Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
594 KOSÁRY DOMOKOS színházi és zenei műsorában. A következő, még jelentősebb fordulat fejeződött ki a nemesi felvilágosodás, a felvilágosult rendi törekvések kibontakozásában, Bessenyei írói fellépésében, művelődéspolitikai és nyelvújítási programjában, majd pedig a polgárosodás útján még egy lépéssel tovább, Kármánék fiatal értelmiségi írói-költői nemzedékének jelentkezésében. S a második szint fel nyomulásának jelei is megfigyelhetők, részint, ha nem is túl nagy jelentőséggel, az irodalomban (Dugonics, Gvadányi), de még inkább a zenében, ahol a felvilágosult nemesek magas, de még nem alkotó zenekultúrájával szemben a nagy többség azt a „verbunkost” vitte győzelemre, cigány előadásban, amely ízlésének megfelelt, és amelyet ezért sajátjának és persze tévesen, az eredeti, hamisítatlan, ősi magyar zenének tekintett. Talán ennyi is indokolja, miért kellett legalább három szintűvé fejlesztenünk azt a társadalom’ dinamikus modelljéhez kapcsolódó koordinátarendszert, amelynek segítségével egymás után két időrendi szakaszban próbáltuk a művelődés egykorú szektorait összefüggéseiben áttekinteni. Ennyit a 18. századról, egyelőre, a könyv helyett, s egyben előkészítésül is ahhoz, amit az alábbiakban, felhasználva bizonyos tanulságokat, mondjuk így: tárgyalási alapként szeretnénk előterjeszteni. 1. A történelem totalitása A francia Annales-iskola egyik kedvelt kifejezésével élve: a történelem totális. Minden, ami az emberek életében ma végbemegy, holnapra már mindenestől átsiklik a történelembe. A történész, igaz, nem tudja és nem is próbálja a múltat, akár egy szakaszában is, eredeti teljességében, minden végtelen részletével együtt egyszerre rekonstruálni. De a csillagász is, mondjuk, a naprendszernek csak kicsinyített, egyszerűsített modelljével dolgozik. Ebből elhagyhat igen sok olyan részletet, amelyet az empíriához közelítve, az absztrakciónak egyre alacsonyabb szintjén tud, ha tud, megragadni. De nem hagyhat el mondjuk kettőt a bolygók közül és általában a valóságból semmi olyan lényeges elemet és összefüggést, amelyet az absztrakció adott szintje megkövetel. A modellalkotás e szabálya a történettudományra is áll. Egy adott szintű történeti modellből szükségképpen hiányozni fog igen sok olyan részlet, amely csak az empíriához közelebb lépve válik láthatóvá. De nem hiányozhatik az adott szint egyetlen lényeges eleme sem. Vagyis egyszerűbben: a történész választhat ilyen vagy olyan sémát, kisebbet vagy nagyobbat, de a tört énét tudomány, ha igényt tart arra, hogy tudomány legyen, sohasem korlátozhatja figyelmét a társadalomnak csak bizonyos funkcióira, úgy, hogy más funkciókat negligál. Soha nem mondhat le arról, hogy ilyen vagy olyan absztrakciós szinten a történelem teljes egészét mérlegelje. Nem ellenérv, ha ismerve az előzményeket, egyik vagy másik szűk medrű, féloldalas történetírói irányzatot kezdi valaki emlegetni. Sőt, ez is nekünk segít. Hiszen ahhoz a kérdéshez vezet, hogy különböző korok és társadalmi osztályok a maguk módján mikor mennyit tudtak, visszatekintve, a történeti valóság egészéből megragadni, és mennyiben hitték teljesnek a hiányosat. A történetírás fejlődésében érdemi előrelépést mindig az hozott, ha sikerült a történelem korábbi, szűkebb, elégtelenné vált értelmezését bővíteni és elmélyíteni. Guizot vagy Mignet a múlt század első felében a történelmi folyamatból a maga új, polgári szemléletével jóval szélesebb kört tudott átfogni és megérteni, mint
