Századok – 1979
Közlemények - Varga László: Weiss Manfréd balkáni érdekei 108/I
110 VARGA LÁSZLÓ A Balkánon a török birodalom európai maradványainak szétesése, önálló államokká szerveződése a végkifejlett felé közeledett. A balkáni helyzet alakulása három hatalmat érintett közelebbről, a török mellett az oroszt és az osztrák—magyart. A Monarchia hagyományos külpolitikája arra törekedett, hogy semmiképpen se alakulhasson ki ezen a területen orosz befolyás alatt álló, egységes szláv állam. Az orosz külpolitika pedig a Monarchia balkáni térnyerését kívánta korlátozni. Miután a 19. század végén Anglia egyre inkább közömbössé vált az oszmán birodalom sorsát illetően, Franciaország pedig határozottan közeledett Oroszországhoz, a Monarchia számára lehetetlenné vált az oroszellenes balkáni expanzió. A közös külügyminiszter, Agenor Goluchowski, az adott körülmények között a status quo fenntartását tűzte ki célul, amit megkönnyíteti az oroszok közeledése is. II. Miklós 1896-os bécsi látogatása után egy évvel Ferenc József és Goluchowski Pétervárott szerződést kötött a cárral, ami kölcsönösen kizárta a két nagyhatalom balkáni hódítását. Bár Bulgária közeledése Oroszországhoz és Szerbia távolodása a Monarchiától erősítette a cári birodalom befolyását, a Monarchia külpolitikai vezetése kitartott a pétervári megegyezés mellett. A magyar uralkodó körök és a parlamenti ellenzék külpolitikai törekvései nem fogalmazódtak meg ilyen tisztán. A hagyományos orosz- és szlávellenesség alapján azonban az orosz befolyás növekedésének ellensúlyozására inkább a török birodalom megerősítését tartották célszerűnek.3 3A Monarchia balkáni politikájára Id. uo.; Diószegi István: Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája = uő.: Hazánk és Európa (Bp. 1970). 1903. június 24-re virradó éjszaka Belgrádban a helyőrség tisztjei megölték Sándor királyt és feleségét. Sándort a trónon az emigrációból visszatérő Péter követte, uralma ellen azonban a Sándorhoz hű tisztek lázadoztak. A Monarchiában, a helyzetet félreismerve, pozitívan értékelték a szerbiai változásokat. Bulgáriában — habár kevésbé véresen — már 1886-ban oroszbarát tisztek lemondatták Sándor fejedelmet. Utóda Ferdinánd Szász-Coburg-Gothai herceg lett. Az Oroszországgal történő kibékülésre azonban csak egy évtizeddel később került sor, amikor Ferdinánd áttért a pravoszláv vallásra. Az orosz-bolgár viszont javulása lehetővé tette a macedón kérdés felvetését. A török uralom alatt levő Macedóniára Bulgária teljes egészében, Szerbia pedig részben tartott igényt, a kilencvenes évek első felében azonban létrejött a bolgárokkal együttműködő, de végső soron önállóságra törő macedón forradalmi bizottság. Ennek ellensúlyozására Szófiában saját macedón bizottságot hoztak létre, amely 1902-ben előkészítetlenül, elsietve felkelést robbantott ki. Ezt a törökök a szokásos kegyetlenséggel törték le, de az összetűzések változatlanul napirenden voltak. Törökország beavatkozással vádolta Bulgáriát és csapatokat vont össze a határon, Oroszország pedig mérsékletre intette a bolgárokat. A kormány ugyan engedett a nyomásnak, de Ferdinánd tartva a szerb követelésektől, 1903 januárjában újabb felkelésben egyezett meg a macedón forradalmi bizottsággal, ez augusztus 15-én tört ki. A felkelést nyíltan sem Oroszország, sem a Monarchia nem támogatta. Magyarországon, mivel az orosz befolyás további növekedésétől és Törökország további gyengülésétől tartottak, a felkelés ellen fordult a közvélemény. Szeptember 5-én Bulgária, Szerbia és Montenegró közös elhatározással mozgósítást rendelt el, beavatkozásukra azonban
