Századok – 1979
Folyóiratszemle - Kónya István: Tanulmányok a kálvinizmusról (Ism.: Ladányi Sándor) 152/I
152 TÖRTÉNETI IRODALOM Ransanus munkája ezt nem kívánta meg, ennélfogva Kulcsár egyszerűen a jegyzetekbe préselte bele a művön belüli utalásokat, a forrásokat, kiadott okleveleket is beleértve. Csak ismételhetjük - és a teljesítmény megérdemli az ismétlést - hatalmas, nagy irodalmi ismereteket kívánó munka, amelyet hálás elismerés illet meg. Bármennyire is csodáljuk ezt a munkát és teljesítményt, azt mégis sajnáljuk, hogy egy ponton a jegyzetelést a szerző elhagyta. Ransanus egyik nagy erőssége - 15. századi viszonyokkal mérve - a földrajz volt, ezt Kulcsár is észrevette és külön cikket szentelt ennek a témának (Földrajzi Közlöny 1969. 297-308). A jegyzetelés és főképpen a mutatózás során azonban mégsem használta fel saját idézett cikkében közölt azonosítást, így maradt az alsóausztriai Enzersdorf eredeti - és majdnem felismerhetetlen - változat szerint Encisfor, a borsodi Diósgyőr pedig eredeti - és ismét majdnem felismerhetetlen — változat szerint Diusiur. A hiba több okból sem menthető. Nem kell sok fantázia hozzá, hogy az ember elképzelje, Kulcsár nem sok kedvet érzett a kisebb jelentőségű helységek, a csúnyán eltorzított neveknek azonosításához, biztosan akad a szövegben néhány nagyon kemény dió. De egyrészt ez nem kedv kérdése, másrészt biztosan akadt volna olyan fiatal történész, aki szívesen segített volna. Ha pedig az ugyancsak Kulcsár által készített Bonfini mutatóban Uilachum helyesen Újlak alatt található, akkor nem szabad úgy lazítani, hogy Ransanusban ugyanazt az Újlakot már csak Vilacum alatt találhatja meg az olvasó, amit látva biztosan nem ugrik be a megfelelő magyar név. Az információk egy része menthetetlenül elveszett. Végül talán annyit: a történész irigykedve nézi a kötet szedését, a jól olvasható, kellemes betűtípusokat, az Akadémiai Kiadó igen szép kiállításban jelentette meg a munkát. Egyedül a bevezetés olasz nyelvén csodálkozik egy kicsit, de úgy látszik, akár történeti, akár irodalomtörténeti munkáról van szó, ragaszkodunk Európa ősi, de ma már vicinális nyelveihez. Fügedi Erik KÓNYA ISTVÁN: TANULMÁNYOK A KÁLVINIZMUSRÓL (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1975) Kálvin és a kálvinizmus iránti érdeklődés az utóbbi években mind a történettudomány és a filozófia művelői, mind az egyházi szakemberek részéről, keleten és nyugaton egyaránt megélénkült; a különöbző ideológiai irányzatok képviselői és a különféle felekezethez tartozó kutatók fokozott érdeklődéssel fordulnak e téma felé. Ennek a ténynek bizonysága Kónya István tanulmánykötete is. A marxizmus klasszikusai, de későbbi kutatói is keveset foglalkoztak a kálvinizmussal, „a korabeli polgárság legmerészebbjeinek vallási ideológiájával” (Engels), csupán a leglényegesebb jellemvonásokat emelték ki. A marxista-leninista valláselméleti kutatások a kereszténységre általában vonatkoznak, ha pedig történetileg elemzik anyagukat, kereszténységen az újkorban is elsősorban a római katolicizmust értik és tárgyalják. így ,,a marxista-leninista valláskritikai irodalomban jelentőségénél jóval kisebb szerepet kap a protestantizmus elméleti vizsgálata” - állapítja meg a szerző a bevezetésben. Pedig a protestantizmus vizsgálatát nemcsak lélekszámának aránya indokolja (a szerző igen szemléletes statisztikai adatokkal támasztja alá ennek jelentőségét is), hanem történeti, társadalmi és politikai jelentősége is; a történelem egy bizonyos korszakában a haladás ideológiai hordozója a protestantizmus - közelebbről a kálvinizmus - (pl. az angol és németalföldi polgári forradalmak ideológiai talaja, vagy a demokratikus egyházszervezet, az anyanyelv, a nemzeti gondolat hangsúlyozása stb.). A tanulmánykötet a szerzőnek több mint egy évtizedes kutatói tevékenységéről ad keresztmetszetet. Témakörét maga a szerző így határozza meg: „tágabb értelemben a kálvinizmus marxista-leninista filozófiai vizsgálata, szorosabb értelemben a kálvinizmus politikai-ideológiai, a társadalmi tanításra - a szociális doktrínára - vonatkozó nézeteinek kutatására” vonatkozik. A kötetben közölt tanulmányok nagyobb többsége nehezen hozzáférhető folyóiratokban, egyetemi évkönyvekben, kis példányszámú kötetekben jelentek meg, ezért gyűjteményes kötetben való közzétételük mindenképpen indokolt volt.
