Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
436 TILKOVSZKY LÓRÁNT A Deutsche Arbeitsgemeinschaft irányításával kiépítendő sejtrendszerü politikai munkában, a központi és vidéki tanfolyamok megrendezésében elsőrendű szerepet szántak a népinémet egyetemi és főiskolai diákságnak (Studentenschaft), amely 1932-ben országosan mintegy 90 főt számlált, s Franz Rothen volt a vezetője. Tevékenységéhez kezdettől fogva szerették volna biztosítani a legalitás kulisszáit, a magyar kormány azonban vonakodott jóváhagyni a „Suevia” néven létrehozott német főiskolás diákegyesület alapszabályait. A cél az volt, hogy német öntudatú értelmiséget neveljenek ki a bleyeri mozgalom számára. Ehhez a német birodalomból az 1923-ban megalakult „Egyesült Ösztöndíjellátó a külföldi németség számára” (Vereinigte Stipendienfürsorge für das Auslandsdeutschtum) ösztöndíjakat juttatott azoknak a magyarországi német fiataloknak, akiket Bleyer — Rothen segítségével — évente kiválogatott, nem szociális szempontok alapján, hanem a „népi megbízhatóság” és a népinémet mozgalom érdekei figyelembevételével, s akik listájához az említett Ösztöndíjellátó részéről Emil Maenner professzor (Weinheim) hozzájárult. Voltak németországi tanulmányokra szóló ösztöndíjak, — ezek volumenét nem ismerjük — és olyanok, amelyekben magyarországi egyetemekre és főiskolákra járó népinémetek részesülhettek. Ez utóbbi fajtából évi 30 állt rendelkezésre, ebből 20-at Budapesten, 10-et Pécsett folyósítottak. Az ösztöndíjak kezelésével, kifizetésével Budapesten 1927-ig Georg Stumpf, majd maga Rothen, Pécsett Karl Steiner volt megbízva. Az ösztöndíjak németországi eredetét azok előtt sem fedték fel, akik azokban részesültek; mindenkinek azt mondták, hogy „a segély a Sonntagsblattól jön”, s az aláíratott nyugtákra is az volt rávezetve. Rothen a Budapesten tanuló ösztöndíjasok számára egy diákotthont is létesített, amelynek lakói közül azonban többen elégedetlenkedtek fegyelmet követelő fellépései miatt, és mert viselkedése azt a benyomást keltette bennük, hogy ösztöndíjuk nagysága, időben való kézhezvétele az ő kényétől-kedvétől függ. Különösen lázongó lett a hangulat amiatt, hogy 1931-től kezdve 52 diák közt osztották meg a rendelkezésre álló 30 segélyt; ennek következtében csak 2 diák kapott továbbra is teljes ösztöndíjat, a többi 50-nek fél vagy háromnegyed összeggel kellett ezentúl beérnie. Zúgolódás volt amiatt is, hogy minden ösztöndíjösszeg 10%-át visszatartották a Studentenschaft közös kiadásaira: ünnepélyek és más rendezvények költségeire, a diákotthon folyó költségeinek fedezésére. Az ösztöndíjak gyakran késedelmesen érkeztek, s addig kisösszegű előlegekkel kellett beérniük, amikkel Bleyer segítette ki őket a saját zsebéből; egyesek pedig azt vették zokon, hogy a pénzzel való rossz gazdálkodásukra hivatkozással csak részletekben fizették ki ösztöndíjukat. Az elégedetlen hangulatra már 1932. nyarán felfigyelt Gündisch, aki ügyvédi irodájának fiatal alkalmazottja, Georg Goldschmidt révén szítani igyekezett azt, s közvetlen németországi ösztöndíjak ígéretével 16 diákot sikerült rábírnia arra, hogy a „visszás állapotokat” a július elején budapesti látogatáson lévő Johannes Schmidt-Wodder dániai német vezető útján a külföldi németség szervezetei tudomására hozzák. Az elégedetlen diákok Rothen elleni panasziratának fényképmásolatát Gündisch két drezdai ügyvédbarátja révén maga is eljuttatta németországi „illetékes helyekre”. A Rothen ellen panaszt tevő diákok egy része utóbb megbánta és Rothen tudomására hozta tettét, mire ő 1932. szeptember 15-én igazoló jelentést készített, amelyben a vádakat cáfolva, eleven képet ad az egész kérdésről. A Rothen Studentenschaft-beli és az ösztöndíjakkal kapcsolatos munkáját közelről ismerő Josef Einwachter, Josef Hack, Johann Schnitzer, Franz Basch, Max Albert, Hans Hoffmann, Peter Treier, Franz Kussbach, Franz Bleyer
