Századok – 1979
Folyóiratszemle - Pintér István–Szabó Bálint: A népfrontmozgalom Magyarországon (Ism.: Póth Piroska) 1139/VI
1140 TÖRTÉNETI IRODALOM osztályok németellenes, angolszász-orientációjú csoportjaiig terjedő, nemzeti függetlenségi front létrehozása. Tulajdonképpen ez az irányvonal határozza meg a párt politikáját egészen a háború végéig, ez szélesedik odáig, hogy a potenciális szövetségesek megítélésénél a kormányzó és köre is számításba jöhetnek. E politikai irányvonalat indokolja, hogy voltak a magyarországi antifasizmusnak és németellencsségnek a kommunistákon s a haladó értelmiség képviselőin túl egyéb - a könyv szerzői által szinte csak utalásszerűén érintett - vonulatai is. Az uralkodó osztályok nyugati orientációjú csoportjai szintén szemben álltak a parancsuralmi törekvésekkel s a németek világuralmi céljaival. Amikor 1943-tól egyre világosabbá válik, hogy Németország elvesztette a háborút, és vele együtt Magyarország is könnyen a vesztesek oldalán találhatja magát, feléled az antifasizmusnak ez az úri-polgári szárnya is. Olyan kibontakozási lehetőséget keres, amely egy jelentősebb fordulat kizárásával biztosítaná a rendszer átmentését. Ugyancsak 1943-ban aktivizálódik a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt vezetősége is, s jön létre a két párt szövetsége, határozottan antifasiszta, antihitlerista céllal, s - a szélsőségek elleni küzdelem jegyében - némi kommunistaellenes éllel. Magyarország német megszállása után valamennyi antifasiszta erő oldaláról felgyorsul a kibontakozási lehetőségek számbavétele, s a kommunisták kezdeményezésére létrejött Magyar Frontban körvonalazódnak egy minden eddiginél szélesebb, valóban nemzeti méretű összefogás keretei. Központi helyet foglal el benne az SZDP-FKGP szövetség, baloldalán, a kommunistákat erősítendő ott van a Nemzeti Parasztpárt, jobboldalán pedig a legitimisták Kettős Kereszt Szövetsége. A Magyar Front kapcsolatokat épít ki más, polgári ellenállási csoportokkal, valamint a kormányzóval és körével is. Bármilyen széles együttműködés lehetőségét jelentette is a Magyar Front létrejötte, a későbbiekben mégsem ez válik meghatározóvá. Az ország felszabadításának megkezdődése, Horthy kiugrási kísérletének kudarca, a nyilas hatalomátvétel, a fegyveres felkelés előkészítésére tett próbálkozások sikertelensége új helyzetet teremt a nemzeti összefogáson belül. 1944 decemberében, az ország felszabadított területein megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front ugyanazokat az erőket fogja össze, mint a Magyar Front (kommunistáktól a horthystákig terjedő szövetség), de ahhoz képest a belső erőviszonyok jelentős módosulását mutatja, s alapja a két munkáspárt akcióegysége. A második világháború befejeződése, az új államiság létrejötte ismét lezár egy korszakot a magyarországi népfrontmozgalom történetében, s egyben a népi hatalom megteremtésére irányuló törekvések nyitányát is jelzi. Pintér István és Szabó Bálint könyve elsősorban a magyarországi népi demokratikus átalakulás legfontosabb gazdasági, társadalmi és politikai eredményeit (földreform, újjáépítés, Baloldali Blokk, stabilizáció, munkásegység), s a továbbfejlődés problémájáról körvonalazódott nézeteket, a pártok, illetve egyes képviselőik álláspontját mutatja be. Mindezek mellett némileg háttérbe szorul a népfrontmozgalom és a népi demokratikus átalakulás egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszó kérdése, miként szilárdult meg az államhatalom: az alulról jövő tömegmozgalmakra, vagy a felülről irányítva, az új, demokratikus ál lám apparátusra s a pártok koalíciójára támaszkodva. A magyarországi népi demokratikus fejlődés sajátossága volt, hogy a fasizmus veresége és a háború befejeződése után kialakult helyzet igen jelentős kompromisszumokat követelt valamennyi érdekelt fél részéről, s ez megnövelte az új rendszer támadhatóságának felületét mind jobbról, mind balról. (Gondoljunk csak a földreform végrehajtása nyomán világossá váló paraszti érdekkülönbségekre, vagy akár a munkásosztály soraiban jelentkező, a pro le tárd iktatóra azonnali bevezetését követelő törekvésekre.) Ilyen helyzetben elsősorban a pártok közötti koalíciós együttműködés bizonyult a járhatóbb útnak. A fordulat éve, a szocialista forradalom győzelme ismét jelentős változások kiindulópontja lett a népfrontmozgalom történetében. Számos régi és új kérdés várt megválaszolásra; a proletárdiktatúra fogalma, a párt és a népfront (a többi párt) viszonya, s az új társadalomban betöltendő szerepe stb. A szerzők kitérnek a népfront átszervezése körül gyűrűző 1948/49-es vitákra, bemutatva, hogy a proletárdiktatúra fogalmának tisztázatlansága, ill. a szovjet modellel történő azonosítása hogyan váltotta ki a párt politikájának torzulásait, hogyan lett a népfront intézményesítését, a demokratikus pártok felszámolását célzó és eredményező törekvések ösztönzőjévé. A hibás elméleti állásfoglalások mellett az események ilyen alakulásában nem kis szerepe volt azonban a nemzetközi kapcsolatokban egyre inkább eluralkodó hidegháborús légkörnek is.
