Századok – 1979
Tanulmányok - A. Sajti Enikő: Útkeresés. A Jugoszláv Kommunista Párt nemzetiségpolitikai koncepciójának formálódása az 1920-as években 375/III
384 A. SAJTI ENIKŐ Az ország soknemzetiségű jellegének felismerése és a balkáni föderáció gondolata (1921 — 1923) Markovid a KI III. Kongresszusán (1921. június 22.—július 12.) visszautasította Landler Jenő bírálatát, amely szerint a Jugoszláv testvérpárt lemondott a politikai sztrájkról, mikor feloszlatták a jugoszláv szakszervezeteket. Sőt még a parlamentben sem hajtott végre parlamenti akciót”. Ez a hír Markovidszerint, „a szociálpatrióta és centrista sajtóból” származik. Szerinte a bányászsztrájkokat a JuKP feloszlatása miatt is szervezték, melyet sikerült általános sztrájkká szélesíteni, s ez az ország jelentős részén „nyílt polgárháborúvá fejlődött. Sok helyütt véres összecsapásokra került sor a hadsereggel és a rendőrséggel, melyek során mindkét oldalon maradt néhány halott és sok sebesült. Ilyen módon reagált a Jugoszláv Kommunista Párt erre az államcsínyre” (ti. az Obznanára). Ami a legális akciót jelenti, „sikerült parlamenti frakciónknak energikus fellépéssel vitára kényszerítenie a parlamentet a szakszervezetek és a kommunista párt feloszlatásáról, és ezeknek a vitáknak az alkalmával a parlamentben olyan viharos jelenetekre és nagy tüntetésekre került sor, amelyek forradalmi visszhangra találtak a legszélesebb proletártömegek körében a parlamenten kívül”.34 34Protokoll des III. Kongress der Kommunistischen Internationale. 884-885. 3sTézisek a nemzetközi helyzetről és a Kommunista Internacionálé feladatairól. A KI válogatott dokumentumai. 60-61. Markovid itt erősen eltúlozta a párt ellenállását, a tömegek mozgósítását — bár a szlovéniai és boszniai bányászsztrájk valóban megtörtént, de ezek kimondottan gazdasági sztrájkok voltak. A JuKP a tiltakozás fő színteréül valójában a parlamentet választotta, bízva abban, hogy interpellációkkal vissza lehet vonatni az Obzananát. A pártot komoly tömegmozgalom és ellenállás nélkül sikerült szétverni, s taglétszáma minimálisra csökkent. Landler bírálata tehát nem „a szociálpatrióta és centrista sajtó” tendenciózus híreiből táplálkozott, hanem reális tényeken alapult. A JuKP illegalitásba szorítása, szervezeteinek szétverése, vezetőinek s tagsága egy részének börtönbe vetése egyik láncszeme volt az európai forradalmi mozgalmak elleni frontális támadásnak — melyet a kapitalizmus ideiglenes stabilizációja követett. A Komintern III. kongresszusa az előző kongresszus óta eltelt időszak nemzetközi helyzetét elemezve joggal állapította meg: „a munkásosztály több felkelése és harca részleges vereséggel végződött. ... A forradalmi mozgalom háború utáni első szakasza, amelyet spontán és hatalmas ütőerő, a módszerek és célok kialakulatlansága és az uralkodó osztályok hallatlan pánikja jellemzett, lényegében úgy látszik, lezárult. A burzsoáziának mint osztálynak az önbizalma és állami szerveinek külső ellenállóképessége kétségtelenül megerősödött.”3 5 Az SHS Királyság uralkodó osztálya is stabilizálta belső viszonyait. Hasonló folyamatok játszódtak le határain túl is. Ez a helyzet új feladatok elé állította mind a nemzetközi munkásmozgalmat, mind pedig a Jugoszláv Kommunista Pártot. A KI munkás-egységfront taktikáját, „a tömegek közé” jelszavát a párt nehéz körülményei mellett nem tudta realizálni. A JuKP-пак az adott pillanatban két, a jövő szempontjából döntő fontosságú feladatot kellett megoldania: a párt illegális szerveinek kiépítését és az eddigi út tapasztalatainak levonását, a vereség okainak elemzését. E
