Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
592 KOSÁRY DOMOKOS A munka felépítéséről itt röviden meg kell említenem, hogy olyan háromszintes koordináta-rendszert vesz alapul, amely a társadalom modelljéből, annak szerkezetéből, mozgásából indul ki és az általánoson át halad a specifikus részletek felé. Modellen a történettudományban olyan elméletileg kialakított rendszert értünk, amely a múlt objektív valóságának meghatározott részét vizsgálati célra a maga összefüggéseiben reprodukálja úgy, hogy a sok részjelenség benne mind a helyére lesz illeszthető, sőt az összefüggések vonalainak meghúzása új információk szerzését is lehetővé teszi a vizsgált objektumról.3 Tartalmi és nagyságrendi szempontból természetesen igen sokféle történelmi modell alkotható. Az egyes művelődési szektorok, köztük a művészeti ágak belső összefüggéseinek kifejtése is egyfajta modellakotás. A társadalmi modellt azért említettük itt külön és első helyen, mivel itt, a művelődés vizsgálatában, a társadalomnak valóban csak a modellje az, a részletek nélkül, amiből kiindulhatunk. Enélkül viszont történészként el sem indulhatunk. A további sorrendet az szabta meg, hogy a társadalmi modell szerkezeti összefüggéseit és mozgását, úgy látszik, mindenekelőtt általánosabb, tehát több szektort érintő tendenciák jelzik az ideológia síkján, az utóbi fogalmat széles, a mentalitást is magában foglaló értelmében véve, amely nemcsak a tudatos eszmei állásfoglalást, hanem ösztönös szemléletmódot is magába fogja. A mozgási folyamat kihatásai e tendenciákon és további bonyolult áttételeken át jutnak el az‘egyes szektorokhoz. S ezeket illetően is nagyobb gyűjtőfogalomból kiindulva kell haladnunk a belőle kiágazó jelenségek felé. A 18. században, a későfeudalizmus korában, például az egyház még olyan gyűjtő keret, amely többé vagy kevésbé magába fogja a művelődés jó néhány szektorát, az oktatástól a festészetig. Ezek az ágak, lassú folyamat során, éppen a 18. században kezdtek önálló útra lépni, az egyházak burkából kijutni, laicizálódni. Ilyesmi áll a tudományra is, amely skolasztikus filozófiaként, nemrég még maga is gyűjtőfogalom volt az egyház keretén belül, de most már mindinkább szétfeszíti a szűkké vált korlátokat, más, önállóbb utakat vág magának, majd új ágakat bocsát ki, egyre többet, amelyek azután ismét magukban hordják még továbbiak ígéretét. A szépirodalom, a zene és a képzőművészet, vagyis mai fő témáink csoportja, a spektrum végső elemeként zárja le a vizsgált szektorok sorát, amely az iparművészetnél már visszakanyarodik a társadalmi rétegek életformájához, vagyis a kiinduló modellhez. Ez a sorrend, ha egyáltalán megközelítőleg alkalmas arra, hogy bizonyos összefüggéseket jelezzen, elvégzi a művelődés témakörének vertikális tagolását. A horizontális tagolás azonban még hátra van. A társadalmon és éppen ezért minden művelődési szektoron belül ugyanis többféle műveltségi szint található. Ha ezek közül csak a legfelsőt, tehát az adott viszonyok közt a legvékonyabbat vesszük figyelembe, képünk hiányos marad. Az orvostudomány egykorú szerepét, hogy csak egy jellemző példát idézzünk, azzal együtt kell mérlegelnünk, hogy a társadalom igen nagy többsége a természet és élet jelenségeit egészen más, ősi hiedelmeken át nézte, amelyekben a racionális megközelítés helyett a mágia és empíria sajátos vegyüléke uralkodott. A társadalom valamennyi osztályának és rétegének művelődési jellemzőit kell tehát megragadnunk a szektorok mindegyikében. Ez áll, a maguk feltételei közt, a szépirodalom és a folklór, a magas zene és a népdal, népzene, valamint a magas képzőművészet és a népművészet viszonyára is. 3Ennek bővebb kifejtésére 1. tőlem: Modellalkotás és történettudomány. Történelmi Szemlé 1978. s. a.
