Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
988 PALOTÁS EMIL Németországot árasztotta el, kiváltva ezzel a német junkerek felzúdulását. A két különböző folyamat mindenütt azonos reflexeket váltott ki: előtérbe került a liberális gazdaságpolitikával való szakítás igénye. Az Európa-szerte megváltozott hangulat Ausztriában ugyancsak kedvezett a mérsékelt védvám melletti agitációnak. A visszaesés által jobban sújtott iparágak képviselői kezdték zajosan követelni a szabadkereskedelmi rendszerrel való szakítást. A birodalmi tanácsban komoly pozíciókkal bíró kereskedelmi és iparkamarák erőfeszítéseit hamar siker kísérte. Amikor 1875 táján napirendre került a birodalom két fele közötti ún. második gazdasági kiegyezés bonyolult problémája, a védvámos tendenciával sokáig szembeszegülő ciszlajtán kormány engedett az alsó-ausztriai, csehországi kamarák követelésének: egy új, autonóm vámtarifa kidolgozásának kérdését napirendre tűzve azt kívánta, hogy a nyugati kereskedelmi szerződések soron levő megújításakor az addigi alacsony szerződéses vámok helyett az új autonóm tarifa magasabb tételeit érvényesítsék. A vámpolitikáról — a gazdasági kiegyezés más kérdéseihez hasonlóan — több éven át folyt a vita a budapesti és a bécsi kormány között. E vita alakulásába erőteljesen belejátszott a Monarchia legfontosabb külkereskedelmi partnerének, Németországnak a magatartása. Az új kereskedelmi szerződés megkötéséről 1877-ben megindított tárgyalások hamarosan kiderítették, hogy Berlin nemcsak hogy az osztrák részről kezdeményezett emeléseket nem fogadja el, hanem még az addigi szerződéses vámok további időre való megkötését is kétségessé teszi. Amíg az osztrák fél kitartott az emelési szándék mellett, addig a magyarok azt komolyan ellenezték; nekik az volt a legfontosabb, hogy a nagyvolumenű agrárkivitel számára megőrizzék a német piacot. Az ellentétek miatt német részről a tárgyalásokat 1877 végén elnapolták. Az osztrák ipari körök törekvése abban állt, hogy a monarchia belső piacán korlátozzák a válság miatt nemkívánatossá vált nyugati konkurrenciát. Számosán voltak, akik emellett szükségesnek vélték új felvevő piacok megszerzését is. Ugyancsak az osztrák kamarák kezdték el azt hangoztatni, hogy a depresszióból való kilábalást éppen a ,,keleti” kereskedelem fokozásával lehetne meggyorsítani. Jellemző tünet, hogy a bécsi kamara 1875-ös jelentése már kiemelte, hogy a Monarchia iparának nem a fejlett Nyugaton kellene jövőjét keresnie, hanem sokkal célszerűbb az elmaradottságuk miatt korlátlan lehetőségekkel kecsegtető keleti országokra orientálódnia.9 Ily módon tehát, főként a gazdasági válság reakciójaként osztrák részről új külkereskedelmi célkitűzést fogalmaztak meg, amelynek a lényege: elzárkózás a nyugattal szemben és egyidejűleg fokozott terjeszkedés keleten. 9Matis, H,.: Österreichs Wirtschaft 1848 —1913. Berlin, 1972. 380. Werner К. H. : Österreichs Industrie- und Außenhandelspolitik 1848 1948. In: Hundert Jahre österr. Wirtschaftsentwicklung. Wien, 1949. 408. A balkáni gazdasági kapcsolatok fejlesztése és az ezekkel kapcsolatos osztrákmagyar érdekek védelme a 70-es évek derekáig nem igényelt valamiféle rendkívüli törődést a Ballhausplatz diplomatáitól. Az osztrák iparcikkek nagyobb nehézség nélkül piacot tudtak találni, s az akkori állapotok a magyar igényeket ugyancsak kielégítették. A balkáni agrárimportra Magyar országnak szüksége volt; kisebb részét felhasználták, a nagyobbikat tetemes haszonnal reexportálták: az állatok zömét pl. hizlalás után adták el nyugaton (rosszabb termésű években a hizlaláshoz kukoricát is behoztak a szomszédos
