Századok – 1979
Beszámoló - Szerb–magyar szakértői konferencia az 1848–49-es szerb–magyar kapcsolatok témájáról (Bona Gábor) 1105/VI
BESZÁMOLÓ 1107 követően indult meg nagyobb méretekben. Ennek eredményei azok a sorra megjelent és megjelenő kisebb-nagyobb feldolgozások és monográfiák, amelyek elsősorban az időszak szerb mozgalmának nevezetesebb szereplőit, az agrárkérdés bizonyos vonatkozásait és az egyes területeken — mint például a Szerémségben és a sajkás kerületekben — lejátszódó eseményeket és ezek okait a maguk komplexitásában mutatják be. Az előadó ezt követően részletesen is kitért azokra a történeti munkákra, amelyek 1849-től napjainkig a legjelentősebb benyomást gyakorolták a vajdasági forradalmi mozgalmakról kialakult képet illetően. A meglevő pozitív eredmények ellenére 1848-cal kapcsolatban még nálunk is számos probléma vár megoldásra. S a továbblépés ebben a tekintetben azt is feltételezi — hangsúlyozta Gavrilovic professzor —, hogy a jövőben a korszakkal foglalkozó magyar és szerb történészek az eddiginél intenzívebben működjenek együtt, ismerjék meg egymás véleményét és munkáit, tudományos kutatásaik eredményeit. Andrija Radenic professzor az 1848-49-es vajdasági szerb mozgalom korszakolásának és értékelésének kérdéseiről szólott referátumában. A jugoszláv marxista történettudományban uralkodó nézet szerint az 1848-49-es forradalomban három fő szakasz különíthető el. E korszakolás alapja: mennyire volt célszerűen jogosult a szerb mozgalom a magyarhoz viszonyítva, tekintettel azokra a változásokra, amelyek mind a magyar, mind pedig a szerb fél magatartásában bekövetkeztek a döntő osztrák tényezővel szemben. Ennek alapján az első szakasz 1848 márciusától május közepéig, a második 1848 őszéig, a harmadik pedig 1849 augusztusáig tart. Az első fázis a „márciusi napok” időszaka, amelyet a feudalizmus felszámolásáért vívott közös harc jegyében alapvetően az együttműködés jellemez. Ezzel párhuzamosan azonban már ekkor kezdetét veszi az elkülönülés is: a szerbek a magyarokkal szemben mind erőteljesebben adnak hangot nemzeti jellegű követeléseiknek. A magyar kormány ennek teljesítésére azonban nem hajlandó, és ezért az ellentét április-május folyamán mind döntőbb tényezővé válik. A kapcsolatokban bekövetkező minőségi változás — a második fázis kezdete — az 1848 májusi karlócai szerb kongresszushoz, illetve a magyar kormány retorziójához, a Karlóca elleni fegyveres támadás elrendeléséhez köthető időben. E szakasz jellemzője tehát a fegyveres harc, amelyet a szerbek azzal a magyar kormánnyal szemben vívnak, amely 1848 őszéig az osztrák császár által elismert államhatalmat képviseli Magyarországon. A harmadik szakasz 1848 őszén veszi kezdetét. Jellemzője Bécs és a szerb mozgalom szövetségének kialakulása, melynek során a szerb forradalom mindinkább elveszti önállóságát és haladó forradalmi jellegét. E szakasz tehát reakciós, sőt ellenforradalmi jellegű, melynek során a szerbek Ausztriával szövetségben a forradalmi Magyarország ellen harcolnak. E korszakolás és az egyes fázisok alapvető jellemzői helyes volta mellett — hangsúlyozta Radenic professzor — azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az osztrák—szerb—magyar viszony alakulása 1848—49-ben a valóságban sokkal bonyolultabb volt. S e viszonyrend szer megítélése csak osztályharcos vagy csak nemzeti szempontból nem vezethet eredményre. Rajacic püspök a pátriárkái cím birtokában — a szerb mozgalom harmadik szakaszában — sem szűnt meg az új nemzeti szemlélet értelmében vett népjogokat védelmezni, még akkor sem, amikor császár- és osztrákpárti parancsaival már jócskán kompromittálta a maga által vezetett mozgalmat. A forradalom demokra
