Századok – 1978

TÖRTÉNETI IRODALOM - Düwell; Kürt: Deutschlands auswártige Kulturpolitik 1918-1932. (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 978

978 TÖRTÉNETI IRODALOM KURT DÜWELL: DEUTSCHLANDS AUSWÄRTIGE KULTURPOLITIK 1918-1932 (Köln-Wien, Böhlau Verlag. 1976. 402 1.) NÉMETORSZÁG KÜLÜGYI KULTÜRPOLITIKÄJA 1918-1932 Az imperializmus korának hatalompolitikai versengésében a nagy nemzetek „civilizációs küldetésük, elhivatottságuk" elfogadtatására, gazdasági expanziójuk támogatására, mind nagyobb mértékben alkalmazták a kulturális propaganda eszközeit A francia, angol, amerikai, német, spanyol, olasz és más „kultúrimperializmusok" harca minden földrészre kiterjedt; misszionáriusok és kereskedők, orvosok és mérnökök, iskolalétesítmények és kutatóintézmények egész sora állt célkitűzéseik szolgálatában. Általában valamennyi „kultúrimperializmus" jellemzője volt, hogy nagyrészt „privát" (értsd: monopoltőkés) körökből merítette anyagi erőforrásait, innen eredt vállalkozásaik sajtótámogatása, és ezek kezdeményezték mindenütt a mögöttük álló hazai népes tömegszervezeteket; de egyúttal mindenütt fellelhetők a szoros kapcsolatok a külpolitika hivatalos irányító szerveivel, a külügyminisztériumokkal. Németországban az Alldeutscher Verband és más expanziós célkitűzésű társadalmi szervezetek mellett az 1881-ben alakult Allgemeiner Deutscher Schulverein - 1908-tól Verein für das Deutschtum im Ausland elnevezéssel - játszott leginkább szerepet ezekben a törekvésekben. 1890-1910 közt százával létesültek külföldön, főleg a Közel- és Távol-Keleten, valamint Dél-Amerikában német iskolák, amelyek az illető országok tanügyigazgatásától független felekezeti, társulati stb. magánintézményekként gondoskodtak — németországi anyagi hozzájárulással és egyéb segítséggel - a külföldön élő birodalmi németek gyermekeinek német iskolázásáról, 1906 óta azonban fokozottan törekedve arra is, hogy az illető országok német alkalmazásba vett állampolgárai is minél nagyobb számban sajátítsák el ezekben a külföldi propagandaiskolákban a német nyelvet és nevelkedjenek ott a német érdekeknek megfelelő szellemben. (A német lakossággal is rendelkező országokban emellett arra is törekedtek, hogy az megtartsa, megtarthassa német iskoláit az asszimüációs törekvésekkel szemben, az illető ország tanügyi igazgatása keretében.) Az imperialista hatalmak fegyveres összecsapása az első világháborúban olyan háborús propagandát állított előtérbe, amely az ellenfelet kulturálatlan barbárnak, a civilizáció ellenségének tüntette fel. A szerző nem tér ki arra, hogy a német hadviselés mennyiben adott alkalmat ilyen természetű antant-propaganda alkalmazására, csupán azokról a károkról emlékezik meg, amelyeket a háborút elveszített és hatalmi helyzetében megrendült Németország e propaganda következtében szenvedett, s amelyek továbbélő hatásának ellensúlyozásául fokozottan ki kellett domboríta.iia a potsdami porosz hatalmi politikával látványosan szakító weimari német köztársaságnak, hogy Németország kultúrállam, a világ érdeklődésére és becsülésére érdemes kultúrkincsekkel. Mint a weimari köztársaság hangsúlyozta, ezeket a kulturális értékeket anélkül kívánja felmutatni, hogy a háború előtti értelemben vett propagandát űzne velük; Németország kulturális tekintélyének helyreállítására, a világ szimpátiájának megnyerésére alkalmas békés kultúrmunkát akar kifejteni a külföld irányában, barátokat akar szerezni Németországnak. A szerző nem kételkedik e kultúrpolitikai célkitűzések őszinteségében, s véleménye szerint, ha nem is maradéktalanul, de lényegében sikerült végrehajtani az e tekintetben szükséges szemléleti és módszerbeli változtatásokat. A kezdeti nagy nehézségek leküzdésével ezek alapján már jelentkező biztató eredményeket azonban a gazdasági válság viszonyai közt nem lehetett megfelelően továbbfejleszteni; a nemzetiszocializmus hatalomra kerülése pedig véget vetett a weimari szellemnek a külföldre irányuló kultúrpolitikában is, s azt ismét - erőszakosabban, mint valaha - a hatalompolitika propagandaeszközévé degradálta. A szerző a weimari időszak külügyi kultúrpolitikájának szellemében és gyakorlatában számos olyan pozitív vonást, elemet lát, amelyekhez a második világháború után a Német Szövetségi Köztársaság külügyi kultúrpolitikája visszanyúlhatott. Düwell könyvéből megismerhetjük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a német külügyminisztérium (Auswärtiges Amt) első világháború utáni átszervezése keretében 1920-ban felállított önálló kulturális osztály (IX. majd VI. osztály ) - társadalmi szervezetek egész sorának általa összefogott és irányított közreműködésével - Németország kulturális elszigetelődöttségének felszámolására, a német tudománynak a győztes hatalmak részéről szervezett bojkottja áttörésére tett, s hogy a weimari