Századok – 1979
Közlemények - Soós Katalin: Wallisch Kálmán és az 1918–19. évi magyarországi forradalmak 271/II
294 SOÓS KATALIN Az Alföldi Munkástanácsok kongresszusa március 2-án Szegeden, a városháza közgyűlési termében zajlott le. A kongresszus elé terjesztett határozati javaslatokat Wallisch tevékeny közreműködésével — a Szegedi Munkástanács állította össze. A kongresszuson elhangzott felszólalások közül kiemelkedik Reichmann Zsigmondé, aki kijelentette: „Ez a határozati javaslat nem gyógyít. A népköztársaságot szocialista köztársasággá kell formálni.” Reichmann tehát amellett foglalt állást, hogy a munkásság vegye át a hatalmat.109 A délutáni ülésen Wallisch a határozati javaslatok politikai vonatkozását fejtegette. Vázolta a Munkástanácsoknak a forradalom után történt térfoglalását, és követelte, hogy mondjanak fel minden, eddig is kényszerű fegyverbarátságot a polgári pártokkal. A kialakult politikai helyzetet tarthatatlannak minősítette. Követelte, hogy az SzDP vagy vegye át teljesen a kormányt, vagy pedig ha kell, vonuljon onnan ki, és tegye a legélesebb kritika tárgyává a polgári kormány működését.110 A tanácskozás este 9 óráig tartott. A sajtóbeszámolók alapján sem kifejezett kommunista felszólalásra, sem kommunistaellenes megnyilvánulásra nem került sor. De a Munkástanácsok kommunistákból, baloldali szocialistákból álló forradalmi szárnya nyomásának tulajdoníthatjuk, hogy a határozati javaslatot megváltoztatva, radikálisabb szövegezésben fogadták el. Az elfogadott határozati javaslat állást foglalt a Munkástanácsok együttműködésének szükségessége és az ellenforradalommal szembeni harc mellett, magáévá tette és sürgette a társadalom szocializálásának meggyorsítását. Felhívta a kormányt, hogy a kisajátított földekért ne fizessen megváltási díjat és azokon hozzon létre termelőszövetkezeteket. Megállapította, hogy az Alföld népe az „éhség iszonyú réme” előtt áll, és a közellátási bajok azonnali orvoslását követelte. Az Alföldi Munkástanácsok március 2-án tartott szegedi kongresszusának határozatairól a Népszava csak töredékes ismertetést adott, azokat a Népköztársaság c. makói lap március 9-i száma hozta le teljes terjedelemben.111 Tonelli írja, hogy a szegedi munkások már januárban mindenütt gyári munkásválasztmányokat alakítottak, és itt-ott már szóba került a gyárak „kommunizálása” is.112 Március elsején kirobbant a kendergyári sztrájk. A mozgalom eredetileg tisztviselő munkabeszüntetéssel kezdődött, amelyhez hamarosan csatlakozott a gyár 1000 munkása is. A munkások nemcsak követeléseik teljesítését harcolták ki, hanem ami politikaüag ennél is fontosabb volt, elkergették Wimmer gyárigazgatót, és átvették az üzem vezetését.113 Ezekben a napokban a magánalkalmazottak körében számos elbocsátásra került sor. A szakszervezet március 2-án a munkaadókhoz intézett ultimátumában követelte az alkalmazottak visszavételét. Wallisch a felmondást vissza nem vonó vállalatokat ,,kommunizálással” fenyegette meg. Az ultimátum megtette a kellő hatást, az érdekeltek elküldték a visszavonó levelet.114 A szakszervezet és Wallisch erélyes fellépése tehát kikényszerítette az elbocsátott alkalmazottak visszavételét. 1 ° ’Szegedi Napló, 1919. márc. 3. 1,0Uo. 111 Közli: VDCsMMT. 228-231; lásd még MMTVD. 5. kötet, 613-615. 112 Tonelli: i. m. 21. 1 * 3Uo. 32;GaáZ. i. m. 90-91. 1 1 ’SzegediNapló, 1919. márc. 5.
