Századok – 1979
Közlemények - Ormos Mária: Még egyszer a Vix-jegyzékről 314/II
322 ORMOS MÁRIA szerezni szövetséges jogaikat, most vagy soha, meg kellett mozdulniuk. Alig jelent meg a Károlyi vezette magyar delegáció Belgrádban, s a román király lemondatta a kormányt, ultimátumot intézett az ország területén tartózkodó német csapatok parancsnokához, és november 10-én elrendelte a mozgósítást. E lépések segítették Romániát ahhoz, hogy később olyan államként tekinthessék, mint amely a konvenció aláírásakor már ismét a szövetségesek táborához tartozott. Végeredményben a belgrádi katonai konvenció a tényleges katonai -feltételekre támaszkodva Délen nagyjából tisztázta a helyzetet, Keleten biztosította a legfontosabbnak tűnő katonai érdekeket, Északon viszont ugyanúgy nem tehetett semmit, mint maga a fegyverszüneti szerződés sem. A magyarországi tényleges területi rendezés végrehajtása a továbbiakban sokkal nagyobb nehézségekbe ütközött, mintsem várni lehetett volna. A nehézségek egyik okát a békeszerződések kidolgozásának késlekedése, a szövetségesek között — éppen a magyar kérdés kivételével — csaknem minden kérdésben felmerülő lényeges nézeteltérések okozták. Ez a körülmény a magyar területek leendő örököseitől azt követelte, hogy az átmeneti helyzetet hosszabb ideig eltűrjék. Ez azonban azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az ideiglenes állapot stabilizálódik, különösen mivel várható és látható volt, hogy az új magyar köztársasági rendszer mindent elkövet a Monarchia idején folytatott magyar nemzetiségi politika jóvátételére. Mind a csehszlovák, mind a román politikusok legfőbb erőfeszítése arra irányult, hogy e stabilizálást elkerüljék, és a Károlyi-kormányzatot megfosszák az érintett területeken cselekvési szabadságától. Mindez csak még fontosabbá tette, hogy a stratégiai pontok francia megszállása megtörténjék. A francia megszállási terv azonban november végére összeomlott, s a valóban nagy problémát éppen ez jelentette. A megszállási terv kudarcával kapcsolatban mutassunk rá ennek néhány okára. A legfőbb ok a rendelkezésre álló francia katonai erő elégtelen voltában fedezhető fel, különösen mivel a keleti csapatok jelentékeny részét az intervenció céljaira akarták igénybe venni. A katonai kérdés veszélyeket rejtő aspektusát felerősítette az az össztűz, amelyet a szerbek kivételével a szövetségesek különféle okokból a konvencióra, illetve a hozzáfűződő francia megszállási tervre zúdítottak.32 Végül e két tényező Clemenceau miniszterelnökben felébresztette a gondolatot, hogy a magára maradó Franciaország nagyon korlátozott katonai erejével Budapesten kínos, sőt veszélyes helyzetbe kerülhet, mihelyt Erdély Romániának való átadása napirendre kerül.33 Ebben kifejezésre jutott egy bizonyos morális összeférhetetlenség felismerése is. 31A konvenció szövegét Id. Documents . . Temperley: i. m. vol. I. 3 51— В ernachot: i. m. vol. I. 235-237. Megtalálható egy példánya: 6 N 71. 32A csehszlovák és román kifogások közismertek. Az olasz kormány Károlyi de facto elisme rése ellen emelt szót, de valójában inkább azt nehezményezte, hogy a franciák az olasz hadsereget a megszállásba nem akarták bevonni. (Ld. I Documenti diplomatic! italiani, Sesta serie, vol. I. (4 novembre 1918—17 gennaio 1919), Roma. 1956, 264, 279, 334, 359, 372, 397, 416, 423, 431. sz. irat). A brit kormány tiltakozott az ellen az állítólagos kísérlet ellen, hogy a megszállásba angol katonai erőt vonjanak be. (Részletesen ír erről Arday Lajos: Angol-magyar viszony a polgári demokratikus forradalom idején az angol levéltári források tükrében c. kéziratos disszertációjában). A francia forrásokban nincs nyoma efféle törekvésnek. 3 34 N 58, doss. 11, Clemenceau Foch-nak, 1918. nov. 26. „J’ai congu craintes sur difficultés qui pourraient résulter d’une occupation de Buda-Pest par troupes insuffisantes au moment, oú question Transylvanie sera resolue contre Hongrie.”
