Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A gyáripari munkanélküliség történetéhez Magyarországon 850

854 BAKSAY ZOLTÁN A katonaságtól leszerelő munkanélküliek számára minden „csapat-pótkeretnél" katonai vezetés alatt ún. „munkásotthonokat" állítottak fel, szoros kapcsolatban a szakszervezeti és hatósági munkaközvetítőkkel. Az ide vonatkozó rendelet hangsúlyozta annak szükségességét, hogy „az ott elhelyezettek szellemi oktatásban is részesüljenek, amelynek iránya az legyen, hogy a munkásokra erkölcsi befolyást gyakoroljunk atekintetben, hogy átérezzék azt, hogy az állam iránti kötelességük is egymásközt a rendelet és fegyelmet fenntartani és a munkát, ahol és amikor csak kínálkozik azonnal felvenni". A rendelet előírta, hogy a „renitenskedő dologkerülő munkásokkal szemben" megfelelő rendszabályokat foganatosítsanak. Nyilvánvaló, hogy ez a rendelet a leszerelt, forradalmasodé munkanélküli munkások kordában tartását célozta.1

6 A Magyar Tanácsköztársaság a súlyos gazdasági problémákat merőben új, nagy horderejű gazdaságpolitikai intézkedésekkel próbálta leküzdeni. Köztulajdonba vették a 20 munkásnál többet foglalkoztató vállalatokat, üzemeket stb. A tömegek nyomorának enyhítése céljából széles körű szociális és bérintézkedéseket foganatosítottak, a gazdasági élet talpraállítása és egységes irányítása érdekében létrehozták a Népgazdasági Tanácsot és az Anyaghivatalt. Az intervenció körülményei azonban gátolták a gazdasági helyzet jelentősebb·javulását. Minden oldalról, kívülről és belülről támadva gazdasági blokád által sújtva, megfelelő tapasztalatok nélkül hirtelen szembe kerülve a gazdasági vezetés bonyolult problémájával, jó néhány hibát is elkövetve, pár hét alatt természetesen nem voltak képesek úrrá lenni a gazdasági katasztrófa, s a tömegnyomor súlyos örökségén. Nem sikerülhetett leküzdeni a nyersanyag és fűtőanyag hiányt, megoldani az ellátási problémákat, és a munkanélküliséget sem sikerült elhárítani. A gyárak mindenhol erősen lecsökkentett létszámmal dolgoztak és a munkások jelentős része munka nélkül maradt. A hatósági munkaközvetítők jelentése szerint 1919-ben 114 179 munkát kereső ipari munkás jelentkezett, elhelyezkedést keresve a munkaközvetítőknél. Ezzel szemben a munkaközvetítők 48 808 munkást tudtak elhelyezni. Ezenkívül a szakszervezetek saját körükből 1919 decemberében átlagosan 150 ezer munkanélkülit tartottak nyilván (a szakszervezeti taglétszám 215 ezer fő volt), ami azt jelentette, hogy a munkások kétharmada volt munka nélkül.17 A hatósági munkaközvetítőnél jelentkezett munkanélküliek közül szakmunkás volt 44 382 fő, betanított és segédmunkás 33 047, inas 1 078, és nődolgozó 35 672. A munkát keresők közül vidéki volt 35 171 fő, vagyis a hatósági munkaközvetítőknél nyilvántartott munkanélküliek 30%-a. A nyilvántartott szakmunkások közül 6800 fő, a munkát kereső összes szakmunkás 18%-a helyezkedett el napszámos vagy segédmunkára.1 8 A Tanácsköztársaság bukása után, a kapitalizmus általános válságának talaján kibontakozó gazdasági világválság időszakában új fordulat állt be a magyarországi munkanélküliség történetében. A munkanélküliség a gazdasági és társadalmi élet fő problémájává, állandó kísérő jelenségévé vált, amely állásfoglalásra késztette a társadalom minden rétegét, politikai irányzatát. A munkanélküliség a politikai, napi és hetilapok, szakfolyó-1 ' Munkaügyi Közlöny. 1926. márc. 5. XII. évf. 3-4. sz. Pap Dezső: i. m. 1 'Statisztikai Évkönyv 1923. évf. 46. A hatósági munkaközvetítők adatai 1919-től 1922-ig. "Uo.