksbund, hanem messzemenő segítséget is több fontos elvi, történelem-felfogásunkat érintő kérdés megoldásához, vagy legalábbis továbbgondolásához. Elsősorban a történelmi felelősség kérdésére és a nemzetiségek történetének helyére, szerepére, valamint a két problémakör összefüggéseire gondolok. Tilkovszky könyvének elolvasása után még nyilvánvalóbbnak látszik az a tudomásom szerint eddig sem tagadott igazság, hogy bármennyire hangsúlyozzuk is (és természetesen teljes joggal) a Volksbund különleges szerepét, azt, hogy itt egy hazánkkal, népünkkel ellenséges célokért, a tőlünk, számunkra idegen fasiszta német birodalmi érdekek szolgálatáért működő szervezetről volt szó, nem rekeszthetjük azt ki történelmünkből. Létéért, tevékenységéért nem háríthatjuk át a kizárólagos felelősséget a fasiszta Németországra. A Volksbund nem volt azonos a magyarországi német nemzetiséggel, de hat és fél éven át a legfontosabb szervezete volt. S hogy az lehetett, azt aligha lehetne csupán kívülről jövő anyagi támogatással, politikai nyomással, propagandahatással megmagyarázni. A Volks bund sikere egyúttal az évszázados magyar nemzetiség-, sőt részben szociálpolitika kritikájának is tekinthető. Egyetlen nemzetiség története sem szakítható ki annak az országnak gazdasági, politikai és kulturális közegéből, amelyben esetleg évszázadok óta él, és fordítva: egyetlen ország, nép vagy nemzet története sem lenne teljes abenne, ill. vele élő nemzetiségek története nélkül. Kétségtelen persze, hogy a nemzetiségek története egyúttal szerves részét képezi azon nemzet történetének is, amelyből kiszakadt, de ez nem mentheti fel az otthont adó országot. A nemzetiségek széles tömegeit érintő elnyomás és kizsákmányolás, kulturális háttérbe szorítás és politikai kisemmizés volt az az alternatíva, amelyet a magyar uralom a kívülről jövő elszívó hatással szembeállított. Márpedig ez az alternatíva csak az ellentétek fenntartására, vagy egyenesen elmélyítésére volt alkalmas, és nem fejleszthette ki az egymásrautaltság, a sorsközösség megérzését, megértését, amelyre pedig oly nagy szükség lett volna a világháború Magyar országot nemzetiségeivel együtt létveszélybe sodró éveiben. Tokody Gyula
