Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
600 KOSÁRY DOMOKOS költészet” és hogy a nemesurak és jobbágyaik lényegében véve azonos életfelfogást, látókört, ízlést képviseltek.1 6 Az ország későfeudális társadalmának realitásaihoz e szép idillnek, tudjuk, nincs sok köze. 16Szabolcsi Bence: A magyar zene évszázadai. II. Bp. 1961. 1 n Hofer T.-FélE„ i. m. (1977). хъВеке László: Megjegyzések a magyarországi művészet történetének korszakolásához. In: Művészettörténet-tudománytörténet. Bp. 1973. 131-160. A népművészet kutatói reálisabban figyelmeztettek arra, hogy a paraszti igények területén a 18-19. század fordulójától kezdve állt be jelentős fordulat.17 Ennek anyagi feltételei közé tartozott, hogy a francia háborús konjunktúra idején a parasztság vásárlóképessége megnőtt. Házaiba egyre több olyan díszes tárgy került, amely nem mindennapi használatra készült. Mindezzel együtt a tudati feltételek bizonyos változása is megfigyelhető. A paraszt mindinkább olyasmit kezdett hangsúlyozni és cifrábban díszíteni, amit a felsőbb rétegekkel szemben megkülönböztetően a sajátjának tekintett. Arra azonban, hogy ez már ekkor összefügg ott-e a népdal új stílusával és hogyan, aligha mernénk határozott igennel válaszolni. Valószínűbb, hogy az igazi változást még később kell keresnünk. b) Történetírásunk különböző területeken körvonalazni kezdte Kelet—Közép-Európa mint európai peremvidék fejlődésének bizonyos regionális sajátságait, Európa egészén belül, főleg a lengyel-magyar hasonlóságokat. Segítségére volna, ha jobb tájékoztatást kapna arról, hogy mennyiben vannak ilyen jelek a művészetek terén. Bizonyos lépések egyébként, főleg az irodalomtörténet terén, persze már eddig is történtek ebben az irányban. Ugyancsak némi horizontális bővítést igényelne másik óhajunk. A művészeti ágak történeti diszciplínái természetesen tekintetbe veszik a régebbi időszakokban az 1918 előtti Magyarország egészének fejlődését, majd utána a határokon túl élő magyarok alkotó tevékenységét. De ha például történészként a régi ország egészének 18. századi műemlékeit és a rájuk vonatkozó újabb kutatási eredményeket próbáljuk részletesen, sorban áttekinteni, akkor - tapasztalatból tudjuk — a határokon túli mozzanatokat nagy többségükben magunknak kell a legkülönbözőbb forrásokból és a szomszédos szakirodalmakból összeszednünk. Mai műemlék-nyilvántartásunk ugyanis, helyesen, a mai országra korlátozódik. A régi ország egészét illető, és az új, szomszédos kutatásokkal folyamatosan kiegészülő történeti nyilvántartással viszont tudomásom szerint nem rendelkezünk. Ez a bővítési javaslat persze főként dokumentációs jellegű, de a történelem teljességének megközelítéséhez messzemenően szükségünk van ilyen információkra is. „Eldöntött kérdés, hogy Magyarország területét kell alapul vennünk az összefoglalásnál” — írta egy fiatal művészettörténész — Fülep Lajos egykori, helyes elvi állásfoglalására utalva. De érezhető kétkedéssel tette hozzá: ,,de mit kezdjünk például a történeti Magyarország román nemzetiségének művészetével”. Ehhez fűzött, kiegészítő jegyzetében pedig így folytatta: „más és más etnikumok, illetve nemzetek, még ha egymás tőszomszédságában élnek is, más és más stílusú műveket hozhatnak létre” úgy, hogy az eltéréseket, „esetleg elkülönített fejezetekkel” kell érzékeltetni.1 8 Az egykori valóság azonban, ha jobban megtekintjük, a különbségek mellett igen nyilvánvaló összefüggéseket is mutat. Elég az erdélyi fatemplomokra utalnunk, amelyek
