Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
470 TILKOVSZKY LORANT hogy a „Burgenland magyarok által bitorolt részére” irányuló nyugat-dunántúli német irredenta követelések szokásos meg-megújuló hangoztatásán túl a VDA propagandája immár az egész Dél-Dunántúlt is egyszerűen „német néptalajnak” hirdeti, melynek „északi határa a Balatonnál van”. Isbert előző évi cikke révén a magyar közönség már bepillantást nyerhetett a német „nép- és kultúrtalaj-kutatás” elméletébe és Isbert által egy dunántúli „modellen” alkalmazott módszereibe; Mályusz reagálásából pedig azt is megismerhette, mi következhet a német szórványtelepüléseknek e valóságos német „kantonokká” kerekítéséből a Balatontól a Dunáig terjedő területen is. A „Veszélyben a Dunántúl!” jelszavával meginduló vészharangkongatás indítékai ezekhez a körülményekhez nyúlnak vissza; egy olyan helyzetben, amikor a Németországban hatalomra jutott nemzetiszocializmus nyíltan vallott Anschluss-programja folytán közvetlenné vált a Dunántúl „magyar jellegének” elvitatásában rejlő veszély. A dunántúli német népesség külső aspirációk részére felhasználható falusi térnyerését Fülep - és őt követve Illyés is - párhuzamba állította azokkal a körülményekkel, amelyek az etnikai erőviszonyok megváltozása folytán Erdély elvesztéséhez vezettek. A Dunántúl elveszíthetősége — mutattak rá — csak annyira hihetetlen, amennyire hihetetlennek tűnt az is, ami Trianonban mégis bekövetkezett.1 30 130Fülep Lajos: Mit mond a szemtanú? Nyugat, 1933. évf. 19. sz. 281-287. 13' Babits Mihály: Elfogy a magyarság? Nyugat, 1933. évf. 19. sz. 269-272. A Nyugat ankétot rendezett Illyés nagyhatású cikkének megvitatására. A fontosabb felszólalásokat és Illyés válaszát a folyóirat 1933. októberi füzetei közzétették. A lapot szerkesztő nagytekintélyű költő, Babits Mihály, maga is a fenyegető veszélyt, a magyar népesség fogyását, pusztulását hangsúlyozta, amelyre rá kell döbbenteni a közvéleményt, s amellyel szemben — a magyarországi németség jogainak csorbítása nélkül — meg kell találni a védekezés valamiféle módját — „mert különben nemsokára vége a magyarnak!” A magyar népesség csökkenésére, pusztulására vonatkozóan Babits hitelesebbnek jelentette ki Fülep és Illyés közvetlen tapasztalati élményeit a hivatalos statisztikánál, amelytől „a mai nacionalista világban” nem is várható, hogy kimutassa „a honalkotó nemzetiség térvesztésének adatait”, s ellenkezőleg, számottevő magyar asszimilációs sikerekről ad számot. Leszögezve, hogy nem kíván politizálni, mégis félreérthetetlenül állást foglalt Babits a magyar külpolitika Németország felé orientálása ellen — („újabb korunk legnagyobb katasztrófáját, Trianont is a német szövetségnek köszönhetjük”) — s különösen arra mutatott rá, hogy a mai, nemzetiszocialista Németország, amely „a faji érdeket minden jognak és erkölcsnek fölébe emeli”, és a magyarországi németséget mint Auslanddeutschtumot tartja számon, annak térhódítását okvetlenül kihasználná, és a magy arsággal szemben azt segítené uralmi helyzetbe. A magyarság hovatovább elnyomott kisebbség lehet saját hazájában. A magyar politikát irányító „hatalmasok” azonban nem látnak veszedelmet; bíznak a hazai németség hazafiságában, pedig az „valami gyarmati német hazafiság” A más nemzetiségekkel szemben soviniszta bánásmódot tanúsító magyar kormányok a németséggel politikai okokból kivételt tesznek, elnézően kedveznek neki, jóllehet, az már a nemzetiszocializmus befolyása alatt áll: „olvasóköreik asztalán szélsőnacionalista német folyóiratok hevernek”.1 31 A polgári radikálisok folyóirata, a Századunk köréhez tartozó Braun Róbert több tekintetben vitába szállt Babits felszólalásával és Illyés cikkével. Először is, mint statisz
