Századok – 1979
Tanulmányok - Bellér Béla: Az 1981/19-es forradalmak közoktatáspolitikája 183/II
206 BELLÉR BÉLA A Közoktatásügyi Népbiztosságnak fent vázolt, az adott körülmények közt elkerülhetetlen centralizációja sohasem jutott el odáig, hogy az ügyintézést teljesen a népbiztosságon összpontosították volna. Ezt lehetetlenné tették egyrészt a népbiztosságon kívüli központi igazgatási szervek, másrészt a helyi igazgatási szervek, a tanácsok kiépítésével. A helyi tanácsok adták hozzá a központi tanügyigazgatáshoz a helyi viszonyok ismeretét, a helyi viszonyok által megkövetelt kezdeményező erőt, ellensúlyozva így a tanügyi bürokráciát, amely már itt is, ott is felütötte fejét. Döntő fordulat a közoktatáspolitikában A Tanácsköztársaság konkrét közoktatáspolitikai intézkedéseinek tárgyalására rátérve, legjellemzőbb, ma is legértékesebb és legtanulságosabb vonásának azt az egységes közoktatáspolitikai és pedagógiai koncepciót találjuk, amely minden intézkedésnél az iskolarendszer egészéből indul ki, és minden kérdést a hálózat egészére érvényes, egységes és tudatos alapelvekkel old meg. Míg a polgári neveléstudomány legjelentékenyebb irányzatai a nevelés célját a társadalmi gyakorlattól, sőt magától a neveléstudománytól is függetlenül állapítják meg, és az etikából, teológiából, érték- és kultúrfilozófiából kiindulva, a nevelés célját rendszerint valamely abszolút érték megvalósításában jelölik meg, 1919 közoktatáspolitikája a történelmi materializmus elvi alapjára helyezkedve, tisztán látta a nevelési célnak a társadalmi változásokkal való szoros összefüggését, a közoktatásügy és a nevelés történelmi és osztályjellegét, az iskoláért és nevelésért folytatott harcnak a proletariátus forradalmi, politikai harcával való elválaszthatatlan kapcsolatát. Éppen ezért szembefordult a polgári radikálisok, a Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete és a Nevelőmunkások Országos Szövetsége osztályharcot elutasító és a pedagógusok politika mentes szervezkedését és kulturális együttműködését hirdető álláspontjával éppúgy, mint az ezekhez közel álló, Nagy László által képviselt reformista utópiával, amely — a valóságot fejetetejére állítva — döntő szerepet tulajdonított az iskolának a demokratikus államszervezet felépítésében, és a társadalmi ellentétek megszüntetését várta a közoktatás új, mindenki számára egyenlő lehetőséget biztosító rendszerétől, akárcsak Imre Sándor és a pedagógiai idealizmus megannyi képviselője, akik a termelési viszonyokat gyökeresen megváltoztató osztály harc dinamizmusa nélkül, sőt ehelyett akarták az emberek demokratikus szellemű átnevelését és nevelését. A társadalmi szerkezet és a nevelési cél összekapcsolása tette lehetővé 1919-ben egy olyan egységes és hézagtalan közoktatási hálózat felépítését, amely egyrészt a legjobb magyar hagyományoknak, többek közt Eötvös József közoktatási koncepciójának folytatása és ugyanakkor a modern kor követelményeinek messzemenő kielégítése volt. Részletesebb elemzés nélkül is megállapíthatjuk, hogy a Közoktatásügyi Népbiztosság által megteremtett egységes, összefüggő, minden fokozaton egymásba illeszkedő iskolarendszer epochális jelentőségű alkotás a magyar iskolaügy történetében.64 6*Bellér Béla: A Magyar Tanácskötársaság iskolapolitikája. Pedagógiai Szemle. 1969/3. 219-220. - Az alsó- és a középfokú iskolák helyzetének ismertetésénél főleg erre a tanulmányunkra támaszkodunk. (Ld. a 236. o.-on felsorolt forrásokat és irodalmat!)
