Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
A MONARCHIA GAZDASÁGI TÖREKVÉSEI A BALKÁNON 985 fordult az Oroszország elleni fegyveres fellépés gondolatával. A döntésre illetékes legfelső vezetők közötti konszenzus hiánya miatt ezt a lehetőséget el kellett vetni. A megoldáshoz csakis diplomáciai eszközöket lehetett igénybe venni. A Ballhausplatzon több irányú lázas tevékenységbe kezdtek, hogy a Balkánon az oszt rák-magyar érdekekkel összeegyeztethető erőviszonyokat teremtsenek. Hamarosan kiderült, hogy Bécsben a nagy veszélyérzet nem hogy csökkentette volna, inkább tovább növelte a szerénynek addig sem mondható (politikai, gazdasági stb.) teijeszkedési vágyat. Az osztrák—magyar diplomácia az új helyzetben láthatóan kettős célt követett. Egyrészt minden erővel azon volt, hogy az „európai koncert” segítségével érvénytelenítse a tervbe vett kizárólagos orosz túlsúlyt a Balkánon, ugyanakkor, ezzel párhuzamosan — éppen a felszámolandónak deklarált orosz túlsúlyban rejlő veszélyeket jogalapul felhasználva — egy rendkívül ambiciózus kívánságlistát állított össze, és azt európai partnereivel jogosnak és indokoltnak igyekezett elismertetni. Az Oroszországgal, Angliával stb. folytatott alkudozások során formálódott és öltött egyre testesebb alakot az osztrák—magyar expanziós program, a Duna-monarchia vezetői által elérendőnek minősített célok összessége. S itt valóban összességről kell beszélni, hiszen akkor már korántsem csak az 1875 januári elképzelések megvalósításáról volt szó, bár a program középpontjában változatlanul Bosznia megszerzésének szándéka állt. Ha a keleti válság előtt és annak kezdetén Andrássy még hajlandónak mutatkozott Boszniából területet átengedni Szerbiának és Montenegrónak (az annexió könnyebb elfogadtatása érdekében), ha akkoriban még nem érezte elviselhetetlen fenyegetésnek a két délszláv kisállam esetleg így kialakuló közös határát, és ennek megfelelően szükségtelennek vélte a Boszniát a maradék török területtel egybekapcsoló szűk földsáv, a novibazári szandzsák bekebelezését, úgy a válság fordulatokban gazdag évei során nézetei alaposan megváltoztak. Az 1870 elejére teljesen átalakult nemzetközi helyzet szükségképpen új balkáni akcióprogram kidolgozását igényelte. A diplomáciatörténeti irodalomban gyakran olvashatunk Ausztria-Magyarország fentebb jelzett kettős törekvésének egyik oldaláról, a titkos diplomáciai tárgyalások menetéről, viszont lényegesen kevesebbet tudunk az osztrák-magyar célkitűzések 1878 első felében végbement metamorfózisának egyéb összetevőiről. Pedig szembeötlő például, hogy 1878 tavaszától a bécsi vezetők, valahányszor szóba hozták a bizalmas diplomáciai tárgyalásokon a balkáni átrendezéssel kapcsolatos osztrák—magyar érdekeket, a politikai szempontokkal egyenrangú tényezőként emlegették a gazdasági megfontolásokat. így volt ez már az orosz békefeltételek első körvonalazására adott válasz esetében. Ferenc József 1878. január 8-i levelében Szerbia függetlenségének elismerését „később megfogalmazandó” gazdasági és kereskedelmi követelések teljesítésétől tette függővé. Montenegróval kapcsolatban hasonló módon emelt ki bizonyos kereskedelempolitikai érdekeket. Érintette az aldunai hajózás kérdését is: amennyiben Románia Dobrudzsa birtokába jut, a folyam semlegesítéséről az addigiakon túlmenő módon szükséges gondoskodni.3 A rákövetkező időben a védendő érdekek köre tovább bővült. 3Fr‘an 90 is-Joseph Ier ä Alexandre II. Vienne, le. 8 janvier 1878. HHStA PA 1/453. Ld. még Hünigen G.: Nikolaj Pavlovic Ignat’ev und die russische Balkanpolitik 1875-1878. Göttingen, 1968. 230-231.
