Századok – 1979
Figyelő - Pölöskei Ferenc: Károlyiról a forradalmak évfordulóján 333/II
334 PÖLÖSKEI FERENC írói feladatot Hajdú Tibor — a marxista történeti irodalom eredményeire támaszkodva — színvonalasan megoldotta. Talán csak azt kifogásolhatjuk ebben a széles horizontú dolgozatban, hogy szerzőjét túlságosan is vonzza a köztörténet, s egyes időszakokra — például az 1912 előttire túlságosan nagy teret szentel. Dolgozatában így Károlyi élete szélesebb társadalmi, politikai honzontot nyer, Magyarország új- és legújabbkori történetébe ugyanakkor szervesen illeszkedik az a politikai irányzat, amelyet Károlyi Mihály neve fémjelez. A Károlyiról tudósító, eltérő műfajú történeti sikerkönyvek, ilyen módon egységet is alkotva, nemcsak az első magyar köztársaság elnökének különben is rendkívül színes portréját gazdagítják, hanem szinte az elmúlt száz esztendő története feldolgozásának is kiemelkedő alkotásai. Történetírásunknak pedig éppen a részekre koncentráló módszerében rejlik talán egyik nem elhanyagolható hiányossága; a korszakokat átfogó szintézisek hiánya, vagy legalábbis gyér volta. E könyveket lapozva természetesen találhatunk bennük — még a műfaji eltéréseket figyelembevéve is — egyenetlenségeket a történeti elemzés színvonalát tekintve, egyes elírásokat, vagy olyan megállapításokat, amelyek ellenvéleményre késztetnek. Mégsem ezeknek valamiféle szabályos rendbekötését tekintem ezúttal feladatomnak. Mivel említett eredményeik rendkívül gazdagok és további gondolkodásra ösztönöznek, úgy vélem, méltóbb hozzájuk, hogyha olvasásuk közben papírra vetett néhány gondolatomat próbálom ezúttal megfogalmazni a témáról, illetve annak egy-egy összefüggéséről, mintha a szokásos recenzióra vállalkoznék. A Károlyiról szóló könyvek — mindenekelőtt Hajdú Tibor munkája — a bizonyságai annak, hogy nemcsak szükséges, hanem lehetséges is ma már hiteles, a különféle prekoncepcióktól mentes, a forrásokra szigorúan támaszkodó, így általuk hitelesített olyan marxista monográfiák írása, amelyek eltérő társadalmi, politikai rendszereket, illetőleg azok egyes vonulatait, sajátos jegyeit vizsgálják, vagy - ezzel részben összefüggésben — a politikatörténet síkján különböző társadalmi rendszerekben szerepet vállaló politikusok életútját ábrázolják. Károlyi Mihály élete valóságos történeti korszakokat ível át. Gyermekkorát a kiegyezést követő felgyorsuló kapitalista fejlődés s az ezzel együtt jelentkező tiszakálmáni „békés korszak” időszakában élte. Tizenöt éves volt, amikor megbukott Tisza Kálmán, majd felszínre törtek a dualizmus válságjelenségei. 1890-ben megalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, megkezdődtek az Európában páratlan hevességű agrármozgalmak, állandósultak az uralkodó osztályok kormányválságai, s a nemzetiségi mozgalmak megélénkülése és új színei is jelezték az új korszak hajnalát. Károlyi politikai pályája azonban csak a századforduló után indult, de önálló útra csak 1912-ben tért. Az események sora - amelyeknek Károlyi már tevékeny résztvevője és alakítója is volt — a világháborúval, majd az 1918—19-es forradalmakkal, a mélységek és csúcsok történeti kontrasztjaival, de mindenképpen történeti korszakokkal folytatódott. Majd következett az ellenforradalom, Károlyi emigrációjának korszaka. Közben Németországban felülkerekedett a fasizmus, s Gömbös révén a magyar szélsőjobboldali fasiszta erők is megkísérelték a totális fasizmus bevezetését Magyarországon. Kitört a második világháború, amely kiszélesítette és felerősítette Károlyi progresszív emigrációs politikáját. Ilyen módon részese lett az új, a népi demokratikus Magyarországért folyó harcnak, s megerősítése érdekében szerepet is vállalt. A Károlyi életútjának, politikai pályájának végigkísérését vállaló történeti jellegű munkáknak tehát a családi, belső lélektani, emberi tényezők mellett figyelembe kellett
