Századok – 1978

TÖRTÉNETI IRODALOM - A magyar mezőgazdaság a XIX-XX. században (1849-1949) (Ism.: T. Mérey Klára) 967

970 TÖRTÉNETI IRODALOM növekedés volt megfigyelhető, amit elsősorban az a szükséglet mozdított elő, hogy az új országterületen fellépő gyümölcshiányt pótolják. A termelést állami intézkedések segítették elő, hogy az importot csökkenteni lehessen, és kialakították a termelési körzeteket. A 30-as években már megszűnt a gyümölcsimport és nagyarányú export léphetett előtérbe. A rét- és legelőgazdálkodás döntően fontos volt az állattenyésztés szempontjából annál is inkább, mert az új országterületen ez kevés volt, rossz minőségű s egyenlőtlenül oszlott meg tájanként és üzemenként egyaránt. A szerző megállapításai, szerint az 1930-as években elért némi siker a legelőterületek javítása terén nagyrészt a nagybirtokokon történt, ahol a szakaszos legeltetést meg tudták valósítani. Az erdőhasználattal kapcsolatban az adatok egyértelműen negatív képet mutatnak. A behozatal csökkentése érdekében a faállomány kizsarolása nemcsak az erdők mennyiségét csökkentette, de minőségét is rontotta. A harmadik fejezet rámutat arra, hogy a századfordulón a specializálódás számos jegyét mutató állattenyésztés helyzete gyökeresen megváltozott. Megvizsgálja az állatállomány alakulásában megmutatkozó termelési ciklusokat, amelyek a mezőgazdaság többi ágazatához képest eltolódtak. Levonja azt a következtetést, hogy az ország állattartó képessége csökkent, holott a mezőgazdaság általános színvonala megkövetelte volna annak további növelését. Ugyanakkor azonban minőségi fejlődés mutatható ki az állattenyésztésben. A szarvasmarhatenyésztéssel kapcsolatosan megállapítja, hogy ebben a korszakban válik el a szarvasmarhaállomány hasznosítása a tejtermelésben is. Megvizsgálja a legfontosabb állami intézkedéseket (törzskönyvezés, gazdasági felügyelőségek újjászervezése stb.), majd foglalkozik a gazdasági világválság következtében jelentkező monopolizálási törekvésekkel, amelyek során a gazdasági érdekek érvényesülése kiszorította a kisparaszti termelőket a kivitelből. A lótenyésztés esetében a létszám csökkenése világjelenség, a hazai lóállomány fajtajellege nem változott, az állami beavatkozás alapvető szempontja a tenyésztési érdekek fenntartása volt. A sertéstenyésztésben a volumen változatlan maradt, de általában a hússertések aránya nőtt meg. A juhtenyésztésen belül mutatkozó számbeli hullámzást a konjuktúra ingadozása okozta. A juhtenyésztés területileg átrendeződött. A baromfitenyésztés továbbra is zömmel a parasztok kezén volt, a kormányzat exportképes állomány kialakítására törekedett. Az állatállomány a lakosság számához viszonyítottan csökkent, és noha minőségileg fejlődött, a hozamok nőttek, ez a növekedés nem tudott lépést tartani a lakosság számának növekedésével. Az, hogy ez a jelenség a kivitelben nem mutatkozott meg, a szerző szerint annak volt a következménye, hogy a belső fogyasztás igen alacsony volt. A negyedik fejezet a termelés modernizálásával foglalkozva leszögezi, hogy a magyar mezőgazdaság 1919-38 között sem a növénytermesztés, sem az állattenyésztés, sem a gépesítés terén nem haladt előre. A talajerő visszapótlása nem állt arányban a kivont tápanyagokkal, a műtrágya használat színvonala alacsonyabb, mint az első világháború előtti években. Ebben az időszakban terjedt el a traktor. A cséplőgépek közül megszaporodtak a hőmotorosok. Az aratógép még nem teijedt el. A különféle egyéb mezőgazdasági gépek nagyrészt csupán a nagyuradalmak birtokában voltak. A magyar mezőgazdaság gép- és munkaeszköz ellátottsága megrekedt, és ezzel a nagy- és kisüzemek közötti távolság egyre nőtt. Az ötödik fejezet a mezőgazdasági termelés mérlegét kívánja megvonni. Ennek a nemzeti jövedelem előállításában kb. 40% része volt, vagyis a nemzetgazdaságban elfoglalt helye nem változott. Nemzetközi összehasonlításban a magyar mezőgazdaság fejlődése visszamaradt, és ebben nagy része volt a védett piac elvesztésének. A szerző az utolsó fejezetben áttekinti e korszak agrárproblémáinak társadalmi oldalát is. Foglalkozik a földreformmal, amely jelentős tömegeknek juttatott kevés földet magas megváltási áron. Bemutatja a rendkívül torz agrártársadalmi szerkezetet, a nagyuradalmak mellett a mezőgazdasági népességen belül 67%-os aránnyal képviselt nincstelenek seregét. Ezután világos képet ad arról, hogy az egyes politikai pártok miként viszonyultak a földreform kérdéséhez. Mindezek után rámutat arra a hatalmas társadalmi feszültségre, amelyet az így kialakított helyzet magában hordozott. Gunst Péter tanulmánya tulajdonképpen teljesen más módszerekkel közelíti meg a mezőgazdaságtörténeti kérdéseket, mint ahogyan azt a két előző tanulmányban láttuk. Ez a tanulmány a statisztikai adatokból levonható következtetések széles ívéből építi fel mondanivalóját, a számokra támaszkodik mint biztos bázisra, helyenként segítségül híva ehhez a kortársi szakirodalmat is. Érdemes