Századok – 1979
Folyóiratszemle - Stroup Edsel Walter: Hungary in early 1848: the constitutional struggle against absolutism in contemporary eyes (Ism.: Niederhauser Emil) 349/II
350 TÖRTÉNETI IRODALOM óhatatlanul szűkebb, hiszen levéltári anyagot nem használt; adatokban és részletekben alapvetően új mozzanatot nem tud hozni. Tehát csak egy összefoglaló munkával több az eddigieknél, azzal az előnnyel, hogy angolul íródott, s így szélesebb körhöz tud szólni a magyar nyelvű munkáknál? Ha csupán ennyi volna, akkor sem lenne haszontalan, hiszen éppen hazai marxista eredményeink szélesebb körű elterjedését is szolgálja. Stroup könyve azonban voltaképpen több is ennél: a magyar forradalom első szakaszának egy szempontból történő áttekintése, abból a szempontból ti., hogy ami ekkor történik, mennyire jelenti a korábbi magyar alkotmányos fejlődés továbbvitelét, kiteljesítését modern formában. Könyvének mintegy negyedét teszi ki a korábbi alkotmányos fejlődés áttekintése. Sajnos, ebben fő forrása Charles d’Eszláry több kötetes munkája, amely a tények, az adatok szempontjából is hiányos és hibás, s így eleve nem megfelelő optikát ad az egész kérdéskörnek. Az érdemi tárgyalás során a szerző mindig azt bizonyítja, hogy a magyar követelések valójában mind törvényes, a régebbi jogban gyökerező igények, pusztán arról volt szó, hogy a magyar nemesség a régi alkotmányt az új idők modern, parlamentáris formáihoz igyekezett hozzáidomítani, görcsösen ragaszkodott a legalitás fenntartásához. Amit a jobbágyrendszer felszámolása terén követelt (mert hiszen Stroup természetesen nem negligálja ezt a kérdést, ha az alkotmányosság is a fő szempontja), annak is már megvoltak az előzményei a korábbi törvényhozásban, s olyan követelés volt egyébként is, amelyhez a liberális nemesség ragaszkodott. A törvényes alaphoz való ragaszkodás, az alkotmányos formák betartásának az igénye - köztudott, hogy a forradalmat vezető nemesség számára valóban alapvető kérdések. Stroup ezeknek a mozzanatoknak a hangsúlyozásával csak a forradalmat vezető osztály tudatos törekvéseit visszhangozza. A hiba itt abban van, hogy megáll a kortársak tudatánál, nem mondja ki azt, hogy itt forradalomról van szó. Maga is regisztrálja, hogy a baloldal, a márciusi ifjak többet akartak, még a köztársaságot is. Abban persze igaza van, hogy ez csak kisebbség volt. De ennek a forradalmat előrelendítő szerepét már nem mutatja be. Világos, hogy ezért a március 15-i pesti eseményeknek sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonít, mint az országgyűlés pozsonyi eseményeinek és a bécsi tárgyalásoknak, ezért idézi Kossuth szavait, hogy Pest nem azonos az országgal. Ezért nem tulajdonít komoly jelentőséget a Pesten gyülekező parasztokról terjedő álhírnek és Petőfi „Dicsőséges nagyur aktjának. A szerző persze azt tartja egyik feladatának, hogy cáfolja azt az állítást, amely szerint az országgyűlés, vagyis a magyar nemesség csak a néptől való félelmében szavazta meg a jobbágyfelszabadítást. Igaza van, amikor arra utal, hogy Kossuth, Széchenyi, Batthyány - folytassuk még a sort? - őszinte liberális, haladó meggyőződésből foglaltak állást a jobbágyfelszabadítás és az alkotmányos átalakulás mellett. Persze: megint ott vagyunk a kortársak tudatánál — tudatosan valóban ezért cselekedtek, s hogy emellett gazdasági megfontolások is szerepet játszottak, azt Széchenyi kapcsán a szerző is bemutatja. Stroup elsősorban a nyugati értékelésekkel vitatkozik, amelyek vagy eleve illegális, a Habsburgbirodalom széttörésére irányuló mozgalmat látnak a magyar forradalomban, vagy egy kisebbség összeesküvését a dzsentri uralmának a megőrzésére. Ezért az alkotmányos kérdések előtérbe állítása, ezért az előzmények hangsúlyozása, a kontinuitásé a hirtelen újítással szemben. És ebben a perspektívában természetesen másként kell értékelnünk a könyvet, hiszen végső fokon - marxista szempontból könnyen kimutatható hiányosságaival együtt -, mégis a forradalom, az egész átalakulás pozitív jellegét hangsúlyozza. A nyugaton hangoztatott harmadik ellenvetést, azt ti., hogy a forradalom a magyar uralmat is szolgálta a nemzetiségek felett, csak érinti a szerző, arra hivatkozva, hogy a nemzetiségi problematika csak később, 1848 őszén került az előtérbe (már májust is lehetne említeni, de az biztos, hogy április 11. előtt még nem látszott aggasztónak). A szerző remélhetőleg további munkája során erre a kérdésre is ki akar térni. Előszavában a szerző igényli könyvével kapcsolatban a kritikát. Nos, az előzőekben már utaltunk alapvető kifogásunkra, a kortársak tudati szintjén való megrekedésre, az átalakulás forradalmi jellegének és súlyának elmosására. Ugyanakkor utaltunk arra is, hogy nyugaton szokványos félreértésekkel szemben Stroup munkája mennyire pozitív, a marxista történettudomány szempontjából is hasznos. Ahogy a szerző is leszögezi, az egész térség szempontjából a magyar 48-as fejlődés alkotmányos problémáinak elfogulatlan vizsgálata igen fontos. Stroup könyve feltétlenül hozzájárult ehhez az
