Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Láng Imre: A konzervativizmus támadása a New Deal ellen 815
842 LÁNG IMRE munkásság munkaadóival a törvény biztosította jogainak érvényesítéséért, az American Federation of Labor vezetőségével pedig a szakszervezeti mozgalom új irányáért, az ipari szakszervezetek létjogosultságáért harcolt. A kétirányú küzdelem lekötötte és megosztotta erőit. 1934 nagy sztrájkmegmozdulásai arra figyelmeztették a kormányzatot, hogy az ipari munkásság a foglalkoztatási és bérviszonyok javításának és a szervezkedési szabadság valóraváltásának fő akadályát a monopoltőkében, nem pedig az ΝRA-ban látja, amelytől — ha növekvő ingerültséggel, de — támogatást vár. Ugyanakkor a munkásság akciói olajat öntöttek az NRA elleni konzervatív támadás tüzére, mert az ipar vezetői a NIRA 7/a. szakaszát tették felelőssé a sztrájkokért és a szakszervezeti mozgalom erjedéséért. A munkásságnak mint az ipar helyreállítási koncepciójában érintett harmadik jelentős tényezőnek tehát közvetett szerep jutott az NRA-ellenes kampányban, olyan szerep, amelynek formálója valójában a monopoltőke volt. A kormányzat ipari programját megbuktató ideiglenes koalíció konzervativizmusa magabiztosan, sőt új elemekkel bővülve került ki a csatározásokból. A monopoltőke azt a tapasztalatot szűrte le, hogy a 20-as évek állapotai visszahozhatok, ezt azonban nem a kormányzattal való „társasviszony" keretében, hanem új módszerekkel lehet és kell elérni. A rövidéletű NIRA meggyőzően bizonyította, hogy az ipari kódexek alkalmas eszközök az ipar kapitányai kezében. Az általuk biztosított lehetőségek vonzereje továbbra is hatott. A monopoltőkének azonban tekintetbe kellett vennie, hogy a NIRA kudarcával a kódexek elvesztették jogérvényüket, másfelől ismét hatályossá váltak a trösztellenes törvények. Az új helyzetben tehát oly módon kellett hatalmi kizárólagosságra törekednie, hogy ne kerüljön szembe ezekkel a törvényekkel. Az új tervek a kormánybeavatkozástól mentesített, ugyanakkor a trösztellenes törvényeket is ügyesebben megkerülő „magán-kódexek" létrehozását vették célba. A közép- és kispolgári rétegek — amelyek az NRA-ellenes támadáshoz valójában csak a hangerőt szolgáltatták — ezzel szemben azt a következtetést vonták le, hogy a monopóliumok fékentartásának alkalmas eszközei a trösztellenes törvények, de következetesebben és hatékonyabban kell élni az általuk biztosított lehetőségekkel. Az NRA bukását követő években valóságos reneszánsza következett el a monopóliumok elleni eljárásoknak, bizonyítván, hogy ezekben az években nem egyszerűen a korábbi, kigúnyolt és hatástalan trösztellenes bírói gyakorlat felújításáról volt szó, hanem — ahogyan azt Thurman Arnold, az igazságügy-minisztérium trösztellenes osztályának vezetője kifejezte — a törvények „konstruktív" alkalmazása került napirendre.5 2 A NIRA törvényen kívül helyezésével megszűnt tehát hatni a konzervativizmus két irányzatát összetartó erő, útjaik szétváltak, ellentéteik kiújultak. A NIRA kudarcával látványos vereséget szenvedett el a Roosevelt-kormányzat, s bár a győztesek frázisai elhomályosították a való tényeket, nagyjában-egészében tisztán állt a Fehér Ház előtt a New Deal és a konzervativizmus antagonizmusának lényege. Beigazolódott, hogy nem lehetséges frontális áttöréssel érvényt szerezni az állami beavatkozásnak. A kormányzat új megoldásokhoz folyamodott. Kezdetét vette a „második száz nap", amelynek során törvényerőre emelkedtek a New Deal újabb törvényalkotásai: a Wagnertörvény (amely a NIRA-ból átmentett munkaügyi rendelkezések javított változata volt), a társadalombiztosítási törvény, az 1935. évi adótörvény, a közüzemi szolgáltatásokat ellen-5 2 Thurman W. Arnold: Government and Business. In: Radicalism and Reform in the New Deal. Szerk. Richard Polenberg. Reading, Massachusetts; Menlo Park, California, (1972). 50.
