Századok – 1979
Beszámoló - Történettudomány és társadalomtudományok. Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat 1978. március 29–31-i szegedi vándorgyűléséről (Gunst Péter–L. Nagy Zsuzsa) 132/I
146 BESZÁMOLÓ Ez az új mindig nagy stílusforradalomként jelenik meg, s ebben az újban ragadható meg az alap változásával összefüggő felépítményváltozás. Ilyen sajátosan új a 14. században kialakuló ballada, a 19. sz. második felében csak Magyarországon kialakuló új népzenei stílus, amelyek a paraszti termelésben és életben beállott változásokra, illetve a kapitalizálódás új viszonyaira „feleltek”. A népi műveltségnek, mint mondotta, minden korban vannak olyan ágai, melyekben a népi társadalom fejlettségi szintje leginkább vagy kizárólag jelentkezik. Ezeket tekinthetjük az illető kor fő műfajának vagy műfajainak. A paraszti műveltség sajátja az is, hogy ott jóval feltűnőbb a területi szintkülönbség, a fő műfajok sem válnak egyidejűleg uralkodóvá, mint a felső műveltségben. (Alföld, Székelyföld, Moldva, stb.) Vargyas Lajos arra is intett, hogy nem szabad s nem lehet mereven osztályhoz vagy réteghez kötni a felső műveltség első és második szintjét, mert a valóságban a szintek és osztályok-rétegek nem különülnek el ilyen egyértelműen. Barkóczy érsek például zenei vonatkozásban a második szinttel állt egy színvonalon, viszont a felvilágosodás eszméit világos társadalmi állásfoglalással fogalmazta meg néhány kisnemesi, falusi származású kisebb költő. Kosáry hármas koordinátarendszeréről szólva Maróthy János a különböző szintek szintézisrendszerbe foglalását túlságosan leegyszerűsítettnek ítélte, amelyben nehezen található meg, mint mondotta. Bartók és a népzene helye. Emlékeztetett arra, hogy a polgári zene és dal „megemésztése” a verbunkosokon keresztül történt meg, és így nyílt út Erkel nemzeti szintéziséhez. A modellakotás a szintetizáló munka elengedhetetlen alapfeltétele, mutatott rá Németh G. Béla. Ennek viszont „nélkülözhetetlen kelléke a rendező értékvonatkoztatás kitűzése, az értékvonatkoztatási központ világos kijelölése”. Az irodalomtörténet művelői körében „ez a követelmény távolról sem ilyen magától értetődőnek vett, főleg pedig nem egyértelműen érvényesített s elfogadott”. A fejlődési, egyáltalán az esztétikai érték meghatározásában a szubjektivitás nagyobb mértékben érvényesül, mint a történetírásban s az értékvonatkoztatási központ a társadalmi modellel csak sokszoros áttételeken át hozható függésbe. Az új stílusú népdal megítélése többeket is foglalkoztatott. Maróthy János szükségesnek tartotta, hogy megvédje Kosáry bírálatával szemben Szabolcsi Bence megállapításait, amelyek ezt a népzenében jelentkező változást a nagy társadalmi változásokkal hozták kapcsolatba. Ezzel szemben Kosáry rámutatott válaszában arra, hogy Szabolcsi Bence igenis tévesen kereste a 18. század magyarországi társadalmában, így speciálisan a parasztmozgalmakban és a telepítésekben azt a nagy társadalmi változást, amely az ilyen zenei változást is megmagyarázhatja, hiszen ez csak a kapitalizmus feltételeinek kialakulásával, a 19. században következett be, amint már Vargyas Lajos is rámutatott. Vargyas Lajos az új népdalstílust széles keretben vizsgálta. Korábbi munkáira hivatkozva kifejtette: az új népdalstílussal párhuzamosan, illetve némileg megelőzve jelentkezett az új díszítő mű vészét. Ezeket párhuzamba lehet és kell állítani, mivel ugyanannak a társadalmi változásnak a kifejezői. A paraszti műveltségben, történetileg belátható koron belül, két fő műfajt ismerünk: „a középkori balladát és a 19. sz.-i új népdalstílust a vele nagyjából egyidejű díszítőművészettel és csárdással.”
