Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
602 KOSÁRY DOMOKOS véve helyesen fogalmazta meg azt az elvi követelményt, hogy egy-egy korszaknak az alap és felépítmény, a gazdaság, a társadalom, a politika és művelődés jelenségeit mind együtt kell egységbe fognia. A nehézségek persze nyilvánvalóak. Az alap változásait nem követik velük egyidőben, automatikusan a felépítmény változásai. A hosszú gazdasági-társadalmi folyamatok nemigen köthetők pontos évszámokhoz. A fejlődés egészének bemutatásából viszont a politikai történet, az eseménytörténet sem hiányozhatik, akkor pedig már gyakorlatilag is elkerülhetetlen konkrét időhatárokat megadnunk. Vagyis így eleve el kell ejtenünk az ölelkező periódusok ötletét. Fokozza a nehézségeket, hogy Európa különböző részei egyenlőtlenül fejlődtek, de egymással egy-egy adott időszakban mégis nyilvánvaló kölcsönhatásban éltek. Nemzetközi, európai jelentőségű fordulatok (1789, 1848 stb.) egyidejűleg voltak hatással különböző szintű társadalmakra. Hozzátehetjük, hogy magán a régi Magyarországon belül is sok fejlődési egyenlőtlenséggel találkozunk. Számba véve mindezen nehézségeket, e sorok írója a vita során azt javasolta, hogy induljunk ki a társadalmi formációkból (feudalizmus, kapitalizmus) és ezeket, főleg a feudalizmus hosszú időszakát, azonos elvek szerint osszuk periódusokra, szakaszokra. A fő tartalmat a periódusokon belül is a gazdasági-társadalmi fejlődés adja meg. A konkrét határvonalakat azonban a politikai történetből kell vennünk. De mindig olyan politikai fordulatot kell e célra kiválasztanunk, amely a gazdasági-társadalmi folyamatban beállt változásokat az ország saját határain túlmenő, nemzetközi jelentőséggel, kelet—közép-európai, vagy éppen általános európai összefüggésben revelálja (pl. 1848). A művelődés speciális jelenségeit, be kell vallanunk, akkoriban nem próbáltuk e meghatározással közelebbről összhangba hozni. Lukács György néhány idevágó nyilatkozata23 azonban arra vall, hogy talán ez sem volna teljesen lehetetlen. Szerinte ugyanis a magyar irodalomtörténet korszakait is „az olyan nagy fordulópontok határozzák meg”, mint 1848, vagy 1919, az irodalmat ugyanis nem lehet „tisztán irodalmi események alapján periodizálni” és „a korszak-fogalmat természetesen csak mint össztársadalmi kategóriát lehet megfogalmazni”. 23Lukács György: A magyar irodalomtörténet revíziója. In: Magyar irodalom - magyar kultúra. Bp. 1970. 491 513. (1948-ból) Uő. Az irodalomtörténeti periodizáció. In: Uo. 631-645 (interjú 1969-ből). 7 4Beke L., i. m. (1973) A művészettörténészek e kérdésekre többször is visszatértek, hiszen ők ekkoriban már túl voltak az első szintézisen, és az újabbat, a másodikat kezdték előkészíteni. Az ezzel kapcsolatban rendezett 1970. évi vitának egyébként sok vonatkozásban igen érdekes alapreferátuma viszont annyira a legkülönbözőbb nehézségeket helyezte előtérbe, hogy végül alapjában véve negatív eredményre jutott.24 Fő gondja láthatólag az a régi, már említett probléma volt, hogy különböző stílusfolyamatok futhatnak egymás mellett, időben szét nem választhatóan. Az irodalomtörténészek ölelkező periodizációja viszont szerinte Jogikai képtelenség , bár ugyanakkor „a párhuzamos, de időben eltérő jelenségek egyetlen lehetséges ábrázolási módja”, amelyet csak az „egyszempontú periodizáció hívei”, a történészek elleneznek. Elvet minden olyan periodizációt, amely „a történeti folyamat konkrét időszegmentumokra való előzetes felosztását jelenti”. Itt az „előzetes” szó a feltűnő, hiszen ha az akadály valóban elvi természetű, akkor ilyen felosztásra utóbb nem lehet sort keríteni, azok a szakemberek viszont, akik a szintéziseket írni szokták, általában tárgyuk alapos megismerése után, akkor szoktak egy-egy munkához előzetes terveket, vázlatokat készíteni, miután már tisztában vannak lényegében véve azzal, hogy
