Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
POLITIKA A RENESZÁNSZ KORÁBAN 1033 derekasan védelmezték saját országukat, és nagy hírt szereztek idegen szolgálatban harcolva”. Machiavelli és Guicciardini megfogalmazta eszményített leírásukban tehát a svájciak mint a katonai fegyelmet megteremteni tudó, országukat védeni képes, maguk felett zsarnokságot nem tűrő egyesült ország népe tűnnek ki, a kevésbé szerencsés politikai sorsú Itália lakosai számára ezeket a vonásokat emelték ki a jelentékeny szerzők. Koruk Itáliája ugyanis már esélyeit is elvesztette az egyesülésre, s már túljutott azon a szakaszon is, amikor kisállamokból álló szervezete még megfért bizonyos államközi együttműködéssel, a ligaszervezetben (amelynek nyíltan feudális párhuzamai a Zsigmond király alatti és utáni magyar főuraknál, illetőleg a 15. század derekának albán nagyurainál említhetők fel). Ez bizony laza összetartozás volt, és mutatja, hogy a működőképes kis svájci államtól eltérően a fennálló feudális világi és egyházi államok csoportjaiból kantonális szervezet sem alakulhatott ki Itáliában, amely legalább lazán összefoghatta volna közös érdekeik alapján az államokat. Az érdekkapcsolatok és érdekellentétek inkább egymással versengő vagy éppen harcoló csoportokat hoztak létre az államocskákból. Jeles jogászok a 14. században már tudományosan szorították vissza az Itália feletti uralkodói (császári) hatalom koncepcióját — szembeállítva ezzel a különböző városállamok szuverenitásának és egyenlőségének tételét. Ez az az időszak, amikor a gazdasági fejlődés feltörő hullámán magasra emelkedett a polgári önkormányzat eszménye a városlakó tömegekben, s még nem dőlt el a harc a gazdag és szegény polgárok, az oligarchikus szabadság és a kisállami egyeduralom versengő formái között. Ilyen időszak felelt meg az egyenlő államok alapján fennálló itáliai közösség eszményének, a másnak alá nem vetett, más állam joghatósága alól mentes városállamok rendszerének. Ennek a rendszernek jogi megalapozást nyújtott Bartolus jogtudós (Bartolo da Sassoferrato 1314—57), a híres posztglosszátor, bolognai, pisai és perugiai jogtanár. Eljárásjogi, bizonyításiam munkái, a Justinianus-kódex kommentárja mellett művet írt a zsarnoki államról (De Tyrannia) és a kényszer államközi alkalmazásáról (Tractatus repressalium). Bartolus hangsúlyozta, hogy az egyik városállam nem alkothat törvényt a másik fölé, mert az egyenlőnek nincs joghatósága az egyenlő felett (Non enim una civitas potest facere legem super alteram, quia par in parem non habet iurisdictionem). Az államok felett álló kényszerapparátus hiányában szükséges egyedi kényszer alkalmazásának jogi elveit is kidolgozta. Tanítványa, Baldus de Ubaldis (Baldeschi, 13277—1400), jeles posztglosszátor, a római és kánonjognak 1344 óta professzora Bologna, Perugia, Firenze, Pavia stb. egyetemein, kommentárokat írt a justinianusi joggyűjteményhez, a dekretálisokhoz. Baldus de Ubaldis egyik munkájában (Consilia) az állam (regnum) fogalmát határolta körül szemléletesen: ebben a terület mellett fontos elemnek jelölte meg az ország népét, közösségét és meghatározott viszonyát az uralkodóhoz (nam regnum continet in se non solum territorium ... sed etiam ipsos gentes regni quia ipsi populi collective regnum sunt et circumscripta obedientia populorum rex non posset dici regnare). A feudális viszonyok uralma közepette, szórványosan alakult korakapitalisztikus termelési formák jellemezték néhány más észak- és közép-itáliai várossal egyetemben Toscana legfontosabb városát, Firenzét. Az Arno-parti város gyapjú- és selyemipara virágzott. A korakapitalista fejlődés során nagyarányú átrétegződés játszódott le a firenzei textilkereskedelmi és textilipari foglalkozásokban. A selyemgyártó céhen belül monopóliumok, ligák csorbították a többi mester jogait. A növekvő ipar — elsősorban angliai nyersanyagból — a kisértékű posztó helyett sokkal jobb árut volt képes már a 14. században előállítani, így az importált áru jelentősége csökkent. Itáliában más országokat megelőzve
