Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–NDK történész vegyesbizottság debreceni üléséről (Balázs Ilona) 1084/VI
BESZÁMOLÓ 1085 országra vonatkozó elgondolásokat az magyarázta, hogy megjelenésük idején még csak olasz fasizmus létezett. Képviselőik úgy kezelték a fasizmust, mint a háborús csalódás sajátosan olasz ügyét, ami mobilizálta a középrétegek korábban politikán kívül álló csoportjait. A kérdést egyesek szellemtörténeti síkra korlátozták, és a fasizmus eredetét az olasz szellemiség vonulatában keresték. Míg Németország esetében az effajta vizsgálatok többnyire arra az eredményre jutottak, hogy a fasizmus a német út szükségszerű következménye, Olaszország esetében ezt az utat egyesek szellemi eltévelyedésnek, s ebből következően alapjában korrigálható nak tekintették. Croce ez utóbbi felfogást kiterjesztette úgy, hogy számára a fasizmus már nem olasz betegség volt, hanem európai jelenség. Az eltévelyedés tisztán pszichológiai magyarázata a freudizmusból született meg. Reich megállapította, hogy a német társadalomban az én-korlátozás és különösen a szexuális korlátozás a kispolgári rétegekben volt a legerősebb, sezen az alapon jutott el a fasizmus osztály bázisának freudista magyarázatához. Joseph Gabel pszichopatalógiai értelmezése szerint a fasizmus és minden más totális rendszer az elidegenedésből eredő hamis tudat klinikai skizofrén esetének társadalmi változata. Más irányt képviseltek azok a szerzők, akik vizsgálataikba a szellemi és morális válság magyarázataként bizonyos szociológiai érveket is bevontak, mint pl. Meinecke. A kifejezetten szociológiai indíttatású elméletek képviselői közül Erich Fromm, Talcott Parsons és még néhányan a társadalmi változások és a mentalitás közötti összefüggésre mutattak rá. Fromm fő tétele, hogy az atommá vált és izolálódott egyén az atomizáltságból menekülve bújik az autoritás és konformizmus szárnyai alá. Parsons a fasizmusra pozitívan reagáló pszichológiai állapotot a társadalmi bizonytalanságokkal és bizonyos rétegek integrálódásának hiányával magyarázza. E tartomány különféle irányzatainak „ősét” Mannheinínél kell keresnünk, aki mint kultúrszociológus minden gondolkodási és mentalitás! formát egy-egy meghatározott társadalmi csoporthoz kapcsolt, és attól elválaszthatatlannak vélt. (Szerinte a fasizmus atavisztikus irracionalizmust képvisel.) Lipset abból indul ki, hogy a fasizmus a középosztály lázadása egyfelől a szocializmus, másfelől a kapitalizmus ellen. A komplikált és a logikai összekötést olykor nélkülöző elmélet konklúziója, hogy a fasiszta kispolgári centrumot egyedül a nácizmus testesítette meg. Ennek Ormos szerint legsúlyosabb gondolati buktatója, hogy a fasiszta extremizmust alapjában politikán túli erővé változtatta. A fasizmus szociológiai vizsgálatának egy másik ága az elit-elmélet kidolgozásához vezetett. Gyökereit Paretónál, Moscanál és Mannheimnél lehet felfedezni. 1941-ben, J. Burnham a „The Managerial Revolution” c. könyvében arra a következtetésre jutott, hogy a modern ipari társadalmakban a korábbi politikai elitet egy technikai elit váltja fel. A szükségszerű és általános folyamat egyik lehetőségét látja Burnham a fasizmusban; amelyet a fenti kritériumon belül analóggá tesz a New Deal politikájával, a másik oldalon pedig a sztálinizmussal. Germani alaposabb elemzést adott az elit kérdéséről, ö a társadalmi mobiüzálódás két fajtáját különíti el. Az elsődleges a tradicionális típusú társadalmakban jön létre, a másodlagos a jobban iparosodott társadalmakra jellemző. J. Monnerot-nál a politikai uralkodó osztály minőségi süllyedése áll az egyik oldalon, míg másfelől a válsághelyzet társadalmi destrukcióhoz, pszichológiailag pedig az állandó fenyegetettség érzéséhez vezet. Ez a szituáció váltja ki a hatalmi változás szükségét. E folyamatot azokhoz az államokhoz köti, amelyek iparilag és civilizatorikusan is eléggé 9*
