Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
60 LACKÓ MIKLÓS első évek ultraradikálisabb, de kevésbé normatív, s a művészet társadalmi szerepét — legalábbis potenciálisan — voltaképpen sokoldalúbban kezelő felfogása. A fő figura, akinek segítségével a politikai és az irodalmi-mű vészi szféra közötti új közvetítés — az avantgardizmust élesen elutasítva — végbement, Ady volt. „Petőfi is, Ady is forradalmár költő volt. Éspedig nem a szó tisztán irodalmi értelmében. Hanem ellenkezőleg, irodalmi forradalmárságuk csak következménye, csak kifejezése volt annak, hogy az egész életet, a nemzet és a társadalom egészét illetőleg forradalmárok voltak” — írta Lukács 1927 nyarán,60 a megfogalmazásban őrizve ifjúkori Ady-élménye elemeit. Irodalmi, de egyúttal irodalmon túli szerepe tette tehát alkalmassá Adyt erre a közvetítésre. De ezzel Ady most már a kommunista felfogásban is mindinkább olyan normát szabó személyiséggé kezdett magasodni, aki mintegy magába sűríti a modern magyar költő, a modern magyar művész ideáltípusát. A probléma, mondanunk se kell, természetesen nem Ady mindenkit felülmúló nagyságának hangsúlyozásában rejlett. Lukácsék Ady-képe maga volt problematikus. Egyfelől mert nem ismerte fel vagy mellőzte Ady, főleg a késői Ady költészetének sokrétűségét (maga Lukács, ezt fontos hangsúlyozni, Adyt csak a tízes évek elejéig kísérte nyomon).61 Másfelől a — legalábbis 1918 előttre vonatkozóan - normává emelkedő Ady más, avantgardista és „nyugatos” irodalmi értékek befogadása elé emelt gátakat. A 100% írásai Babits művészetéről egyébként nem vagy csak közvetetten szóltak. De nem hagytak kétséget afelől, hogy szerintük egy író vagy költő kommunista szempontból mérlegelt ideológiai magatartása döntően és közvetlenül határozza meg művészetét: írhat szépet, „elvont esztétikai” szempontból magasrendűt, ez azonban igazi értékét lényegében nem érinti. Vonatkozott ez természetesen Babitsra is, sőt őrá talán a legjobban, hiszen őt a 100%> annak a Part pour l ’art-nak legjellemzőbb alakjaként tartotta számon, amelyet politikailag a legveszedelmesebbnek tekintett: segítségével épül be az egykor mégiscsak radikális magyar irodalom az ellenforradalommal kötött kompromisszum áramlatába. Ebben a sorban jelölte meg a Halálfiai helyét is, általában a memoárirodalom 1919 után föllendült műfaját: „A konszolidáció kora a forradalmi korszak lezárójának tekinti magát és ez adja meg neki a lehetőséget arra, hogy történelmi vártáról nézzen vissza és próbálja utólag post festum megállapítani az események összefüggését. A végre-valahára révbeérkezettségnek, a hányattatások után megpihenésnek, a történelemből való kiöregedés »objektivitásának« az álláspontja tükröződik vissza azokban a történelmi regényekben is (Babits, Hatvány stb.), melyek az utolsó néhány évtized magyar életének utólagos szintézisére törekszenek.”62 A 100%) végül lényegében ugyanebbe a megalkuvó konszolidációs áramlatba helyezte el Kassák Lajos művészetét és tevékenységét is. Igaz, Kassák sajátos eset - ismerte el: valamikor forradalmár volt, „extatikus, lelkendező nyelvvel a káoszt énekelte és hirdette, azt a káoszt, aminek ő a polgári rend ellentmondásait és a forradalmak megrázkódtatásait 6 0 Vajda Sándor (Lukács György): Két kísértet kézfogása egy sír felett. 32. 61 Lukács a forradalmak előtt utoljára 1911-ben írt részletesebben Adyról. Későbbi írásaiban Adyra csak utalásokat találhatunk. Különösképpen fontosnak tűnik, hogy a háború alatt a költőt már nem követte - Adynak éppen azt a korszakát, amelyben a társadalmi és nemzeti elidegenedés veszély érzete az Ady-versek egyik vezérlő motívumává vált. 62 Vajda Sándor: Kassák Lajos önéletrajza. 100%, I. évf. 7. sz. 231.
