Századok – 1979
Tanulmányok - Romsics Ignác: A Tanácsköztársaság tömegbázisa a Duna–Tisza közén 230/II
262 ROMSICS IGNÁC volt. Több ezernyi termelőt természetesen nem lehetett lecsukatni, ezért egy-két hét után Sinkó engedékenyebb hangot ütött meg. A „nagy időkhöz méltó gondolkodásra” figyelmeztette a parasztokat, s kedvezményeket, olcsó gazdasági eszközöket és iparcikkeket ígért. Hiába. Május végére részben feloldotta az ármaximálásokat, de a termények többsége továbbra is ,,kékpénzért” s a feketepiacon talált gazdára. Éppen azok nem jutottak élelmiszerekhez, akiken Sinkó segíteni szeretett volna, a fizetésüket „fehér pénzben” kapó munkások. Maradt az ellenszolgáltatás nélküli rekviráltatás módszere, melyhez május végén, június elején Sinkó is egyre többször nyúlt. Annyi katonája természetesen nem volt, hogy a város több ezernyi munkásának élelmezéséről ilyen formán gondoskodhatott volna.1 23 Azagrár-és ipari munkásság szociális elégedetlenkedése — mint 1918 nyarán és 1919 elején — ezúttal is a leginkább nélkülöző mezővárosokban volt a legnagyobb mérvű. Vágó Béla és Urbán Pál május 30-án népgyűlésen igyekeztek megnyugtatni az elégedetlenkedő ceglédi munkásokat: élelmiszereket ígértek. A szegedi ellenforradalmi kormány hírszerzője szerint „ .. . ellenük elkeseredett hangulat nyilvánult meg. Éles közbeszólások, sőt kiabálások, és erős zajgással fogadták a beszédet.”124 Június 1-én Kecskeméten mintegy 5 ezer főnyi munkástömeg megostromolta a közélelmezési hivatalt, és vezetőjét megverte. A katonaság egy-két órán belül feloszlatta az elégedetlenkedőket, de újra és újra ezres tömegek verődtek össze. A munkások és az asszonyok „az élelmiszerhiány és a szesztilalom miatt” tüntettek. 2-án folytatódtak a csoportosulások és a kisebb tüntetések, de újabb katonai beavatkozásra már nem volt szükség.125 Június 17-én ismét Cegléden volt tömegmegmozdulás. „Felizgatott, félrevezetett asszonyok lármázva, lázadozva követelték az ennivalót, és lehetetlen vádakat emeltek a munkástanács intéző bizottsága ellen. A hétfői napon egy asszony kiadta a jelszót, végigjárni az intéző bizottság tagjainak lakását. Csapatostul megrohanták ezek lakásait ...” — tudósított az eseményekről a helyi lap.126 Ezt követően Nagykőrösön keletkezett kisebbfajta lázongás. A pártszervezet titkára helyesen állapította meg, hogy a tényleges vagy vélt politikai hibákat „ . . . más viszonyok között nagyítóüvegen keresztül sem látná meg senki; az igazi ok: a nincstelenség, az, hogy éhen nem lehet dolgozni.”1 2 7 12 3 Bosnyak: i. m. 83-84. 1 2 4 HIL. Szegedi HM. 5. a. oszt. 74/1919 (761. csomó). 12 5 Uo. V.Ö.O.F. Karh. oszt. ir. 1919. jún. 1.111 /20. 68. It-i j., Magyar Alföld, 1919. jún. 3. és Dokumentumok, 508. 12 6 Dokumentumok, 571-577. 127Uo. 578. A gyökeresen megváltozott politikai helyzetet jól tükrözik azok a Tanácsköztársaság országos vagy megyei szerveihez, ill. a szegedi ellenforradalmi kormányhoz május végén és június első felében beérkező jelentések, amelyek — szemben az áprilisi tudósításokkal — már nem egy-egy polgári és kispolgári réteg „kétlelkűségéről”, „unszimpátiájáról”, hanem a „lakosság” forradalomellenességéről, kiábrándulásáról vagy csalódottságáról számoltak be. Kiskunhalason „ . . . a helyzet nagyon kétszínű, itt a hangulat nagyon rámutat arra, hogy a lakosság legnagyobb része a proletárdiktatúra ellen van”; Apostagon „ . . . erős ellenforradalmi hangulat nyilvánul meg a Magyar Tanácsköztársaság ellen [ . . . ] egész nyíltan gyalázzák a Tanácsköztársaságot, annak intézményeit. [ . . . ] Nyíltan hangoztat
