Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
A MONARCHIA GAZDASÁGI TÖREKVÉSEI A BALKÁNON 1001 szentesített törvénnyel az osztrák—németek eredetileg szélesen értelmezett, nagyszabású vámszövetségi eszméjének legalább egy kis része: Bosznia és Hercegovina gazdasági bekebelezése valóra vált. A közös minisztertanács vasútpolitikai kérdésekben hozott állásfoglalása pontot tett végre az elsőbbségről Bécs és Pest között folytatott vita után. A döntés értelmében a boszniai fővonal építését addig nem folytatják, amíg a szerbiai teljesen el nem készül, cserébe viszont a magyar kormány engedélyezi, hogy a már megépített Banjaluka — Doberlin szakaszt összekapcsolják Sziszeknél a Monarchia vasúthálózatával.35 A konferencia útmutatásai nyomán május derekán végleges formába öntötték a szerb vasútkonvenció tervezetét, majd felszólították a belgrádi kormányt a tárgyalások megkezdésére.36 3sUo. 36,^Entwurf einer Eisenbahn-Übereinkunft zwischen der Österreich-ungarischen Monarchie und dem Fürstentum Serbien.“ OL К 26 1879 - 422. Vö. Hauptmann 150. 37 „Resume der im k.u.k. Ministerium des Äußern m Wien mit den Vertretern der fürstlich serbischen Regierung gepflogenen Besprechungen über die Regelung der Eisenbahnfragen.” Wien, den 12. Juli 1879.HHStA Ad. R.F 34S.R. 281. 1879 júliusában Ristic Bécsbe küldte Alimpic minisztert, hogy megismerkedjen a tervezettel. A szerb részről előzetesen tájékozódó jellegűnek minősített megbeszéléseken osztrák—magyar nyomásra végül is részletesen megvitatták az egész elaborátumot. és a befejezéskor felvett jegyzőkönyvben leszögezték, hogy az megfelelő alapot nyújt a vasútkonvenció megkötésére.3 7 Alimpic több komoly kifogást is emelt. így teljesen elfogadhatatlannak találta a szállítási tarifákra vonatkozó előírásokat, amelyek kirívóan egyoldalú módon csakis a kettősmonarchiának kedveztek, sőt lehetőséget nyújtottak még arra is, hogy a Monarchia bizonyos fokig ellenőrzése alá vonja a fejedelemségnek harmadik államokkal bonyolított kereskedelmét. A szerbek kétségbe vonták a Hirsch-társaságnak a Nistől elágazó vonalak építésére és üzemére támasztott jogigényét. Ugyancsak elfogadhatatlannak tartották azon előírást, amely szerint a vasút építését csak Belgrádnál kezdhetik el, és dél felé előrehaladva folytathatják, valamint azt is, hogy az elkészült szakaszok közül a forgalomnak először a Belgrád—Nis közötti részt kell átadni. Nemcsak a hátrányos gazdasági következmények vállalását és a döntési szabadság korlátozását utasították el, a kötelezettségek kölcsönösségét is demonstrálni akarták, amikor azt kérték, a szerződés ne csak Szerbiára vonatkozóan szabja meg tételesen a vasút haladási irányát, hanem a magyarországi csatlakozóvonalat ugyancsak pontosan jelölje meg. Július után hosszú szünet következett. Ristic hónapokon át beérte azzal, hogy szóban ismételgette különböző kritikai megjegyzéseit anélkül, hogy hivatalosan akár igent, akár nemet mondott volna az osztrák—magyar tervezetre. Andrássy visszalépése után küldött jegyzékében is csupán arra szorítkozott, hogy a júliusi tárgyalások jegyzőkönyvében rögzített részmegállapodások kötelező jellegét elvitassa, és megismételje régebbi álláspontját: a vasútkonvencióról csakis a négyesbizottság keretén belül érdemes tárgyalni. Az új külügyminiszter, Haymerle válasza nyomán újabb időrabló eszmecsere következett a berlini szerződés és a július 8-i konvenció vonatkozó pontjainak értelmezéséről. Az év végén azután az osztrák—magyar külügyminiszter éles hangú jegyzékben tudatta a belgrádi kormánnyal, hogy türelme fogytán: „el vagyunk határozva, hogy
