Századok – 1979
Folyóiratszemle - Guboglo M. N.: A Szovjetunió népei kettősnyelvűségének kutatási perspektívája 175/I
176 FOL YÓI RATSZEMLE Össz-szövetségi tudományos intézmények és az egyes köztársaságok szociológiai, etnográfiai és nyelvtudományi intézetei összehangolt erőfeszítéseket tesznek a kétnyelvűség elemzésére, fejlődési tendenciáinak megragadására. Az 1959-es és az 1970-es népszámlálás adatainak, valamint reprezentatív szociológiai felmérések eredményeinek felhasználásával vállalkozik néhány összefüggés kimutatására a cikk szerzője. A Moldvai SzSzK-ban végzett vizsgálatok tapasztalataiból, analógiák alapján vonja le következtetéseit. A szovjet társadalom adott fejlődési szakaszával hozza összefüggésbe a kétnyelvűség terjedését. Az 1970-es népszámlálás adatai szerint a szovjet lakosság egyharmada használt két nyelvet. A kétnyelvűség elterjedtségét a gazdasági-társadalmi és a kulturális fejlettségi szint befolyásolja. Természetesen vannak sajátos történelmi, politikai, kulturális és vallási motiváló tényezők, amelyek módosítják a fejlettségi szint és a kétnyelvűség mértéke közötti korrelációt. 40-50% között van a két nyelv használata a kazah, lett és belorusz etnikumok esetében, 29-36%, tehát átlagos értéket mutatnak az észtek, az örmények, az ukránok, a litvánok és a moldvaiak adatai. Legkevésbé terjedt el a kétnyelvűség az üzbég, a türkmén, a tadzsik, az azerbajdzsán és a grúz etnikumok körében. (15-20%). Az orosz etnikum különleges helyzete magyarázza, hogy körükben csak 3% a kétnyelvűség aránya. A népszámlálási adatokat korcsoportonkénti bontásban is elemzi Guboglo. A 10 évesnél fiatalabbak körében általában igen alacsony volt a kétnyelvűség aránya az 1970-es felmérés szerint. A beloruszok és a kazahok esetében 18-20%, az örmények, lettek, moldvaiak és az ukránok gyermekei körében 8-10%, a többi etnikumnál 4-5% közötti értéket találunk. A legmagasabb mutatókat a 20-30 év közöttiek korcsoportjában láthatjuk. Azoknál a népeknél, amelyeknél általában elterjedt a kétnyelvűség (36-50%), ennek a korosztálynak a mutatói elérik a 70-80 százalékot, s a többi etnikum esetében is 35-40 százalékuk használ két nyelvet. Magyarázatként két körülményre hívja fel cikkünk szerzője a figyelmet. Egyrészt minden társadalomban ez a korosztály rendelkezik a legkorszerűbb képzettséggel, másrészt az említett évjáratok a szovjet kulturális forradalom kiteljesedése idején végezték iskoláikat, ami a dinamikus gazdasági fejlődéssel, a társadalmi mobilitással párosulva lehetővé és szükségessé tette számukra a második nyelv elsajátítását és használatát. Egy reprezentatív felmérés táblázatba foglalt adataival is igazolja Guboglo, hogy felerészben az iskolában ismerkedtek meg a második nyelvvel, s jelentős szerepet játszott még ebben a hadsereg. A cikk további része mikroszociológiai vizsgálódások adataiból építkezik. így állapítja meg például, hogy kevert etnikumú populációk esetében nagyobb az igény a kétnyelvűség iránt, mint etnikailag homogén csoportoknál. Moldvában pl. gyári kollektívákat kérdeztek meg. Ahol moldovánok dolgoztak többségben, ott csaknem 60% moldvai nyelven kívánta taníttatni gyermekét. Azokban a munkahelyi közösségekben - Moldovában amelyekben kisebbségben voltak a moldovánok, ez a mutató 42%-ra csökkent. Etnikailag vegyes családok körében is végeztek felmérést. Cikkünk számos variációt részletez. Kár, hogy az iskolai végzettséget és a foglalkozást nem tünteti fel, jóllehet később maga is rámutat az említett szempontok jelentőségére. A családszociológiai felmérések eredményeinek további interpretálása előtt az 1959-es és az 1970-es népszámlálás vonatkozó adatait veti össze. Megállapítja, hogy felgyorsult a migráció, az etnikai keveredés, nőtt a vegyesházasságok aránya, ami kihatott a kétnyelvűség dinamikájára is. A jelzett időintervallumban a saját köztársaság határain kívül élők száma 7 millióról 35 millióra nőtt. A tadzsikok és üzbégek esetében 46-50 százalékos a változás, 27-30% a belorusz, kazah és orosz etnikum mutatója, s csupán 7-9 százalékkal nőtt az Ukrajna és örményország határain kívül élő ukránok és örmények száma. Ennek következtében is 10%-ról 13%-ra nőtt az etnikailag vegyes házasságok aránya. Az csak természetes, hogy a gazdasági-társadalmi fejlődés fő sodrában levő városokban 20%, míg a falvakban 8%-a megfelelő mutató. A termelés társadalmi rendjében elfoglalt hely, az urbanizáció mértéke és a képzettségi szint hatással van a kétnyelvűség terjedésére, s ezen keresztül a nyelvi, kulturális folyamatokra. A kétnyelvűséget vizsgáló szovjet szociológusok városi és falusi települések szerint, fizikai munkát végző, de eltérő szintű iskolai végzettséggel rendelkezők körében is végeztek felméréseket. Egyértelmű összefüggést mutattak ki az iskolai végzettség és a kétnyelvűségre való törekvés között. Falun élő, 4 elemit végzett moldvaiak 75-80%-a csak anyanyelvén kívánta taníttatni gyermekét, 10 százalékuk tervezete az orosz nyelv elsajátíttatását. A közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében a megfelelő mutatók 55-60%, ill. 20%. Érdekesek a cikknek azok az adatai, amelyek azt mutatják, hogy a Moldvában élő orosz szellemi foglalkozásúak 20%-a moldvai nyelvű iskolába járatja
